4. fejezet: Az éjszakai kaland

Sziasztok! A friss egy nappal előbb, remélem, több véleményt kapok, mint az előző fejezetre :) Akik írtak, azoknak köszönöm, szóval köszi Bee és Alice656 :) Gondolkozok a heti két friss lehetőségén.. mit szólnátok hozzá? :)

(Charee szemszöge)

A Grill első látásra nagyon szimpatikus hely volt. Csakúgy nyüzsögtek az emberek, mégis barátságos hely volt. Egyből kezdtem. Igazából nem fáradtam azzal, hogy végig hallgassam a főnököm előadását tűz és balesetvédelemről, valamint a munkám teljes leírását. Mindennel tisztában voltam. Már máskor is voltam felszolgáló. Damon még nem volt itt. Végig pásztáztam az embereket a szememmel, de semmi. Csalódottan sóhajtottam. Elena közben bemutatott a többieknek. Megismertem Caroline exét, akiről sütött, hogy még mindig szeretne a lánnyal lenni. De sejtettem a szakítás okát. Egy kicsit megsajnáltam őket. Egy vámpír-ember szerelmi kapcsolat ritkán vezet jóra. Bár ez Elenáról és Stefanról is elmondható.

Bemutattak még Tylernek, aki furcsán komor hangulatban volt. Az illata… nem, biztos csak tévedek. Vérfarkasok is lennének itt? De ha vérfarkas, akkor miért néz olyan szerelmesen Caroline-ra időnként? Jó kérdés. Bonyolult lehet itt az élet. Kiszolgáltam az asztalnál ülőket, majd folytattam a munkám. Nem felejtettem el, hogy másodsorban dolgoztam, és csak harmadsorban ismerkedhettem.

Egy pillanat műve volt, hogy megérezzem a tekintetét magamon. Mintha a vészcsengő szólalt volna meg a fejemben. Megfordultam és egy csodálkozó, ámuló kék szempárral találtam magam szemben. Mint a tenger, olyan volt a tekintete. Végtelen. Szóval hát ő lenne az a bizonyos Damon Salvatore, akit ma éjjel meg kell ölnöm. Lexiért. Már nem okozott annyira örömet a gondolat, de egy pillanatig megjelent a gyűlölet az arcomon. Mikor rájöttem, hogy lelepleztem az érzelmeim, rendeztem az arcvonásaimat, és hátat fordítottam neki. Eszembe sem volt hagyni, hogy elmenjen. De utánam kellett jönnie, így szólt a játékszabály.

- Egy bourbon whiskey-t kérek, Charee – kacsintott rám már-már vigyorogva a pult mögül, amikor közelebb jött. Meglepett. Honnan tudja a nevemet? Honnan tudja, hogy ki vagyok? Eszembe jutott, hogy mit mondott Cassy. Nem emlékeztem erre a férfira, de egy ideig része volt az életemnek. Elhúztam a számat. Idegesített a tudatlanság és megijesztett, hogy vajon, miket tudhat még rólam.

Szó nélkül szolgáltam ki, a kezébe nyomtam, csak utána szólaltam meg.

- Ismernem kellene téged? – mosolyogtam rá bájoson. Megütközve nézett rám, mintha nem is lenne más lehetőség, csak a karjaiba omlás. Abból nem eszik, abban biztos lehet.

- Ugyan már, Charee. Elnézem neked, hogy leléptél, ha velem tartasz ma éjjel – húzta fél oldalad mosolyra a száját. Majdnem hangosan felnevettem. Mégis mit gondol ez magában?

- Rendben, de még dolgozok. Fél óra múlva – válaszoltam. Eszem ágában sem volt hozzáérni ehhez a férfihez. De a tervemhez tökéletes volt ez a helyzet. Higgye csak azt nyugodtan, hogy megkaphat. Annál nagyobbat fog koppanni. Elégedett arcát látva szinte biztos voltam benne, hogy jól gondolom. Húzóra megitta a pohár tartalmát, majd még egyet kért. Ezt eljátszotta minden alkalommal, nem hagyva, hogy másokat is kiszolgáljak. Rettentően bosszantott. Te jó ég! Közöm volt valaha ehhez az alakhoz? Egyre vágyakozóbban nézett rám, én pedig egyre dühösebben. Cassy tekintete kettőnk között cikázott, majd kérdőn állapodott meg rajtam. Dühösen fújtattam egyet, és intettem, hogy minden rendben. Elena furcsán nézett rám, úgyhogy úgy döntöttem, hogy odamegyek hozzá. Rám mosolygott.

- Minden rendben? – kérdezte aggodalmasan. Nem értettem, hogy miért aggódik, csak amikor megláttam, hogy Damont figyeli. – Damon… nagyon rád kattant.

Megvontam a vállam.

- Munkahelyi ártalom – mosolyogtam rá. Ekkor vettem észre a mellette ülő srácot, aki engem nézett. Egy kissé döbbenten, egy kissé értetlenül, egy kissé dühösen. Felállt és megállt előttem.

- Mit csinálsz itt?

- Dolgozom – feleltem rezzenéstelen arccal.

- Mi dolgod Elenával? – kérdezte feszülten. Tőlem féltette? Elena felvont szemöldökkel figyelt minket.

- Barátkozunk. Talán baj? – kérdeztem gunyorosan. Nem tetszett az új Stefan, a régit kedveltem. Ő soha nem rendezett volna ilyen szánalmas jelenetet.

- Igen, baj – jelentette ki. – Nem hinném, hogy Elenának a te társaságodra lenne szüksége.

Ez egy kicsit rosszul esett.

- Stefan?! – kiáltotta Elena döbbenten.

- Nem hinném, hogy te mondod meg neki, hogy kivel állhat szóba és kivel nem. Szomszédok vagyunk. Ennyi. Nem értem, mi bajod van.

- Tudod, te azt. Veszély…be sodrod – felelte, de a mondat végén észbekapott és mást mondott, mint amit szeretett volna. Azt nem mondhatta, hogy én vagyok a veszély. Egyre többen néztek minket.

- Nevetséges vagy, Stefan. Egy teljesen ártalmatlan új szomszéd vagyok – mondtam, de magamban hozzátettem, hogy de csak Elenára. Kedveltem őt, soha nem bántanám.

- Akkor miért nem kerestél meg minket? Miért sündörögsz Elena körül?

- Stefan, hagyd ezt abba – szólalt meg Elena és felállt. Egyikünk sem reagált a szavaira.

- Miért kellett volna megkeresnem titeket? Lehet, hogy én vagyok értetlen, de nem értem. Egyébként is, megtaláltatok. Akkor mi a probléma? Bocs, most mennem kell. Van egy találkám a testvéreddel – mondtam határozottan, az utolsó mondatomra mindenki elképedt. – Ne haragudj, Elena, a jelenetért.

- Mit akarsz Damontól? – kérdezte még Stefan, de én kinevettem.

- Kettőt tippelhetsz – kacsintottam rá, majd a meglepett kissé ittas Damonhoz léptem és belékaroltam.

- Mehetünk, Mr. Salvatore? – mosolyogtam rá kacéran, mire vigyorogva kivezetett a Grillből.

- Mi bajod az öcsémmel?

- Azon kívül, hogy mindenbe beleüti az orrát? Semmi – feleltem. Úgy tűnt, mint aki nagyon jól szórakozik. Ahogy a kihalt utcára értünk, észrevettem, hogy mennyire magabiztos, szinte nyeregben érzi magát. Ettől még jobban éreztem magam. Eljött a bosszúm ideje. Lexiért. Ennyi jár neki. Közelebb léptem Damonhoz, és váratlanul lekaptam, szinte ledöntve a lábáról. Nem ellenkezett, nagyképűen belevigyorgott a csókunkba és magához szorított. Vadul tapogatta végig a testemet, én pedig a hajába túrtam. A helyzet furcsán ismerős volt, és legnagyobb döbbenetemre nem volt ellenemre. Damon… jól csókolt. És akkor még enyhén fogalmaztam, szinte az egész testem beleremegett. Éreztem, hogy egy nagy kemény dolog feszül a hasamnak, és ez kissé kijózanított. Észrevétlenül emeltem magasba az egyik lábam, majd lekaptam a cipőmet és egy hirtelen gyors mozdulattal a hátába döftem. A verbénába áztatott tizenöt centis magas sarkú cipő és a vámpírerővel végrehajtott mozdulat megtette a hatását. Damon megmerevedett, és elöntötte a fájdalom.

- Mi a franc… - nyögte ki káromkodva, majd a földre rogyott. Zihálva döbbenten nézett fel rám.

Ördögien mosolyogtam.

- Remélem, nem élted bele magad nagyon, hogy kellesz nekem – mondtam neki gonoszan, mire még jobban ledöbbent. Aztán megint káromkodni kezdett. Belerúgtam. Egyet, kettő, meg még néhányat. Természetesen úgy, hogy a verbéna égesse a bőrét. Nem kiáltott fel, bár néha felszisszent. Mikor egy kicsit elgyengült az ellenállása, felkaptam és rohanni kezdtem az erdő felé. Volt nem messze egy kis faházikó, ahova Cassy már bekészített mindent. Damon próbált ellenkezni vagy nekem támadni, de nem járt sikerrel. Normális esetben sem lett volna esélye ellenem, nem még így.

- Mit… művelsz… ? – nyögte ki, mikor a falhoz láncoltam. Elégedetten szemléltem a dühét. Figyelmen kívül hagytam a kérdést. Egyetlen mozdulattal letéptem a felsőmet, és melltartóban álltam meg előtte. Nyelt egyet. De már nem engem akart megkapni. Szabadulni akart. Talán rohanni Elenához. De én sem megerőszakolni akartam. Fogtam egy fakarót, és a hasába szúrtam, majd megcsavartam.

Felkiáltott, de nem alázkodott meg. Végig káromkodott. Elmondott mindennek. Csak nevettem rajta.

- Miért ölted meg Lexit? – kérdeztem végül a tárgyra térve. Meglepődött, biztos voltam benne, hogy erre nem számított. Ha megbánta volna, nem érte volna váratlanul a kérdés. Nem bánta meg. Ez még inkább arra késztetett, hogy fájdalmat okozzak neki. – Sokat szenvedett?

- Engedj el… ez nem éppen arra való, hogy beszélgessünk – jelentette ki.

- Szerintem sem. Nem is beszélgetni hoztalak ide.

- Hát? – kérdezte gunyorosan. – Ennyire vágysz rám, hogy kikötözöl?

- Nem. Megölni foglak – mosolyogtam rá bájosan, égette a szívemet a bosszú gondolata. Nem hitt nekem, kinevetett. Egyetlen mozdulattal rántottam ki a hasából a karómat és a mellkasára céloztam. Néhány centivel a szíve alá céloztam, még nem jött el a halál ideje. Még szenvednie kell. Most már leplezetlenül ordított. De ez nem volt elég. Lexi soha nem bántotta őt, ő mégis a vesztét okozta. Kesztyűs kézzel nyúltam egy apró ládába, ahol verbénát tartottam és a mérgező füvet finoman végig húztam az immáron fedetlen felső testén.

Damon dühösen hördült fel, és igyekezett kitérni a növény útjából. Ahol hozzáértem a bőre felhólyagosodott és megégett. Tudtam, hogy ennél nincsen fájdalmasabb. A kezem megremegett, de valami nem engedte, hogy abbahagyjam. Úgy viselkedtem, mint egy őrült.

- Megbántad?

- Hogy megismertelek? Igen! – kiabálta dühösen, majd fenyegetőzni kezdett. Csak nevettem, de mélyen legbelül már nem tett boldoggá a bosszú. Valami mégis hajtott. Aztán megfogtam a telefonom, jeleztem Cassy-nek, hogy módosítsa a bűbájt. Nem pont így terveztem. Határozottan többet akartam, hogy szenvedjen. De most már csak túl akartam lenni rajta. Hogy legyen vége. Hogy minél messzebb legyek ettől a helytől. Mintha Damon is észre vette volna rajtam a változást. Nem tudtam, hogy mi ütött belém. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Aztán elborult az agyam, ugyanis egy pillanatra megláttam Damon arcán a sajnálatot. Ezt az egy érzést nem bírtam elviselni. Morogni kezdtem, vad és ijesztő hangon. Mint egy vámpír. Mert az voltam.

- Charee? – kérdezte Damon. Mintha még a dühét, a fájdalmát is elvesztette volna. Rávetettem magam. Ütni kezdtem, haraptam, ahol csak értem. Furcsa őrület uralta az elmémet, arra emlékeztetett, amikor még nem tudtam ellenállni az emberek vérének. Tudtam, hogy fájdalmat okozok. Tudtam, hogy nem normális, amit csinálok. Mégis megtettem. Aztán egy pillanatra megtorpantam. Indulatos, de megdöbbent kék szemekbe néztem bele. Aztán egy pillanat alatt elvesztem. Elmerültem az égkék habokban, amik csak hívogattak maguk felé. Kábultan néztem rá. A tekintetünk összekapcsolódott. Az idő megszűnt, a föld nem forgott tovább. Szinte észre sem vettem, ahogy a testem változni kezd Damon szeme láttára. A hajam megnőtt, kiegyenesedett, az arcom vékonyabb lett, a testem néhány centivel magasabbá, kicsit formásabbá vált.

Damon arca megnyúlt, és olyan döbbenten nézett rám, mint eddig még soha. Azonnal tudtam, hogy mi történt. Elméletileg csak akkor kellett volna látnia, amikor elárulom magam, de mélyen legbelül már régen bemutatkoztam.

- A nevem Charlotte Petrova. Katherine és Elena az én hasonmásom.

3. fejezet: Ismeretlen ismerős

Elégedetten szemléltem a tükörben álló önmagamat. Már egészen megszoktam ezt a külsőt, szinte már tényleg ez voltam én. És most gyönyörűen néztem ki. Cassy mellettem állt és vigyorgott. Elégedett volt.

- Tudod, hogy mi a szereped. Elcsalom valahova, megkínzom, aztán módosítsd úgy a varázslatot, hogy az láthassa az eredeti alakomat, akinek elárulom a titkot.

Cassy bólintott, nem esett nehezére ez a varázslat, a könnyebb kéréseim közé tartozott. Bonnie nem is sejti, hogy mire lenne képes, ha régebb óta lenne boszorkány.

- Szexi vagy – állapította meg. Még egyszer végignéztem enyhén ribancos szerelésemen. Egy rövid fekete nadrág, ami épphogy hosszabb volt egy alsóneműnél, egy testhez simuló mellet kiemelő fehér ujjatlan felső, egy vékony fekete mellénnyel. A hajamat lófarokba kötöttem, csak néhány tincset hagytam szabadon és emberire sminkeltem magamat. Mosolyogtam. Tudtam, hogy Damon a nyálát fogja utánam csorgatni. Ez gonosz elégedettséggel töltött el. A kezembe vettem egy táskát, amibe a fegyvereimet, a telefonomat és egyéb eszközöket rejtettem, majd belebújtam egy tűsarkú cipőbe, amit korábban verbénába mártottam és Cassy oldalán elindultam az autónk felé. Bepattantam az audi vezetőülésébe, megvártam, amíg a barátnőm is csatlakozik, majd padlógázzal hajtottam a Grill irányába.

- Ott lesz?

- Ott – felelte Cassy és bosszúra éhesen néztünk össze.

(Damon szemszöge)

Éppen egy dögös lányt ölelgettem, amikor kopogtak. Tudtam, hogy minden kétséget kizáróan ez csak a Stefan lehet. Dühösen felmordultam, nem tudtam, hogy mit akarhat már megint. A szőke lány, akinek még a nevét sem tudtam kábult mosollyal figyelte minden mozdulatom, még a nyakán tátongó seb sem érdekelte.

- Damon – ejtette ki vággyal telve a nevemet és vissza akart húzni magához. Villámgyorsan termettem előtte és egyenesen a szemeibe néztem.

- Maradj csendben és ne mozdulj – sugalltam felé az óhajomat, amit ő megismételt és vakon engedelmeskedett. Talán elvetettem egy kicsit a sulykot. Na nem mintha ez annyira nagyon érdekelt volna, még mindig jobb volt, mint amit Stefan művelt. Nyuszikon, mókusokon és egyéb haszontalan apróállaton élni… brr… nem volt normális dolog.

Magamra kaptam egy inget, de begombolni már nem volt időm, mert a drága öcsém egyre türelmetlenebbül kopogtatott.

- Mit akarsz? – tártam ki az ajtót. Ingerülten nézett rám, majd fejcsóválva meredt a mozdulatlan szőke lányra.

- Bizonyára túlreagálom, de gondoltam szólok neked is. Bonnie nemrég hívott, és furcsa érzése van Elena új barátnőjével kapcsolatban.

- Nem is tudtam, hogy a másik csapatban játszik… - gúnyolódtam, mert cseppet sem voltam kíváncsi a mondanivalójára. Visszaakartam térni a félbeszakított elfoglaltságomhoz. Stefan figyelmen kívül hagyta a megszólalásomat.

- Most, hogy Katherine visszatért nem akarok semmit sem a véletlenre bízni, oké? Bonnie szerint a két új lány nem az, akinek mutatja magát. Nem tudja, hogy mi folyik itt, de rosszat sejt.

- Mi közöm nekem ehhez? – mordultam fel, bár a beszélgetés kezdett érdekessé válni. Elena biztonsága mindennél fontosabb volt. Katherine játéka kezdett őrült méreteket ölteni a múltkori álarcos bál óta. Azóta nem is hallottunk felőle. Talán új embereket vagy vámpírokat vont bele a játékba, és ha Elena velük barátkozik az nagyon nem jó.

- Erősebb vagy nálam. Ma a Grillben lesz, ő az új felszolgáló. Az egyik lány, róla beszélt főleg Elena.

- Mit akarsz mit csináljak? Kérdezzem meg, hogy Katherine-nek dolgozik-e? Vagy előbb szúrjam le és utána kérdezzek? – ironizáltam.

- Nem – csattant fel. – Ami azt illeti… nekem van egy tippem, hogy kik lehetnek. Nem mintha veszélyesek lennének, sőt igazából barátok vagyunk, de…

- Ha a barátod, mi közöm nekem ehhez?

- Nézd. Egy dolog, hogy barátok voltunk, az a másik dolog, hogy meg sem próbált felkeresni, és állandóan Elena körül legyeskedik. És lenne oka, hogy dühös legyen ránk.

- Na jó. Mégis kikről beszélsz ilyen rébuszokban? Ahhoz már sokat ittam, hogy rejtvényeket fejtsek. Szóval?

- Nem tudom biztosan. De a személyleírás tökéletesen megfelel róluk. Annyit tudok, hogy a nevük Charee és Cassy.

Döbbenten kaptam fel a fejem és hitetlenkedve néztem Stefanra. Megjelent a szemem előtt egy emlék, de azonnal el is hessegettem. Charee. Csak egy olyan lány volt, akit ilyen néven ismertem. Cassy és ő elválaszthatatlanok voltak. Illetve… Lexi és ők ketten.

- Francba – morogtam. – Gondolod, hogy köze van ahhoz, hogy itt vannak… Lexi halálának?

Stefan arca elsötétedett, mint mindig amikor Lexi szóba került.

- Ez a másik ok, amiért neked kell elintézted. Megölted Lexit, vállald a következményeket. Addig én vigyázok Elenára.

- Charee nem bántaná Elenát.

- Persze. Charee nem menne el minden szó nélkül, nem igaz?

Igaza volt. Ezt mondtam annak idején, amikor megismertem és kavartunk néhány hónapig. Szenvedélyes szeretkezéssel túlfűtött kapcsolat volt a miénk, de biztos voltam benne, hogy nem menne el. Egyik reggel arra ébredtem, hogy egyedül fekszem az ágyamban és neki pedig híre hamva sincs. Soha nem kerestem, annyira nem voltam oda érte. Biztos voltam benne, hogy Cassy kavart be valamit, soha nem bírta a fejemet. Lexi is meglepődött, amikor mindketten leléptek. Én is továbbálltam és folytattam az öcsém életének megkeserítését. Katherine miatt. Amikor Charee elment, még inkább szenvedtem amiatt a ribanc miatt.

- Tudod mit? Biztos vagyok benne, hogy nem ő az. Jóban voltatok, nem? Téged megkeresne. De azért körülnézek a Grillben. Ha veszélyes elkapom, ha nem… akkor máshogy kapom el – kacsintottam rá, majd bevágtam előtte az ajtót és visszafordultam a szőke hajú lány felé, aki még mindig mozdulatlanul várt rám.

- Csókolj meg – néztem a szemeibe, majd a következő pillanatban az ajkaim vad és élvezetes felfedezőtúrára indultak.

Félóra múlva a szöszi mehetett amerre csak akart. Elégedetten ültem be a kocsimba és elindultam a Grillbe. Meg kell hagyni, Charee esetleges feltűnése meglepett. Úgy néz ki, hogy mindig váratlanul lép az életembe, és mindig váratlanul lép ki belőle. Nem fűlött a fogam ehhez a találkozáshoz. Charee-ről nagyjából az lett a véleményem, ami Katherine-ről. Stefannal barátkozott, velem kavart, és olyan játékot játszott vagy játszik mind a mai napig, amelynek csak ő ismeri a játékszabályait. Soha nem volt velem őszinte. Hogy van egy hatalmas titka azt soha nem tagadta, és nem érdekelt annyira, hogy megkérdezzem. A kapcsolatunk mondhatni felszínes volt. Kizárólag testiség, ahogy a nagyokosok mondanák.

Amikor megismertem Stefan és köztem afféle fegyverszünet volt. Lexivel már jóban volt, de én még csak most találkoztam vele először. Kicsit túl soknak tartottam a csajt, de ha Stefan ezzel érzi jól magát, hát legyen. Nem mondom, hogy nem akartam bekeverni, de Lexi idősebb volt nálam, nem akartam bajt. És nem táplált romantikus érzelmeket sem irántam, sem a testvérem iránt. Sok vizet nem zavart. Egy nap hajlandó voltam elmenni Stefannal Lexihez. A házban három lány volt. Lexi és még két ismeretlen. Két gyönyörű barna hajú lány, akik vidáman nevetgéltek.

- A nevem Charee – mutatkozott be az egyikük mosolyogva. Volt benne valami különleges, ami megfogott. Alig tudtam levenni róla a tekintetem. A másik lány bemutatkozása már nem is hatott meg, de azért megjegyeztem, hogy Cassy a neve. Lexi főleg Stefannal volt elfoglalva, úgyhogy nekem maradt a két lány szórakoztatása. Charee és én még aznap este összemelegedtünk. Volt valami, ami vonzott benne. Kacér volt, de hűvös. Kicsit talán Katherine-re emlékeztetett. Akkoriban pont erre volt szükségem. Valakire, aki hasonlít az akkor halottnak hitt nőre. Az alatt a néhány hónap alatt már Stefant se gyűlöltem annyira, és Katherine arca, alakja és emléke is elhomályosodott.

A Grill előtt álltam csak meg és beparkoltam egy üres helyre. Majd magabiztos fél mosollyal az arcomon indultam a bejárat felé. Bent a szokásos tömeg fogadott, már szinte minden arcot ismertem. Bonnie, Caroline, Matt, Jeremy és a többiek egy asztalnál ültek és vidáman beszélgettek. A pult felé néztem, és azonnal megláttam a lányt, akire Stefan gondolt. Sok ruha nem védte meg kíváncsi szemeim elől. Nekem háttal állt a kezében egy jegyzettömböt tartott, éppen valakinek a rendelését írta fel. Gyönyörű volt. A következő pillanatban, miközben én megbabonázva meredtem a szépséget, megfordult. Egy ismerős ember ismeretlen arcával találtam szemközt magam. Hibátlan arcán gyűlölködő kifejezés ült. De csak egy pillanatig, talán csak rosszul láttam. Aztán mielőtt még bármit is tehettem volna, hátat fordított nekem. Úgy tett, mintha nem ismerne fel. Mintha nem töltöttünk volna együtt hónapokon át egy csomó forró éjszakát. A vámpírszeretőimet mindig megjegyeztem. Talán ezért nem felejtettem még el a nevét. Nem volt különleges, de volt benne valami, ami megfogott. Akkor is és most is. Elégedetten ültem le a pult mellett a szokott helyemen.

- Egy bourbon whiskey-t kérek, Charee – kacsintottam rá, és a szám széle elég feltűnően ívelni kezdett felfelé. Kedvem támadt egy újraismerkedős éjszakai kalandhoz. Biztos voltam benne, hogy csak az lehet ennek az estének a vége…

2. fejezet: Csajos nap

Elena, Caroline és Bonnie sokáig maradtak, nem gyanakodtak, amiért nem hívtuk be őket a házba. Szerencsére. Csak Caroline-nal volt bajom. Mégis csak vámpír volt. Annak idején megfogadtam, hogy csak ismerős vámpír lépheti át a lakásunk ajtaját. Nem volt szükségem váratlan látogatókra.

- Ha van kedvetek, holnap a Grillben leszünk – búcsúzott Elena. Szolid, csendes, de kedves lány volt. Ha nem ismerné Damont, még kedvelném is.

- Holnap ott kezdek, én leszek az új felszolgáló.

- Komolyan? Ez szuper! – kiáltott fel Caroline. – Bármi kérdésed van…

- Arra te válaszolsz – nevetett fel Cassy. Nekem csak egy kérdésem lett volna. Mivel vett rá egy boszorkányt, hogy barátkozzon vele? Képtelenségnek tűnt. De nem kérdezhettem meg, azzal csak felvontam volna magamra a figyelmet. Talán előtte is jóban lettek volna? Nem értettem őket.

- Különös ez az egész – szólalt meg Cassy, amint kettesben maradtunk. – Örülök, hogy nem hívtad be őket. Vagyis a vámpírt.

- Természetes – vontam meg a vállam. Kicsit zavart Cassy vámpírgyűlölete. Hiszen én magam is az voltam. Ezt a tény valahogy néha sikerült figyelmen kívül hagynia.

- Bonnie a legfurcsább, hogyan barátkozhat egy vámpírral?! – csattant fel. – Ez a legnagyobb árulás, amit a fajtánk elkövethet!

- Te is elkövetted – jegyeztem meg. Ijedten kapott a szája elé, mintha most döbbent volna csak rá, hogy mit is mondott.

- Ne… ne haragudj. Charee, kérlek. Tudod, hogy te más vagy.

- Hagyd – mosolyogtam rá. – Csak egy dolog érdekel. Holnap találkozom vele, Cassy. Megteszem azt, amit meg kell. Lexiért.

- Tudod… Lexi nem szeretné ezt.

- Mit? – kérdeztem döbbenten.

- Hogy megöld Stefan bátyját. Stefan sokat jelentett neki, és abból ahogy Stefan mesélt annak idején Damonról… nem hinném, hogy örülne a halálának.

- Damon egy szörnyeteg. Nem is tudom, hogyan védheted. Soha nem hittem volna, hogy Stefan bátyja képes ilyesmire. Ő nem zavartatta magát, mikor megölte Lexit. Pedig tudta, hogy ő Stefan egyetlen barátja!

- El kell mondanom valamit, Charee – hajtotta le a fejét. Szomorúnak tűnt, mintha bűntudata lenne. – Sose értetted, hogy hogy lehet az, hogy nem találkoztál soha Stefan bátyjával. Nos… az a helyzet, hogy már találkoztatok.

- Tessék? – horkantottam. Az kizárt. A gyilkosok arcát mindig megjegyzem.

- Elfelejtettem veled egy varázslattal – vallotta be.

- Jól tetted – szólaltam néhány döbbent perc után. Nem voltam kíváncsi rá, sem arra, hogy találkoztunk volna. – Ne érezd magad rosszul emiatt. De ugye… egyikük se tudja, hogy kik vagyunk?

Cassy hitetlenkedve nézett rám.

- Nem képzeled? Ha kell a sírba is magammal viszem a titkot. Tudom, hogy mekkora veszélynek tennélek ki.

- Ugye, Bonnie előtt sem fogunk lebukni?

- Bonnie nem olyan régen boszorkány, erősebb vagyok nálad. Még ő sem látott át rajtunk. Észrevetted volna, hogy igen. Elena kiköpött olyan, mint te.

- Bár tudnám, hogy miért – sóhajtottam. – Hagyjuk ezt, oké? Akkor is bosszút állok Damonon.

Magabiztosan jelentettem ki, miközben egy halk károgó hang ütötte meg a fülemet. Egy varjú nézett rám az ablakpárkányról. Döbbenten meredtem rá, ismerős volt valahonnan. Cassy nem vette észre, megráztam a fejem. Mire visszanéztem, már nem volt ott. Talán csak képzeltem. Elindultam a szobámba, és megírtam Elenáék látogatását a naplómba. Mikor végeztem, úgy döntöttem, hogy itt az ideje vadászni. Már régen ettem. Nem igazán fűlött a fogam az állatokhoz, de nem volt más választásom. Gyengébb voltam tőle, de nem ölhettem, nem ihattam embervért. Szabályok. Volt néhány szabály, amihez tartanom kellett magam.

Éreztem, hogy figyelnek, amit nem tudtam, hogy mire vélni. De szinte biztos voltam benne, éreztem magamon a tekintetét.

- Gyáva – morogtam az orrom alatt, címezve az idegennek, de közben résen voltam arra az esetre, hogyha támadna. Nem bíztam a véletlenre. Öreg vámpír, nem vén vámpír. Tartottam magam ehhez a mondáshoz. Az idegen nem jött elő, csak figyelt. Vagy talán tényleg paranoiás lettem. De nem hiszem, általában nem csaltak a megérzéseim.

Másnap izgatottan vártam az estét. Nagyon nehezen lehetett bírni velem. Cassy és én vásárolni mentünk, de indulás támadt egy ötletem és átszaladtam a szomszédba. A barátnőm nem nézte jó szemmel, de becsöngettem Elenáék ajtaján. Egy fiatal srác nyitott ajtót. Nem tűnt valami vidámnak, ő lehetett Jeremy, akiről tegnap már hallottam. Elena öccse, aki nemrég vesztette el a barátnőjét, Annát. A szemei alatt sötét karikák sötétlettek.

- Szia! – köszöntem barátságosan. A kedvességem engem is meglepett. Talán rossz hatással volt rám a tegnapi nyuszi. – Charlotte vagyok. Elena itthon van? – kérdeztem, mire felkiáltott az emeletre, amit igennek vettem. A következő pillanatban megjelent az említett és meglepetten nézett rám, majd vidáman köszönt. Jeremy közben eltűnt.

- Mi járatban? – kérdezte Elena és félresöpörte a haját. Zavarba jöttem, mintha a saját mozdulataimat láttam volna. De nem foglalkoztam vele, inkább rátértem a lényegre.

- Cassy és én vásárolni megyünk. Velünk tartasz?

- Szívesen – mosolygott. – Ha van pár percetek, persze. Gyorsan átöltözök, aztán mehetünk. Szólok Jennának, és írok Stefannak.

- Rövid póráz? – vigyorogtam, bár sejtettem, hogy nem erről lehet szó. Bizonyára féltette Elenát egy vámpírokkal teli városban. Bár nem értem, hogy akkor miért nem vitte még el innen, ahol biztonságban lehetne. Mindegy, az ő dolguk.

- Nem… csak ő amolyan aggódó típus. De biztos tudod, hisz Lexi mesélt róla neked.

- Csak egy kicsit. Sokszor nem került szóba, és Lexi sem volt túl beszédes az ilyen dolgokban – vontam meg a vállamat.

Az arca megrándult. Hazudtam egy kicsit, de azt akartam, hogy olyan dolgokat lásson a szavak mögött, amik megerősítik abban, hogy én ember vagyok. Muszáj volt. Legalábbis, amíg nem találkoztam Damonnel, és meg nem öltem. Utána már mindegy, hogy mit gondol. Nem hinném, hogy Damon halála nagyon megviselné Elenát.

- Megyek öltözni, mindjárt jövök – mondta, én pedig úgy döntöttem, hogy átlépem a küszöböt, hogy még véletlenül se gyanakodjon. Engem nem kellett behívni. Amikor végzett egyből láttam, hogy megleptem. Talán egy kicsit gyanakodott rám, de most megkönnyebbült lett az arca. Magamban vállon veregettem magam a színészi tehetségemért.

Cassy nem volt túl boldog. De majd megbékél. Mindent meg akartam tudni, amit csak lehetett. Minden a segítségemre lehet. Dühös pillantást lövellt felém, de Elena felé kedves volt. Nem akart nyíltan ellenséges lenni. A kocsiba ülve én vezettem, közben pedig beszélgettünk. Cassy kezdett felengedni.

- Na és mit szólt Stefan, hogy ismeretlenekkel vásárolgatsz? – kérdeztem és nekikezdtem egy célzott beszélgetésnek, miközben emlékezetből vezettem.

- Semmit. Damonnel van egy kis dolguk.

- Jóban vannak? – tettem fel a következő kérdésemet. Elena habozott a válasszal.

- Hát… ez bonyolult – felelte, majd elterelte a beszélgetést, ami nem kerülte el a figyelmem. Bosszúsan sóhajtottam. – És hogyan szoktak téged becézni? A Charlotte nem túl hosszú? Lotti?

Hirtelen a fékre tapostam és zihálni kezdtem. Elena rémülten kapott levegő után, Cassy szimplán meglepődött. Erőt vettem magamon, hogy a szemem ne áruljon el, de a dühömet nem bírtam leplezni.

- Ne hívj így – sziszegtem dühödten fújtatva. Még mindig a fejemben csengett a kísérteties hang, ahogy azt sziszegi a fülembe: Lotti… Soha nem bírtam elfelejteni, pedig igyekeztem. A gyűlölet, amit éreztem iránta kikészített. Égetett.

- Charee? – suttogta Cassy aggodalmasan, mire vettem egy mély levegőt és lenyugtattam magam. Elszégyelltem magam a kirohanásom miatt, és közben többen ránk dudáltak.

- Ne haragudj, Elena. Én… csak… nem tudom, hogy mi ütött belém. Hívj csak Charee-nak.

- Oké – bólintott rá Elena, de az arca még mindig bizalmatlan volt. Görcsösen markolta a kézi táskáját. Talán megijedt, de nem vesztettem el az álcámat, még mindig embernek hitt. És ez volt a lényeg.

A vásárlás nagyon jó volt. Elena időközben túltette magát a különös incidensen és segített ruhákat választani. Ha száz ruhát nem próbáltunk fel különböző boltokban akkor egyet se. Közben pedig minden ruhadarabot megörökítettünk mindenféle vidám pózban. Az eladók bizonyára őrültnek néztek minket, de jól éreztük magunkat. Régen nevettem ennyit, talán soha. Már nem emlékszem. Délután búcsúztunk csak el Elenától, legnagyobb meglepetésemre Cassy egy öleléssel köszönt el tőle.

- Akkor majd este – kacsintottam a hasonmásomra.

- Ott találkozunk. Stefan jön értem. Sziasztok! - köszönt vidáman, majd hazament. Még sokáig voltam döbbent. Nem hittem volna, hogy Lexi után lesz még egy barátom. Pláne nem egy ember, aki a hasonmásom. Te jó ég! Vajon, Elena tudja, hogy mekkora veszélyben van? A hasonmásaim élete maga lehet a pokol, de ha a vámpírok megtudnák, hogy ki vagyok… azzal aláírnám a halálos ítéletemet.

- Min gondolkozol?

- Azon, aki vagyok. Hogy nem derülhet ki.

- Ura vagyok a helyzetnek, nyugi – kacsintott rám. – Nem hagylak cserben. Most pedig készülj! Le kell venned a lábáról a gyilkost, hogy aztán megkínozhasd.

Felnevettem, de furcsán idegesnek kezdtem érezni magam. Magam elé képzeltem Damon vonásait. Szinte láttam, ahogy mosolyog. Nehéz ellenfélnek tűnt, Lexivel sem akárki bánhatott el. Mi van, ha nem én kerekedek felül? Nem hagyhatom egyedül Cassandrát. Tartozom neki. De nem hagyhatom cserben Lexit sem. Csak nem olyan nagy durranás ez a Damon Salvatore. Hiszen évszázadokkal vagyok idősebb nála. Még akkor sincs esélye, ha ő nem állatvéren él. Kaparni kezdett a torkom a gondolatra. Az emberek vére túlságosan kecsegtető volt. De nem inoghattam meg. Damon fog egyedül meghalni. Senki más. Senki.

Következő rész tartalmából:

Végre feltűnik Damon, a fejezet nagy része az ő szemszögéből lesz. Stefan félti Elenát az új barátaitól és megkéri Damont, hogy járjon utána, hogy kik is ők, és mit akarnak Elenától. Damon magabiztosan indul a Grillbe, egy forró éjszaka reményében...

1. fejezet: A szomszéd

Csak néhány óra autóút volt az egész. Futva is jöhettünk volna, de különleges bosszút akartam. Tudtam, hogy itt él a városiakkal és hogy jóban is van néhány emberrel. Be kellett először férkőznöm az életébe, aztán kitépni a szívét. Vagy karóval átszúrni a mellkasát.

Felnevettem. Esélye sem volt ellenem. Hány éves lehet? Száz, kétszáz? Amikor én születtem az ősei még gondolatban sem léteztek. Azt akartam, hogy szenvedjen. Volt nálam egy kép róla. A hírhozó adta. Nem bíztam benne, de elfogadtam a képet. Alaposan megnéztem magamnak. Sütött róla, hogy mennyire nagyra van magával. Jól nézett ki, azt meg kell hagyni. Na, nem mintha meghatott volna. Kisfiú volt még hozzám képest. Szerencsére Cassy vezetett és addig nyugodtan tervezgethettem. Meg kellett ismernem a gyengepontjait. Szenvednie kellett.

- Hiányzik Lexi, igaz? – kérdezte Cassy halkan. Látta rajtam a fájdalmat.

Bólintottam.

- Segítek megölni a gyilkosát – mosolygott rám. Jól esett a támogatása. Ha Cassy nem lenne már régen halott lennék. Ebben az egyben biztos voltam. Ő ismerte egyedül a titkomat. Rajta kívül senkiben nem bízhattam. Nem öregedett, már több száz éve a barátnőm volt.

A szállást én intéztem, és még munkát is találtam magamnak. Felszolgáló lettem egy Mystic Grill nevű helyen. Ez is a terv része volt. Mindenki odajárt. Könnyen kémkedhetek az ellenség után. Nem fog rájönni, hogy én is vámpír vagyok. A hosszú évszázadok alatt tökélyre fejlesztettem a külvilág felé mutatott álarcomat. Nem mutathattam meg az igazi arcomat, ebben Cassy segített. A vámpíros megkülönböztető jegyeket pedig én magam tüntettem el. Ékszert nem viseltem, az arcomat rendszeresen sminkeltem, hogy legyen egy kis színem, és minden pillanatban vettem levegőt. Úgy viselkedtem, mint egy ember, még soha senki nem ismert fel. Kivéve a hírhozót. Honnan tudta, hogy ki vagyok? Senki nem tudhatta. Még mindig a fülemben a cseng a hangja, ahogy megszólít.

- Charlotte Petrova?

Honnan tudhatta? Senkinek nem szabadna tudnia, hogy ki vagyok valójában. Ha kiderülne az életemmel fizetnék.

- Mi a gond?

- A férfi tudta a nevemet.

- Nem láttam a fejébe, fogalmam sincs, hogy ki lehet – vonta meg a vállát, de neki sem tetszett ez a fejlemény. Elgondolkozva ráncolta össze a szemöldökét. Majd követtem a tekintetét megpillantottam a város köszöntő tábláját. Hirtelen elöntött valami különös melegség, mintha otthon lettem volna. Megráztam a fejem. Nem szabadott arra gondolnom, hogy nagyjából nyolcszáz évvel ezelőtt itt születtem.

Meg kell hagyni barátságos kisváros volt. Egyből szimpatikussá vált számomra. A házak igényes családi házak, nem azok a betonból készült emeletes háztömbök voltak, amiktől kirázott a hideg. A város mellett természetesen egy erdő is volt, ami nagyon is tetszett. Mégis csak vámpír voltam. Valahol ki kellett engednem a gőzt.

- Jó lenne, ha előbb beköltöznénk és utána tervezgetnél – húzta el a száját Cassy. A szél hirtelen fújni kezdett és megcsapott az émelyítően édes vér illata. Éreztem, ahogy a szemeim átváltoznak, ezért gyorsan elfordultam. Nem akartam, hogy lássa. Megijedne. Nem jelentettem rá veszélyt, de nem akart bántani. Ez egy néma megegyezés volt közöttünk. Egymást sohasem. Csak pár pillanatig tartott az egész, szinte azonnal jobb lett. Elmosolyodtam és a házra néztem. Majd határozott léptekkel elindultam és átléptem a küszöbön. Azonnal berendezkedtem az egyik emeleti szobában, majd végig dőltem a kényelmes baldachinos ágyon. Magamba szívtam a friss levegőt, majd elővettem a bőröndömből a naplómat. A naplóírás volt az egyik szenvedélyem. Nevetségesen hangzik, de már szinte volt egy kisebb könyvtáram a naplóimból. Nem szerettem unatkozni, mindig csináltam valamit, amivel feltalálhatnám magam. A történelemben is szerepet játszottam, bár arra vigyáztam, hogy a nevem soha ne maradjon fent. De rengeteg eseményen részt vettem. Rengeteg mindent éltem át, volt, amire nagyon nem voltam büszke. De talán ez természetes. Volt, amiről Cassy sem tudott. Hogy miért éltem állatok büdös vérén. Támogatta, hiszen születésénél fogva ellenezte a gyilkosságot, csak nem értette. Nem mondtam soha el neki. Ahogy senkinek sem. Életem szégyenfoltja volt.

- Mikor megyünk vásárolni? – kérdezte kiabálva. Felnevettem. Soha nem bírná ki új ruhák nélkül. Ebben nagyon hasonlítottunk.

- Amint kipakoltam – válaszoltam, de a következő pillanatban megszólalt a csengő. Feszült csend ereszkedett a házra. Fogalmam sem volt, hogy ki az és mit akarhat. Megigazgattam a ruhámat és a tükörbe néztem. Elégedetten állapítottam meg, hogy az álcám tökéletes volt. Senki nem mondaná meg rólam, hogy ki vagyok.

Villámgyorsan termettem az ajtó előtt, majd kinyitottam. A bejárat előtt három lány állt. A döbbenettől majdnem tátva maradt a szám. Egy vámpír, egy boszorkány és egy ember ált a küszöbön, de ezen meg sem lepődnék, ha az a bizonyos ember nem a kiköpött hasonmása lett volna az eredeti külsőmnek.

- Szia! Nem akarunk zavarni! – kezdte a lány. A hangja is hasonlított, egyetlen különbség talán az volt, hogy én sose szerettem ennyire egyenesen és lelapultan a hajamat. – A szomszéd házban lakok a nagynénémmel és az öcsémmel. A nevem Elena Gilbert – mosolygott- Ők pedig Caroline Forbes és Bonnie Bennett.

Magamra erőltettem a legmegnyerőbb mosolyomat és úgy válaszoltam a kérdő tekintetekre. Muszáj volt, nem akartam, hogy bolondnak nézzenek.

- Én Charlotte Davis vagyok, az unokatestvéremmel költöztem ide – hazudtam könnyedén. Petrovát nem mondhattam.

- Cassandra Davis – jelent meg mellettem az említett, meg sem lepődve Elena külsején. Azt hittem, hogy egyedül Katherine az, aki úgy néz ki, mint én. Ezek szerint tévedtem. Vele még régebben találkoztam, volt egy időszak, amikor jóban voltunk, de nem tetszettek a hatalmi játszmái és az önző kis dolgai. Ezért kiléptem az életéből.

- Gondoltuk benézünk, hátha szükségetek van valamire – szólalt meg a Caroline-nak nevezett szőke hajú vámpír. – Egy kis beavatás a város életébe, idegenvezetés vagy bármi – hadarta, mintha felhúzták volna. Felvontam a szemöldököm, mire Elena elmosolyodott. Talán egyből levágta, hogy mire gondoltam. De még mindig nem tudtam túltenni magam a helyzeten. Fura volt együtt látni a három faj képviselőit.

Láttam, hogy Cassy nemet akar mondani, de én gyorsabb voltam.

- Nagyon örülök, hogy átjöttetek. Esetleg kiülhetnénk a teraszra beszélgetni, olyan szép idő van – ajánlottam. Caroline mintha kicsit meghökkent volna. De nem voltam ostoba, nem hívok idegen vámpírokat a házamba. Nem bízok meg ennyire senkiben.

- Köszi – mosolygott Elena, és máris szimpatikus volt. Ez meglepett. Nehezen barátkoztam, főleg emberekkel. Olyan volt, mintha kívülről látnám önmagamat. Egyetlen porcikánk sem különbözött. Hihetetlen.

- Hogyhogy ideköltöztetek? – kérdezte Bonnie. Ő volt a legszótlanabb és furcsán méregette a barátnőmet. Azonnal észrevettem, hogy kölcsönös kettőjük között a bizalmatlanság. A kérdése azonban váratlanul ért. Szerencsére Cassy válaszolt helyettem.

- A szüleink meghaltak, együtt utazgattak, amikor… - csuklott el a hangja, én pedig gyilkos tekintettel néztem rá. Szülők? Mégis mit képzelt? Nem tudtam eljátszani a gyászoló gyereket, már nem is emlékszem, hogy milyen érzés az, hogy ha valakinek szülei vannak.

- Levegő változásra volt szükségünk – tettem hozzá, mielőtt még több baromságot mondott volna. – De erről inkább nem beszélnénk.

Elena arca pár pillanat alatt váltott megértővé és szomorúvá. Mintha sajnálna minket. Mi van? Talán vele tényleg ez történt? Az különös véletlen. De nem akartam, hogy sajnáljon, azonnal vesztett egy pontot a szememben.

- És mik a helyi pletykák? – szólaltam meg vigyorogva. Leginkább egy személy érdekelt, de ezt nem közölhettem velük. Inkább alaposan végignéztem őket. Egyből megpillantottam Caroline kezén egy régi módi gyűrűt. Biztosan ez védte a naptól. Hallottam már róla. Tehát megtaláltam Damon gyengepontját. Bizonyára ő is ilyen gyűrűt hord. De nem… kitenni a napra és nézni ahogy elég, az nem elég méltó Lexi halálának megtorlásához.

Caroline azonnal mesélni kezdett. Főleg a gimiről, ahol szinte mindenki kavart mindenkivel. Megtudtam, hogy a történelemtanár Elena nagynénjével jár, Caroline Mattel szakított nemrég, de még mindig szerette. A szakítás okát sejtettem, szóval nem lehetett túl régóta vámpír. Néhány napja, vagy esetleg hete. Talán Damon tette vele? Akkor lehetne egy közös ellenségünk.

- Elena is foglalt, ő már egy ideje Stefannal jár… - mesélte, mire én meghökkenten néztem rá.

- Stefan? Stefan Salvatore? – kérdeztem döbbenten, mire mindenki megdermedt. Cassy ijedt volt. Elárultam magam. De támadt egy ötletem, hogy hogyan magyarázzam ki.

- Ismered?

- Nem – vágtam rá azonnal. – Egy régi ismerősöm Lexi beszélt róla nekem.

- Lexi? – kérdezte Elena szomorúan, mire én bólintottam. – Ismertem őt. Kár, hogy elment a városból – hazudta, mire ökölbe szorult a kezem. Gyanakodva néztem rá. Talán Damont is ismeri? Egyáltalán hogyan élte túl mindkét testvér Lexi halálát? Stefannak minimum meg kellett volna ölnie őt érte. Viszont ha megtámadta, akkor az egyiküknek halottnak kéne lennie.

- Stefannak van egy testvére is, nem? – szólaltam meg újra.

Bonnie csak morgott valamit, de Elena válaszolt.

- Igen. Damon. Ő is itt él a városban.

- Stefannal?

Bólintott.

Dühös lettem. Képes egy fedél alatt élni egy gyilkossal? Mi van, ha Elena is egy követ fúj velük? Mintha Bonnie gyűlölettel nézett volna a neve hallatán, és mintha Caroline is elhúzta volna a száját. De Elena szájából Damon neve dallamosan, kedvesen hangzott. Mintha kedvelné őt. Ez a gondolat nagyon nem tetszett. Damon megölése volt az egyetlen dolog, ami érdekelt. Nem zavart az sem, ha át kell érte gázolnom valakin. Remélem, hogy nem Elena lesz az, mert tényleg szimpatikus volt nekem.

Prológus

Lexi és én a legjobb barátnők voltunk. Csak meredten néztem az előttem álló férfira, akiről szinte sütött a gúny. Nem akartam hinni neki. Talán hazudott. Talán mindez csak egy ócska átverés. Nem is ismerem ezt a férfit, nem mondhatja nekem ezt!

- Hogy mondta?

- Lexi halott.

Megpróbáltam megemészteni a halottakat. Meg akartam ölni a rossz hír hozóját, hogy néhány percig ő is úgy féljen, mint én a jövőtől. Lexi nélkül minden olyan másnak tűnt. Dühöt éreztem, de ahogy megéreztem az illatát, tudtam, hogy nem lenne okos ötlet megölni őt. Felismertem a félreismerhetetlen büdös szagot.

- Ki ölte meg? – tettem fel hát a legégetőbb kérdést. Ez érdekelt a legjobban. Bosszút kellett állnom. Tudtam, hogy Lexi hova ment. Ha nem mondaná el, akkor is kideríteném. Egy barátját látogatta meg. Tudtam a város nevét, ismertem azt a bizonyos barátot. Kedveltem a pasit, kiszedhettem volna belőle az igazságot, de ez még napok kérdése. Tudnom kellett a választ. Most rögtön. Nem a türelmemről voltam híres.

Elégedetten mosolygott és szinte sátáni gyűlölettel mondta ki a nevet.

- Damon Salvatore.

Már tudtam, hogy ki az, akit meg kellett ölnöm. A sarokban álló Cassy-re néztem, és már tudtam, hogy segíteni fog nekem. A tekintetében ugyanaz a tűz égett. A bosszú.