2011. július 29., péntek

Előzetes: 9. fejezet

Sziasztok!
Készítettem egy előzetest a következő fejezetből! A címe: A játék már elkezdődött. A hangot valamiért nem játssza le, azt alatta külön belinkelem. Mindenképpen egyszerre indítsátok el :)





2011. július 28., csütörtök

8. fejezet: Emlékek


1933. augusztus 24. New York

- Mégis kiket várunk, Lexi? – fordultam a barátnőm felé. Néhány hete Cassy és én úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk őt. Évekkel ezelőtt ismerkedtünk meg, és ő volt az egyetlen, akit mind a ketten közel engedtünk magunkhoz.
- Meséltem neked Stefanról, nemrég ismertem meg őt egy koncerten. Ő és a bátyja vámpírok. Ma végre magával hozza a híres Damont is – nevetett vidáman.
Kérdő tekintetem láttán magyarázkodni kezdtem.
- Már rengeteget hallottam róla, de még sose találkoztunk. Tulajdonképpen nincsenek is jóban. Damon utálja az öccsét, és legszívesebben lépten-nyomon keresztbe tenne neki, amit megjegyzem gyakran meg is tesz.
- És meg kellett őket hívni? – kérdezte Cassy, majd belekortyolt a pálinkás üvegbe. Egyből jobb kedve lett.
- Cassy, Stefan a barátom! – sóhajtotta Lexi mosolyogva. Soha nem értette, hogy Cas miért utál így majdnem minden vámpírt. Ez a mi titkunk volt. Nem csak a faji különbségekről volt itt szó. – És ha tehetek valamit azért, hogy végre megbékéljenek, megteszem.
- Nem lenne egyszerűbb karót döfni a szívébe? – kérdezte a barátnőm fintorogva.
- Testvérek.
- Vámpírok, Lexi, vámpírok. Mit számít, hogy rokonok? Nem jelent az semmit – mondta, de nem látta a megbántott arckifejezésemet. Én is vámpír voltam.
- Ugyan már… mégis mikor mondtál nemet egy jó pasinak? – szóltam közbe vigyorogva. Meg kell hagyni, nekem már hiányom volt. Jól esett volna egy forró éjszaka. Stefan nem volt az esetem azok alapján, amiket róla hallottam. Unalmas és szürke egyéniség lehetett, mint egy kifacsart citrom. A bátyja annál izgalmasabban hangzott. Egy forrófejű vad és szenvedélyes jóképű férfi, aki még vámpír is. Könnyű és édes falat nekem. Biztos voltam benne, hogy sikerül levennem a lábáról.
Mielőtt Cassy megszólalhatott volna, csengettek. Lexi vidáman pattant fel és szinte ugrándozva nyitott ajtót.
- Stefan! – kiáltotta vidáman és a hangokból ítélve a nyakába ugrott.
- Lexi, hé – köszönt egy mély hang kedvesen, a másik még csak meg sem szólalt. Tahó.
- Helló, Damon. Lexi vagyok – mutatkozott be a barátnőm.
- Tudom – hangzott a felelet. A hangba szinte beleremegtem. Különös hatással volt rám. Mintha áramütés szaladt volna végig a testemen. A hangok egyre közeledtek, míg végül megjelentek a nappali ajtajában. Stefan volt az első, akit megláttam. Visszafogott, jóképű férfi volt, de valahogy üres. Igazi úriemberként biccentett felénk.
- Stefan Salvatore vagyok, üdv- köszöntött minket. Tudtam, hogy felelnem kéne, de megláttam a mögötte lépkedő gunyorosan vigyorgó alakot. A szívem szinte azonnal hevesen dobbant, a kezem izzadni kezdett és elvesztem a tekintetében, amiben most csodálkozás ült. Volt benne valami, ami megfogott a megnyerő külsején kívül. A mosolya igazi rosszfiús csalfa félmosoly volt, és a beállás, ahogy lazán a falnak támaszkodott teljesen levett a lábamról. Mintha egy teljesen idegen dimenzióba csöppentem volna bele. Izgalmat láttam benne, kalandot és szenvedélyt. Egy vággyal töltött mámorosan kéjes éjszakát. Szinte láttam magam előtt. De nem akartam volna elengedni egy alkalom után. Éreztem, hogy valami különleges történt velem.
Bódultan hagytam, hogy udvariasan kezet csókoljon.
- Damon Salvatore, szolgálatára hölgyem – vigyorgott. Minden szava szinte csöpögött a gúnytól. A többiek kissé furcsán néztek vibráló kettősünkre. Cassy dühösen, Lexi somolyogva, Stefan pedig úgy, mint aki nem hisz a szemének.
- A nevem Charee – mutatkoztam be én is és biccentettem egyet Stefan felé is, majd hagytam, hogy a társalgás más irányt vegyen. De Damon egész este engem figyelt.

Aznap este nem Cassy-vel mentem haza, én még maradtam. Lexi tekintetén látszott, hogy sejtette az okát, de nem szólt semmit. Végül mégis úgy döntöttem, hogy hazaindulok. Hiszen kezdtem túl feltűnő lenni, nem alázhattam meg magam. Így hát elegánsan felálltam, megigazgattam a szoknyámat, mert sajnos még mindig ez volt a divat és elköszöntem. Damon szemében különös fény villant, de hangosan csak egy halk viszontlátásra, hölgyemmel búcsúzott. Lexi átölelt, majd nekiindultam az éjszakának. Céltudatos lépteim ütemes kopogásnak hallatszottak az éjsötét csendben. Nem kívántam futni, jól esett egy kicsit a friss levegő. Mindig is kedveltem az éjszakát. Nyugodt volt és békés, néha. Máskor meg vad és pörgős. Mindkettőt szerettem, hol ilyen, hol olyan hangulatban voltam.

- Hova, hova tündi-bündi kislány? – gügyögte hirtelen egy hang. Oldalra pillantottam és négy megtermett férfit pillantottam meg, ahogy részegen felém tántorognak. Ilyenkor szokott megszólalni az emberek fejében a vészcsengő, az én fejemben csak az ételt jelző csengetés szólalt meg és az arcomon felvillant egy gúnyos mosoly.
- Hát szabad ilyen hölgynek egyedül lennie? – kérdezte a másik, és tett egy kísérletet arra, hogy átölelje a vállamat. De olyan részeg volt, hogy ez sem sikerült nekik.
- Hát szabad megtámadni négy részeg állatnak egy fiatal hölgyet? – hallottam meg még egy gúnyos hangot, majd legnagyobb meglepetésemre Damont pillantottam meg. A helyzet kezdett vicces lenni. Talán azt hitte, hogy nem tudom megvédeni magam? Megragadta az egyik férfit, és kitörte a nyakát, majd egy másikból lakmározni kezdett. Mikor végzett, felnézett, és olyan döbbenet jelent meg az arcán, ami mosolygásra késztetett. Ugyanis időközben én végeztem a másik kettővel. Lassú volt, hisz fiatal. Én sokkal gyorsabb voltam. Kecsesen megtöröltem véres ajkaimat, majd rákacsintottam. El akartam indulni hazafelé most már tényleg, de megragadta a kezemet.
- Te vámpír vagy?
- Amint látod – feleltem gúnyosan.
- Hmm… nem is volt olyan rossz ez egy nőtől.
Felnevettem. Tényleg, azt hitte, hogy dicséretre vágyom? Azt aztán lesheti.
- Én most hazaindulok – szólaltam meg végül, megtörve a csendet. A szája szegletében egy igazán aranyos félmosoly ült, de a szemeiből vágyat olvastam ki. A következő pillanatban magához rántott és megcsókolt. A csókja vad volt és tüzes, pont amilyen ő maga. Kiszámíthatatlan, erőteljes, és szenvedélyes. Annyira jó volt, hogy szinte beleremegtem. A karjaimmal átöleltem és úgy szorítottam magamhoz. Majd gondoltam egyet és a falnak löktem. Kihalt sikátorban álltunk, és nem volt jellemző rám ekkora mértékű felelőtlenség. De akkor mégis tettem, amit tettem. Szeretkeztem egy majdnem idegen vámpírral egy sötét sikátorban. És ami a legrosszabb, hogy élveztem.

1933. szeptember 13. New York

Damon és én már hetek óta titkos szeretői viszonyt folytattunk, senkinek nem árultuk el. Cassy sejtett valamit, és bántotta, hogy nem avatom be, de nem sejtette, hogy Damonról lehet szó. Nem jött el többet Lexihez, így a Lexinál töltött délutánokon csak Stefant sikerült megismernem és megkedvelnem. Ahogy teltek a hetek, úgy váltunk barátokká. Damon pedig mindig feltűnt valahol, hogy együtt legyünk. Kurvának éreztem magam mellette, de vonzott benne valami, ami miatt eltűrtem ezt a szerepkört. Minden pillanatban, amit vele töltöttem egésznek éreztem magam. Arra a néhány tiltott órára, behegedtek a sebek a lelkemen. Mintha soha nem is léteztek volna. Csak jól éreztem magam. Általában a szobájában voltunk, de néha mikor jobb kedve volt, versenyt futottunk az erdőben. Ez persze nagyon nem tetszett neki, de nem érdekelt. Nekem meg az nem tetszett, hogy amíg velem kavar, addig más nőket is használ.
- Nem járunk – közölte gúnyosan, mintha maga a feltételezés is képtelen lett volna. Mintha én csak egy eszköz lennék. Próbáltam nem gondolni erre, és elhitettem magammal, hogy nem is zavar annyira a dolog.
De persze a titkos viszony sem tarthatott örökké. Egy nap a fürdőszobába tartottam, amikor Stefannak ütköztem. Döbbenten nézett rám.
- Charee?
- Stefan – nyögtem zavartan és magamban halkan szitkozódtam.
- Mit keresel itt?
- Velem van – jelent meg Damon egyetlen alsónadrágban és átölelte a derekamat. Stefan ha lehet még meglepettebb arcot vágott. Mintha nem hinne a szemének. Damon tökéletesen játszotta a szerepét, magához húzott és egy puszit nyomott az arcomra. Majd el kezdett húzni a szobája felé.
- Törődj a magad dolgával, Stefan – szólt még hátra, majd becsukódott mögöttünk az ajtó. Azonnal elengedett, és elégedetlenül sóhajtott.
- Miért tetted? – kérdeztem csendesen.
- Mert nem akartam… hogy rosszat gondoljon – vonta meg a vállát. Egy pillanatra mintha nem tűnt volna olyan távolinak a lelke. De talán csak képzelődtem. Már úgyis kezdtem megszokni Damon álarcait.

1933. október 23. Las Vegas

Damon nyert egy fogadáson két jegyet Las Vegasba, és elhozott magával. Nem értettem, hogy miért, látszólag ő se. Azért megpróbálta megmagyarázni, nehogy bármit is félreértsek.
- Szórakozni jöttem, veled lehet – vonta meg a vállát. – Ne láss benne olyat, ami nincs ott. – tette hozzá a mihez tartás végett. A szokásos gúny az álarc része volt. Soha nem tettem szóvá, hogy átlátok rajta. Valami bántotta, és ahelyett, hogy önmagát sajnálta volna, a ridegség, a bunkóság álarca mögé rejtőzött. Erre engedtek következtetni a folyamatos beszólásai, amiket igyekeztem figyelmen kívül hagyni.
- Megfognád? – nyújtottam felé egy kis kézi tükröt, amit a táskámból varázsoltam elő. Szenvedő arccal tett eleget a kérésemnek.
- Ha még sokáig bámulod azt a tükröt, lyukat égetsz bele. Csak óvatosan- jegyezte meg, mikor már öt perce nézegettem magam.
- Remélem, hogy nem fogok megfulladni a csípős nyelvedtől – nevettem fel, elraktam a táskámba a tükröt, majd a falnak lökve megcsókoltam Damont.
- Kívánlak – mormolta halkan, az ujjamat a szájára tettem.
- Ne most – mosolyogtam, és a következő pillanatban feltárult a liftajtó és kéz a kézben kiléptünk az emberek közé. Maga a paradicsom fogadott. Ámulva néztem végig a játéktermen, a bárpulton, majd a tánctéren. A szám sarkai hatalmas ívben kezdtek görbülni felfelé, és mint egy kislány úgy lelkesedtem. Nevetve húztam közelebb a pulthoz.
- Egy bourbon wiskey-t kérek – kacsintottam a csaposra, aki feltűnően pislogott a dekoltázsom felé.
- Kettőt – szólt közbe Damon morogva és birtokolva ölelte át a derekamat, jelezve a ficsúrnak, hogy vegye le rólam a szemét.
- Mégis megkóstolod? Múltkor nem akartál ilyet inni.
- Változnak az idők – vonta meg a vállát, és belekortyolt az italba, amit időközben elénk tettek. Rengeteg kör következett, minden kör után egyre felszabadultabb és boldogabb lettem.
Miután szédelegve és nevetve egymás illumináltságán, célba vettük a póker asztalt. Egymás ellen játszottunk, a többiek csak kapkodták a fejüket, nem voltak ellenfelek, a harc kettőnk között folyt. Próbáltam olvasni a vonásaiból, de tökéletes pókerarcot vágott, és néha a keze elkalandozott az asztal alatt. Amikor a combomba markolt és simogatni kezdte azt, az ajkaimba haraptam. Talán el is pirultam, nem tudom. De fölényesen nézett rám, ködös tekintetében különös érzelmek kavarogtak, olyanok, amiket nem tudtam beazonosítani, főleg nem részegen. Észre sem vettem, hogy mikor tapadtak össze az ajkaink, már csak azon kaptam magam, hogy fuldoklóként kapok a teste után és szorosan magamhoz ölelem. Ő pedig a szuszt is kicsókolta belőlem. Az életem abban a pillanatban tökéletesnek tűnt, a helyén volt. Las Vegas a személyes paradicsomommá vált.
Halványan rémlett, hogy a tömeg el kezdett minket lökni az egyik irányba, de egyikünket sem izgatta.
- Maguk is házasodnak? – kérdezte egy hang, de nem fogtam fel a szavak értelmét. Damon szemei zavarosak voltak, talán már annyira elvesztette a kontrollt, hogy azt sem tudta, hogy hol van. Hirtelen egy láncot húzott elő a nyakából, amin egy gyönyörű gyűrű lógott. Már láttam korábban a láncot, de a gyűrűt soha nem mutatta meg. Soha nem láttam még ilyen szépet. Aranykarika volt és a közepén kilenc apró, fényes gyémánt csillogott. Nem tudtam reagálni, csak bámultam rá, mint egy hülye. Az alkohol teljesen elvette az eszemet.
Damon egyszer csak durván a kezemre húzta a gyűrűt, és megcsókolt. Az idegen hang közben valamit beszélt mellettünk.
- Kisasszony, akar az itt jelenlévő úr felesége lenni? Mellette lenni jóban-rosszban, örökkön örökké?
- Mmm… igen, persze – feleltem, bármit is jelentett a kérdés.
- Fiatalúr, akar az itt jelenlévő hölgy hitvese lenni? Mellette lenni jóban-rosszban, örökkön örökké?
- Igen, akarom – felelte Damon, és le sem vette a szemét az ajkaimról. Még halványan érzékeltem, hogy az idegen néhány papírt nyom a táskámba, majd a tömeg odébb sodort minket.
Fogalmam sincs, hogy hogyan kötöttünk ki a hotel szobában. Csak azt tudom, hogy amint függőlegesbe kerültem már aludtam is. Még éreztem, hogy Damon erős kezeivel átöleli a derekamat aztán a tudatom mélyén, még mielőtt elaludtam volna hallottam álomittas motyogását.
- Szeretlek. Szeretlek… Katherine.

2011. július 27., szerda

Díj: The Best TVD blog



Köszönöm szépen a díjat Kat és Vervain :)

Szabályok:
1. Tedd ki a képet!
2. Köszönd meg attól, akitől kaptad!
3. Töltsd ki a kérdőívet!
4. Add tovább 1-4 bloggernek, akiknek a blogja TVD-s!

Kérdőív:
Gyűjtesz valamit? - Fényképeket, képeslapokat (minden városban veszek, ahol tudok... Budapesten turistának néztek miatta :$) és lehet, hogy furcsa, de fülbevalókat. Imádom őket, nagyon sok van :)
Rágod a körmöd? - Nem :D
Ki a kedvenc színészed? - Nem igazán van, de ha már mondanom kell, akkor Ian Sommerhalder :)
Ki a kedvenc színésznőd? - Nehéz kérdés, nem tudom. Sok olyan színésznő van, aki miatt megnézek egy teljesen ismeretlen filmet..
Ki a pasi/nő-ideálod? - Nincsen, nem igazán van nekem olyanom, hogy ideál. A pasi ideálom az a férfi, akit tudok szeretni és aki engem is tud szeretni :) Nő ideálom pedig nincsen, bár sok olyan van, akikkel testet cserélnék :D
Kedvenc kajád? - pizza
Legfurább dolog, amit megettél? - nem szeretem a fura ételeket, igazából elég válogatós vagyok..
Miért kezdtél bele a történetedbe? - Nem tudom, egyrészt mert nagyon szeretem a sorozatot, másrészt mert támadt hozzá egy ötletem az első Petrovával. Utána néztem, hogy elvileg mi volt a neve és belekezdtem :) És szerencsére még nem találkoztam hasonló történettel. Alapvetőleg Delena-fan vagyok, de sok Damon-sajátszereplős történet elolvasása után megkedveltem ezt a lehetőséget is. Természetesen csak fanfiction-ben, a sorozatban továbbra is ragaszkodok a delena pároshoz :)
Milyen házban laksz? (kertes, panel) - Panel, de nagyon szeretnék kertes házban lakni...
Pár szó magadról: Nem tudom, hogy mit mondhatnék magamról, amit még nem írtam volna valamelyik blogomon. Néhány hét múlva végre 18 éves leszek, minden álmom, hogy legyen egy kiadott könyvem. És persze valami sikeres karrier, de az közgazdasági téren. Szeretek utazgatni, egyszer jártam Londonban és teljesen beleszerettem. Imádom még az olasz tengerpartot, sétálni éjszaka a sötétben (kivéve egyedül), napozni, táncolni, olvasni, írni, nevetni, a barátaimmal lenni, vásárolni, ha éppen olyan kedvem van, internetezni és még sok mást. Külsőre átlagos vagyok hosszú barna hajammal és kék szemeimmel, általában kedves, vidám és csak a barátaimmal vagyok nyitott :) Mondhatnák még sok más dolgot, de nem hiszem, hogy érdekelne, szóval ennyit rólam :)

Akinek továbbadom: molni
Nem csak az ő történetét szeretem, de az ő története az, amit azonnal elolvasok, amint meglátom, hogy friss van, és nem akadályozhat meg semmi :) Nagyon imádom, és már kétszer olvastam, pedig csak néhány hete találtam a blogjára :D Szóval nálam ő érdemli meg a legjobban.

2011. július 21., csütörtök

7. fejezet: A gyűrű


(Damon szemszöge)

Fantasztikus. Már csak egy fenyegetés hiányzott az életembe. Felnevettem, mire meglepett arcot vágott.
- Nevezzük akkor ezt inkább fenyegetésnek, nemdebár? – kérdeztem gúnyosan. Stefan feszülten szorította össze az állkapcsát, szerintem fogalma sem volt, hogy mihez kezdjünk ezzel a helyzettel.
- Nevezzétek csak annak, aminek akarjátok.
- Rendben, megegyeztünk – mondtam ki a súlyos szavakat és valahogy nem éreztem büszkének magam rá.
- Damon, megőrültél? – csattant fel Stefan.
- Egy feltétellel.
- Mi lenne az? – kérdezte Katherine. Furcsa volt, hogy mennyire más volt, mint Elena. Elena soha nem nézne így senkire.
- A saját módszereimmel csinálom. Stefan segíthet, de megteszem egyedül is. És sem addig, sem utána nem bántod Elenád.
- Hmm… szóval még meg is bántod. Áll az alku – vigyorgott rám, és olyan volt a hangja, mint egy kisgyereké, aki megkapta a kedvenc játékát.
- Miért jó ez neked?
- Az maradjon az én titkom – kacsintott rám. – Ha megtudom, hogy átversz, kitekerem Elena nyakát. Ez mindkettőtökre vonatkozik – mondta még, majd olyan gyorsan távozott, mint ahogyan megjelent. Gyorsan lehúztam még egy whiskey-t, mielőtt még szembe néztem volna az öcsém szemrehányó tekintetével.
- Normális vagy? Egy alku az ördöggel? Amint teheti átver.
- Te talán nem tennéd meg Elenáért? Vagy ez a lány fontosabb, mint a szívszerelmed? Nem hittem volna – gúnyolódtam. Zavart ez az álszentség.
- Nem bántotta volna Elenát. És akkor sem kellett volna fejetlenül belemenni ebbe. Abban a pár hónapban, amikor Charee veled volt, újra az a Damon voltál, akit régen az öcsémnek neveztem. És most pedig ki akarod használni, majd megölni. Azt gondolod, hogy ez tisztességes?
- Ugyan már, Stefan. Charee csak egy lány a sok közül – vontam meg a vállam. Hiszen csak arra használtam őt. Talán pont ugyanolyan volt, mint Katherine, csak enyhébb verzióban. Hiszen ő is csak szórakozni tud.
- Ha te mondod, csak nehogy megbánd. És ha az a boszorkány képes volt megváltoztatni a külsejét, meg ilyenek, akkor veszélyes lehet. Csak óvatosan.
- Igenis anyuci. Most pedig ha nem haragszol, elkezdtem a hadműveletet. Szemrehányás helyett inkább hálásnak kéne lenned. Nem gyanús, hogy mindig én védem meg Elenát, de mégis a tiéd? Az élet szívás.

(Charee szemszöge)

Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek ezután. A tervem csődöt mondott, és magamnak se nagyon mertem bevallani, de összezavarodtam. Ritkán történt ilyesmi, szinte mindig mindenre határozottan tudtam a választ. Mindig tudtam, hogy mikor mit csináljak. Soha nem kérdeztem meg senki véleményét, csak mentem a saját fejem után. Talán, mert soha senki nem volt, aki gondoskodott volna rólam. Mindig egyedül voltam. Ott volt Cassy… de ez valahogy nem változtatott a helyzeten.
- Mi a B terv? – kérdezte Cassy a szobámba lépve, neki támaszkodva az ajtófélfának. Megvontam a vállam, tényleg nem volt ötletem. A meglepetés erejét elvesztettem, ráadásul már a kilétem sem titok Damon és talán Stefan előtt sem. Ezt elbasztam. Nőisen kifejezve. Hogy engedhettem, hogy elcsábítson pusztán azzal a két igéző kék szemével, amiktől úgy érzed magad, mintha tüzelne a tested és csak a szemek tulajdonosa adhat enyhülést? Elég. Elég. Elég. Ez nem vezet sehova, én gyűlölöm őt.

Csengetés zavarta meg a feszült csendet kettőnk között, miközben én magammal vitatkoztam Damont illetően.
- Majd én – szóltam a megdermedt Cassy-nek, és lerobogtam a lépcsőn emberfeletti sebességgel. Majd egyetlen mozdulattal kitártam az ajtót és egy kissé feszélyezett Elenával találtam szemben magam.
- Szia, bemehetek? – kérdezte csendesen. A hangjában egy ki nem mondott kérés csengett. Legnagyobb meglepetésemre bólintottam, holott egy kicsit sem volt alkalmas az időpont. Tervet kellett volna szőnöm Damon ellen, és megtennem, amiért Mistic Fallsba jöttem. De ehelyett felesleges dolgokkal töltöm az időmet.
- Ne haragudj, hogy zavarlak… én csak… - hebegte félősen, mire rámosolyogtam. Volt benne valami, amiért nem tudtam haraggal gondolni rá. Talán az emberi énemre emlékeztetett. Nem olyan voltam, mint most. Egészen addig, amíg meg nem keményített az élet, pont olyan gyámoltalan és félénk voltam, mint Elena. Nagyon régen volt ez, évszázadokkal ezelőtt. Az emlékeim megkoptak, megfakultak, de voltak dolgok, amikre mind a mai napig kristálytisztán emlékeztem.
- Semmi baj, ülj csak le. Mi járatban? Valami baj van? – kérdeztem barátságosan. Cassy nem fáradt azzal, hogy csatlakozzon. Ő valahogy soha nem érezte jól magát a bőrében, nem barátkozott senkivel. Nyomós oka volt rá, de bántam, hogy nem tudok ezen változtatni.
- Mi baja van veled Stefannak? – tért egyből a lényegre. – Nem értem, hogy mi ütött belé. A Grillben is… teljesen kifordult önmagából.
- Csak féltett téged – vontam meg a vállam.
- Miért?
- Miért nem kérdezed tőle?
- Mert semmit nem mondd el nekem, pont ezért. Azt hiszi, hogy engem állandóan védeni kell.
- Nos… nem tudom, hogy mi baja van Stefannak. Ami azt illeti, mi egészen jóban voltunk annak idején.
- Annak idején? – szaladt fel a szemöldöke, és gyanakodva húzta össze a szemét.
- Az 1930-as évek környékén – vallottam be, mire felpattant és hátrált néhány lépést. Félelem jelent meg a tekintetében, mintha egy ellenség lennék.
- Vámpír vagy – jelentette ki. Bátor volt, mégis gyáva. Bátor, mert még mindig nem próbált elmenekülni, és merészen szembeszállt volna velem, de gyáva, mert rettegés ült a tekintetében. Azt kívánta, hogy bár Stefanra hallgatott volna. Ebben biztos voltam.
- Igen, de ne aggódj, nem eszlek meg – humorizáltam. – Ha eddig nem öltelek meg, miből gondolod, hogy éppen most élek ezzel a lehetőséggel?
- Katherine küldött, igaz?
- Ne sértegess! – csattantam fel sértetten. – Muszáj mindenkinek szóba hoznia azzal a ribanccal?!
- Talán nem kellene mindenkinek kiteregetned a titkainkat – szólalt meg Cassy a lépcső aljáról. Észre sem vettem, hogy mikor jött le.
- Ő…?
- Nem vagyok vámpír - jelentette ki Cassy és szinte gyűlölettel meredt Elenára. – És talán jobb lenne, ha távoznál. Csak egyet még búcsúzóul. Ha elárulsz rólunk bármit is bárkinek, jobb, ha tőlem tudod meg, hogy nem érdekel hány mocskos vámpír védelmez, én magam tekerem ki a nyakad – sziszegte ellenségesen. Elhűlve meredtem a barátnőmre, én csak az ellenséggel szemben engedtem meg ezt a hangnemet.
- Már megyek is – nyögte ki Elena falfehér arccal és gyors léptekkel távozott. Az ajtót becsapta maga után. Én pedig dühösen Cassy-re vetettem magam.
- Hogy merted? – ordítottam, és a falhoz szorítottam. Erős voltam, nagyon erős. Ezt ő is tudta jól. Az arcába tódult a vér, ahogy a nyakának nyomtam a karomat. – Miért avatkozol mindenbe bele?! Miért nem hagyod, hogy megoldjak mindent, úgy ahogy én akarok? Arra még nem gondoltál, hogy Elena lehetne a titkos fegyver? Damon és Stefan imádja őt. Kiváló eszköz lenne.
- Akkor minek barátkozol vele?
- Talán a kettő kizárja egymást? – kérdeztem szkeptikusan, majd elengedtem őt. Csodálom, hogy nem használta rajtam az erejét. Máskor megtette volna. Hiába nyolcszáz év, őt nem sikerült teljesen kiismernem. Alighogy elengedtem, valami koppant a padlón. Reflexszerűen nyúltam utána. A kezembe emeltem a földre zuhant aprócska tárgyat és kíváncsian méregettem. Cassy mikor meglátta, hogy mit tartok a kezemben hófehérre sápadt és megremegett.
- Már csak ez hiányzott – nyögte, de nem hallottam a szavait. Megbabonázva meredtem az apró, arany karikagyűrűre. Még soha nem láttam talán szebbet. Kilenc apró csillogó gyémánt ragyogott a közepén. Bódultan húztam a gyűrűt az ujjamra. Pont az ujjamra illet, mintha egyenesen arra öntötték volna. Mintha megtalálta volna a helyét. Egy homályos kép jelent meg a szemem előtt. Egy emlék. Ahogy egy alak letérdel elém, a nevemet suttogja, majd megkéri a kezem. Az emlék magával ragadott és megkövülten meredtem a gyűrűre, majd a világ elsötétedett. Még láttam a gyűrű arany villanását, Cassy hangját valahonnan a ködön túlról, majd elragadott a sötétség. Eszméletlenül zuhantam a földre.

A következő fejezet tartalmából:
Kiderül, hogy mik is azok a bizonyos elfelejtetett emlékek :) Hogyan ismerkedett meg Damon és Charee, hogyan alakult a kapcsolatuk, stb. :)

Ha előbb szeretnéd olvasni a fejezetet, olvasd el az előző bejegyzést (Nyári ajánlat) ;)

2011. július 18., hétfő

Nyári ajánlat

Sziasztok!
Már egy ideje felmerült bennem egy ötlet, és gondoltam, megvalósítom :) Arról lenne szó, hogy a következő fejezettől kezdve, aki véleményt ír a heti friss végére, és megadja az email címét, akkor neki kedden (legkésőbb szerdán) elküldöm az azt követő csütörtöki fejezetet. Gondoltam megérdemelnek valamit azért, amiért bátorítanak :) Szóval köszönöm :) De persze minden véleményírás egy fejezetre vonatkozik, és csak a fejezet végére írt vélemény számít bele :)
Remélem, hogy mindenkinek kellemesen telik a nyár. :)
Üdv,
Ginewra

2011. július 13., szerda

6. fejezet: Alku


Úgy léptem át a házunk ajtaját, mint az űzött vad. Szakadt ruhában, kócos, tépett hajjal, darabokra hullva. Remegtem a visszafojtott méregtől. Gyűlöltem Katherine-t, egyszerűen már a látványa is kikészített. Kellemetlen emlékeket idézett fel bennem életem legnehezebb időszakából. Neki kellett volna ugranom, darabokra tépnem, ízekre szaggatnom a testét. Kevés személyt gyűlöltem az életem során, de őket nagyon. Katherine is szerepelt a képzeletbeli listán. Nem az első, de nem is az utolsó helyen. Mégsem tettem vele semmit, csak gyáván megfutamodtam. Talán Mistic Falls van rám ilyen rossz hatással. Kezdek visszasüllyedni a szánalmas szintre. Aki megadja magát Damon Salvatore-nek és aki nem öli meg Katherine Pierce-t. Hihetetlen, hogy Katherine a leszármazottam. Hihetetlen.
- Charee? – szólalt meg egy döbbent bizonytalan hang. Cassy arcára tévedt a tekintetem. Ahogy végigmérte a ruházatomat rájött. Düh torzította el máskor kedves és szép vonásait. A következő pillanatban fájdalom hasított a fejembe, mintha a vassal szorítanák össze a fejemet, mintha darabokra törnék az agyam darabjait. Mintha szétrobbanna a világ. Felordítottam és a falnak hátráltam. Aztán elködösült elmémmel rájöttem, hogy mi történik. Meg kell szüntetnem. Próbáltam valami kellemesre gondolni. Akaratlanul is Damon csókja kúszott a szemeim elé, de gyorsan elkergettem. Inkább felidéztem az Elenával töltött napot, amikor végre felszabadult és emberi lehettem. A fájdalom azonnal megszűnt és én zihálva rogytam a földre.
- Hogy tehetted? – kérdeztem két szaggatott levegővétel között. Könnyes szemmel nézett rám, mintha az iménti néhány perc neki is fájt volna. Talán lelkileg tényleg.
- Na és te? Hogy tehetted? Elárultad Lexit. Elárultál engem. Megígérted.
- Mit ígértem? – kérdeztem csendesen.
- Hogy nem dőlsz be többet Damonnek. Megígérted.
- Csakhogy én erre nem emlékszem. Miért vetted el az emlékeimet? – kérdeztem, szemrehányó hangon. Hirtelen vágyni kezdtem azokra az emlékekre.
- Te kérted – felelte, és mintha az arca megvonaglott volna egy pillanatra. – Összetörte a szíved, és én csak így segíthettem. Nem akarom, hogy megtegye újra. Hogy történt?
Elmeséltem neki mindent. A Katherine-es résznél felszisszent.
- Hát ez hihetetlen, hogy neki mindig fel kell bukkannia. Nem tud nyugton maradni?! Nem ok nélkül jött ide, érzem.
- Nem hinném, hogy Damon miatt.
- Kizárt – rázta meg a fejét. – Figyelsz Elenára? Szerintem miatta van itt. Egyébként fura újra ebben az alakban látni téged. Sokkal jobban illik rád.
- Nekem mondod? Mintha már magam sem tudnám, hogy ki vagyok – sóhajtottam. – Meg kellett volna ölnöm őket, és fogalmam sincs, hogy miért nem tettem meg.
- Talán nem volt jó ötlet idejönnünk…
- Nem akarok elmenni, Cassy. Nem menekülhetek örökké. Szembe kell néznem a démonaimmal… és tartozom annyival Elenának, hogy megvédem az életét.
- Miért?
- Mert vér a véremből.
- Katherine is.
- Mindig van kivétel, nem igaz? Mindenben. Ebben is.
- És… ugye nem bántott? – célzott Damonra.
- Nem. Mindent elmondtam. Amikor felébredtem már nem volt ott. Talán jobb is. Olyan furcsa érzésem van vele kapcsolatban.
Cassy felnyögött.
- Muszáj ezt?
- Azt hiszem, hogy jobb, ha most rendbe szedem magam – sóhajtottam és elindultam az emeletre, a szobám felé.

(Damon szemszöge)

Még órákkal később is dühösen járkáltam a szobámban és halkan szitkozódtam. A tegnap éjjel mély nyomokat hagyott bennem. Az első Petrova. Soha nem hittem volna, hogy köze van Charee-nek ehhez az egészhez. Meg akart ölni. Na, nem mintha sokáig ellen tudott volna állni nekem. Még mindig ellenállhatatlan vagyok a nőknek, főleg neki. Már régen is vad és tüzes volt, kicsit mintha saját magamra emlékeztetett volna. Soha nem beszélt magáról. Soha nem ismertem őt, láttam a szemében valami különös szomorú fényt, de nekem csak a teste kellett. Ha lelkizés nélkül is megkaphattam, mégis minek lelkiztem volna vele?
Talán utána kéne járnom ennek a dolognak. El kéne mennem a Duke-ra, hátha Isabel kiderített róla már valamit. De ha így lenne, akkor már megtaláltuk volna ezt az információt. Nem hiányzott ide még egy őrült ribanc, így is túl izgalmas volt az életem. 1220… erősebb lehet, mint azt mutatja. Több mint hatszáz év előnyben volt velünk szemben, és még egy boszorkány is volt vele. Ő vajon mennyi idős lehet? És mi vette rá, hogy segítsen egy vámpírt? Még soha nem találkoztam ilyen erős boszorkánnyal. Veszélyes ellenfelek. Talán ha elcsábítanám Charee-t, mellénk állnának. Oszd meg és uralkodj elv. Katherine könnyű ellenféllé válna.
Beszélnem kell Stefannal.

A nappaliban kissé undorító látvány fogadott. Elena és Stefan éppen elég mélyreható felfedezést tettek egymás szájában. Mit nem adtam volna, ha most én lehetnék Stefan helyében. Hogy is mondta Elena? Hogyan gondolhattam, hogy visszacsókolna engem? És igaza van. Mindenki Stefant választja. Minden nő, akit csak szeretek. Katherine és Elena. De nem számít. Megölöm Katherine-t, és megvédem Elenát bármi áron. Akkor is ha nem én kellek neki. Én majd kiélem magam más nőkön. Kinek kell a szerelem? Úgyis itt van most Charlotte. Majd elszórakozom vele. A szexre ő pont tökéletes. Elégedetten gondoltam a vad éjszakánkra.
- Khm – köszörültem meg a torkom. A párocska ijedten rebbent szét, Elena mikor meglátott fülig vörösödött. Stefan inkább csak bosszúsnak tűnt.
- Remélem, hogy jó okod van arra, hogy…
- Elena, magunkra hagynál?
- Miről van szó? – vonta össze a szemöldökét Stefan.
- Charee.
- Mi a fene bajotok van vele?! - kérdezte Elena dühösen.
- Veszélyes rád – szólaltunk meg egyszerre. Elena csak sértődötten fújtatott, majd felkapta a kabátját és elindult az ajtó felé.
- Ne aggódj, majd Bonnie hazavisz – vetette oda Stefannak, majd eltűnt.
- Szóval? – kérdezte Stefan ingerülten. Úgy döntöttem, hogy nem felelek azonnal. Meg kellett gondolnom, hogy mit áruljak el neki. Vagy mindent osszak meg fele? Ketten több mindent kezdhetnénk ezzel a helyzettel.
- Ne szórakozz – csattant fel, amikor még mindig nem mondtam semmit.
- Hol is kezdjem? Hmm… Hogy elrabolt, kikötözött, majd megpróbált megölni?
- Mi? – kérdezte döbbenten. – Nem mondod komolyan, de hát ti…
- Utána persze más téren mértük össze erőinket… a teljesítménye még mindig lehengerlő…
- Damon… Ezért kellett elküldeni Elenát?
- Nem. Azért mert Charee mondott valamit, ami elgondolkoztatott. Mit tudsz az első Petrováról?
- Nem sok mindent. Még akkor olvastam róla, amikor Katherine után kutattunk. Nagyjából 1200 körül élt, és a boszorkányok az ő vérével kötötték meg a Nap és a Hold átkát. Elena és Katherine ennek a nőnek a leszármazottjai.
- Meg is ölték?
- Igen.
Felhorkantam. Most akkor mégis mi az igazság?
- Miért kérdezed?
Elgondolkozva ráncoltam össze a szemöldököm, és a bárpulthoz léptem. Öntöttem magamnak a kedvenc italomból, majd meghúztam. Csak utána néztem vissza a bátyámra.
- Mert Charee nem az, akinek mondja magát – szólaltam meg végül. Nem tudtam, hogy jó ötlet-e mindent megosztani Stefannal. De Elenára kellett gondolnom elsősorban. Amíg itt van egy ilyen idős vámpír, Elena nincs biztonságban.
- Mert Charlotte az első Petrova – szólalt meg egy gunyoros hang a szoba másik végéből. A belépő Katherine-re meredtem és vörösen kezdtek izzani a szemeim.
- Mit akarsz itt? – kérdeztem vicsorogva. Katherine azóta nem volt sehol, amióta meg akartuk ölni az álarcos bálon. Mit akarhat megint? A szarkeverésen kívül természetesen. Kissé sok volt a mai napra három ugyanolyan, mégis teljesen más lány látványa. Aligha találkoztam ennél bizarrabb dologgal.
- Alkut ajánlok nektek – mondta és végig nézett rajtunk. A döbbent öcsémen és rajtam. Stefan talán még mindig a Katherine által közölt információt dolgozta fel.
- Kössz, nem – vigyorogtam rá gúnyosan, de Stefan közbeszólt.
- Miféle alku?
- Ha segítetek megölni Charlotte Petrovát és a boszorkány barátnőjét, akkor nem bántom többet Elenát és elmegyek a városból – felelte Katherine azzal az önelégült arckifejezéssel, amitől a falra tudtam volna mászni.
- És ha nem? – kérdeztem.
- Akkor megölöm Elenát.

A következő rész tartalmából:
Stefan és Damon az alkuról beszélgetnek, miután Damon választ adott Katherine-nek. Charee őszintén elbeszélget Elenával, ami Cassy-nek nagyon nem tetszik. Charee talál egy különleges ékszert, ami előhozza az emlékeit...

2011. július 3., vasárnap

5. fejezet: Őrült szenvedély


Sziasztok! Előbb hoztam a jövőhét csütörtöki fejezetet, mivel holnap elutazom és nem leszek egy darabig. Remélem, tetszeni fog :P ;)

- A nevem Charlotte Petrova. Katherine és Elena az én hasonmásom – árultam el, mire a tekintete, ha lehet még több döbbenettel telt meg. Úgy nézett rám, mintha most látna először. Aztán nevetni kezdett. Mintha őrült lenne. Ez teljesen meglepett. Mégis mit művel?
- Már majdnem… majdnem bedőltem neked, Katherine. Igazán… ötletes – mondta gúnyos nevetéssel.
- Katherine?! – visítottam, de nem nagyon hatotta meg. Dühösen vettem a kezembe egy verbénával töltött poharat és a képébe borítottam. Felordított, de legalább a gúnyos mosoly eltűnt az arcáról. Mikor végre rám nézett, láttam csak a módszereim eredményét. Az arca szinte a felismerhetetlenségig eltorzult. Szinte fújtatott dühében.
- Mocskos ribanc – sziszegte megvetően. – Ennyire szánalmas lennél, Katherine?
- Ha még egyszer Katherine-nek nevezel – sziszegtem villámló szemekkel. – Akkor esküszöm, levágom azt, ami elméletileg férfivá tesz. Nem tűröm, hogy egy néven illess azzal a ribanccal!
- Miért kéne hinnem neked?
- Nem kell. Csak gondoltam, jobb, ha tudod – jelentettem ki. Mielőtt megölöm. Mielőtt… de vajon, miért halogatom a percet? Meg kell tennem. Most. Nem várhatok tovább. Felemeltem a karót, a szívére céloztam, de megremegett a kezem.
- Nem akarsz megölni – szólalt meg Damon halkan. – Tudod… van valami, ami veled kapcsolatban mindig is érdekelt. Miért tűntél el?
Értetlenül néztem rá.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – ráztam meg a fejem.
- Ebben az esetben – húzta el a száját, majd egyetlen mozdulattal eltépte a láncokat. Döbbenten hátráltam és néztem, ahogy gúnyos félmosolyra húzza a száját, és közelíteni kezd felém.
- Hogyan?
- Erős vagyok – vonta meg a vállát, majd a következő pillanatban torkon ragadott és a falnak taszított. A szemeiből minden emberség eltűnt, gyűlölettel nézett rám.
- Én öllek meg – vigyorgott és olyan hirtelen bökött belém egy éles fadarabot, hogy ellenkezni sem maradt időm. Felszisszentem a fájdalomtól, majd ellöktem magamtól.
- 1220 óta vámpír vagyok. Esélyed sincs ellenem – árultam el. Talán mintha megtorpant volna egy pillanatra, sokkolta a korom.
- Jól tartod magad, öreglány – húzta el a száját gúnyosan, majd újra nekem rontott.

Kitértem előle újra és újra, egy idő után olyan lehetett kívülről, mint valami különös őrült tánc. Leginkább a bálokon tartott táncversenyekre emlékeztetett. Némán, szavak nélkül tértünk ki egymás elől, vámpír sebességgel köröztünk egymás körül. Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig tartott ez az egész. Az agyam leblokkolt, az ösztönvilág átvette felettem az uralmat. A tekintetünk egy percig sem szakadt el egymástól, eleinte azért, mert megpróbáltuk megfejteni a rezdülését, és ezáltal megölni a másikat.
Aztán pedig… már nem tudtam elfordítani a fejem. A kék szemek egy teljesen távoli világba repítettek. Egy olyan világban, ami tökéletes volt. Egy világ, mely nem létezett, melyben nem létezett fájdalom, nem léteztek mesebeli szörnyek és gyilkosok. Csak egy gyönyörű pillanat. Olyan érzés volt, mintha megigéztek volna, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Engem nem lehetett. És mintha ő is pontosan ugyanezt gondolta volna.
Néhány pillanatig, vagy talán hosszú órákig nem az a Damon Salvatore állt előttem, aki megölte a barátnőmet. Nem az a férfi volt, akinél arrogánsabb, bunkóbb lényt még nem hordott hátán a föld. Csak egy férfi állt előttem. Talán megőrültem, de vágyni kezdtem rá. Vágyni arra, hogy megérintsen az izmos karjaival. A sérülések és égési sebek ellenére, amiket én okoztam lehengerlően nézett ki.

(18-as tartalom, amennyiben téged zavar, hagyd ki ezt a részt :) )

Egyszerre törtük meg az őrült táncot, az őrült keringőt. Tett egy lépést felém és én is elindultam felé. Szinte egymás karjaiba vetődtünk és úgy találtunk egymásra, mintha ez elkerülhetetlen lett volna. Damon izmos karjai a testem köré fonódtak, majd a falnak döntöttek, miközben vadul vette birtokba az ajkaimat. Azt hiszem, hogy elvesztem. Elveszett az ellenállásom, a dühöm, az akaratom, a büszkeségem, elvesztettem mindenemet.
Csak a szívem és a testem élt néhány pillanatig. Nem voltam ura önmagamnak. Még soha nem éreztem így. Még soha nem őrültem meg ennyire. Őrültség volt az egész helyzet, egy olyan őrültség, amiről azt kívántam, hogy bár soha nem érne véget. Bár soha nem térne vissza a valóság, bár örökre elvesznék. Óvatosan harapdáltam az ajkait, mire kéjesen felhördült, és még erősebben szorított magához. Keményen magához rántott, majd a falnak döntött, olyan erővel, hogy hullani kezdett a vakolat. A lábaimat a dereka köré kulcsoltam és úgy kapaszkodtam belé, miközben vadul harapdáltam a nyakát és a vállát. Hamarosan ő is feltalálta magát, és a csókolgatni kezdte a nyakamat, erőszakosan szívogatva azt. A hajába markoltam és egy kéjes sikoly tört fel a torkomból. Egy erőteljes mozdulattal tépte le rólam a melltartómat, nem fáradva a kicsatolással. A fekete csipkés ruhadarab egy szempillantás alatt zuhant a semmibe, fedetlenné téve a felső testemet.
Hallottam Damon elégedett sóhajtását, majd körbecsókolta a mellem vonalát, és csak utána kezdte a szívogatni a mellbimbóimat.A falat kapartam már az őrült vágytól, aztán már nem bírtam tovább. A földre taszítottam Damont, majd letéptem a farmerját és az alsónadrágját, ami eddig eltakarta előlem. Ez a férfi megőrjített, előhozta az eddig ismeretlen oldalamat. Egy ugrással vetettem rá magam, végig csókoltam az egész testét, míg ő úgy zihált alattam, mintha egy egész maratont lefutott volna. Elködösült szemmel nézte minden mozdulatom. Aztán lelökött magáról és én csapódtam neki a földnek. Az egész kunyhó megremegett. Egyenesen a szemembe nézett, és a következő pillanatban megéreztem őt magamban. Sikoltottam. Megállás nélkül a buja élvezettől. Soha nem voltam kurva, de ő kihozta belőlem a legrosszabb énemet. Azt az énemet, melynek eddig a létezéséről sem tudtam.
A ködös emlékeimből valahonnan ismerős volt a vágy, amit éreztem. Mintha már átéltem volna egyszer. Mintha régen Damon valóban hozzám tartozott volna. Úgy éreztem, mintha most is az enyém lenne. Az enyém, és csakis az enyém. Nem Elenáé, és nem Katherine-é. A képzeletemben ő is engem akart, és nem csak néhány elveszett percben a testemet.Őrjítően mozgott bennem, szinte láttam, ahogy tűzben égünk mind a ketten. Vulkán tört ki és az égető láva mindent elborított. Nem vágytam másra, csakhogy még szorosabban öleljen és szorítson magához. Hogy soha ne érjen véget a pillanat. Hirtelen ötlettől vezérelve haraptam újra a nyakába, de ezúttal sokkal erősebben, kivillantva a szemfogaimat. Vér serkent ki a harapásom nyomán és egy vércsepp folyt végig a nyakán, majd követte az összes többi. Szívni kezdtem az édes nedűt. Hihetetlen érzés volt. Erő borította el a testemet, és szinte ritmusra vonaglott fedetlen testünk. Talán zene is szólt bódult képzeletemben. Talán. Már nem tudtam, hogy mi a valóság.
Elszakítottam magam a vértől és Damon immár meggyógyult arcára néztem, és végig simítottam rajta. Majd ő is a nyakamba harapott. Ha ez lehetséges, még nagyobb élvezet volt. Forró volt a világ. Kiáltoztam a gyönyörtől, az élvezettől. Ő pedig csak szívta és szívta a vérem. Darabokra hullottam, elgyengülten feküdtem zihálva a karjaimban, és közben őrjöngve léptem át a Mennyország rózsaszín, berobbant kapuját. Merev, kemény férfiassága egyszer csak egy utolsó hatalmas ordítás után hagyta el a testemet és egymásra zuhantunk, egymást ölelve, fáradtan, lihegve, cseppet sem szexisen. De maga volt a pillanat a megtestesült erotika, a vágy, a szeretkezés legszebb pillanata.

(18-as rész vége)

A szemem lassan elnehezült, laposokat pislogva próbáltam kivenni a visszatért idegen világ körvonalait, de épphogy csak annyi erőm volt, hogy behunyjam a szemem és már aludtam is.Arra ébredtem, hogy valami megváltozott. Megszűnt a kellemes nyomás, a súly a testemen. Nagyokat pislogva nyitottam ki a szemem, és megdöbbentem. A kunyhó úgy festett, mintha egy szélvihar söpört volna végig rajta. Minden darabokban hevert. De nem láttam egy holttestet sem.
Döbbenten emlékeztem vissza az éjszakára. Nem teljesítettem a célom és odaadtam magam neki. Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belém. Úgy viselkedtem, mint egy utolsó ribanc. Könnyek kezdték csípni a szememet. Sebzettnek éreztem magam és mikor végleg tudatosult, hogy Damon lelépett elhagyatottság söpört végig a testemen. Bizonytalanul kezdtem keresgélni a ruhám maradványait, de nem sok használhatót találtam, egyedül a pólóm, amit már korábban levettem, maradt sértetlen állapotban.
Felhúztam és magamra vettem a szakadt rövidnadrágomat is. Tükörbe nem mertem nézni, már ha maradt egyáltalán ép üveg ezen a helyen.Már éppen indultam volna, amikor nevetést hallottam a hátam mögül.
Megpördültem és döbbenten vettem tudomásul, hogy az illetéktelen behatoló nem más, mint egy régen látott ellenség. Támadó állásba helyezkedtem, és morogni kezdtem.
- Nem gondoltad komolyan, hogy kellesz neki? – kacagott gyermeki hangon. A vonásaim idegenek voltak számomra Katherine arcán.
- Nekem ő nem kell – jelentettem ki gőgösen. – A tiéd lehet.
Felnevetett.
- Nagyon nagylelkű vagy – gúnyolódott. – De csakhogy tudd, Damon mindig az enyém volt minden pillanatban és ez sem most, sem a jövőben nem fog változni.
- Fulladjatok meg egymás torkában – feleltem, majd leléptem. Rohanni kezdtem vámpírsebességgel az otthonomba és előre féltem, hogy vajon, Cassy mit reagál a történtekre. Dühös lesz rám. És igaza lesz. Cserbenhagytam őt és Lexit. Azt a két személyt, akik valaha jelentettek nekem valamit.