8. fejezet: Emlékek

1933. augusztus 24. New York

- Mégis kiket várunk, Lexi? – fordultam a barátnőm felé. Néhány hete Cassy és én úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk őt. Évekkel ezelőtt ismerkedtünk meg, és ő volt az egyetlen, akit mind a ketten közel engedtünk magunkhoz.

- Meséltem neked Stefanról, nemrég ismertem meg őt egy koncerten. Ő és a bátyja vámpírok. Ma végre magával hozza a híres Damont is – nevetett vidáman.

Kérdő tekintetem láttán magyarázkodni kezdtem.

- Már rengeteget hallottam róla, de még sose találkoztunk. Tulajdonképpen nincsenek is jóban. Damon utálja az öccsét, és legszívesebben lépten-nyomon keresztbe tenne neki, amit megjegyzem gyakran meg is tesz.

- És meg kellett őket hívni? – kérdezte Cassy, majd belekortyolt a pálinkás üvegbe. Egyből jobb kedve lett.

- Cassy, Stefan a barátom! – sóhajtotta Lexi mosolyogva. Soha nem értette, hogy Cas miért utál így majdnem minden vámpírt. Ez a mi titkunk volt. Nem csak a faji különbségekről volt itt szó. – És ha tehetek valamit azért, hogy végre megbékéljenek, megteszem.

- Nem lenne egyszerűbb karót döfni a szívébe? – kérdezte a barátnőm fintorogva.

- Testvérek.

- Vámpírok, Lexi, vámpírok. Mit számít, hogy rokonok? Nem jelent az semmit – mondta, de nem látta a megbántott arckifejezésemet. Én is vámpír voltam.

- Ugyan már… mégis mikor mondtál nemet egy jó pasinak? – szóltam közbe vigyorogva. Meg kell hagyni, nekem már hiányom volt. Jól esett volna egy forró éjszaka. Stefan nem volt az esetem azok alapján, amiket róla hallottam. Unalmas és szürke egyéniség lehetett, mint egy kifacsart citrom. A bátyja annál izgalmasabban hangzott. Egy forrófejű vad és szenvedélyes jóképű férfi, aki még vámpír is. Könnyű és édes falat nekem. Biztos voltam benne, hogy sikerül levennem a lábáról.

Mielőtt Cassy megszólalhatott volna, csengettek. Lexi vidáman pattant fel és szinte ugrándozva nyitott ajtót.

- Stefan! – kiáltotta vidáman és a hangokból ítélve a nyakába ugrott.

- Lexi, hé – köszönt egy mély hang kedvesen, a másik még csak meg sem szólalt. Tahó.

- Helló, Damon. Lexi vagyok – mutatkozott be a barátnőm.

- Tudom – hangzott a felelet. A hangba szinte beleremegtem. Különös hatással volt rám. Mintha áramütés szaladt volna végig a testemen. A hangok egyre közeledtek, míg végül megjelentek a nappali ajtajában. Stefan volt az első, akit megláttam. Visszafogott, jóképű férfi volt, de valahogy üres. Igazi úriemberként biccentett felénk.

- Stefan Salvatore vagyok, üdv- köszöntött minket. Tudtam, hogy felelnem kéne, de megláttam a mögötte lépkedő gunyorosan vigyorgó alakot. A szívem szinte azonnal hevesen dobbant, a kezem izzadni kezdett és elvesztem a tekintetében, amiben most csodálkozás ült. Volt benne valami, ami megfogott a megnyerő külsején kívül. A mosolya igazi rosszfiús csalfa félmosoly volt, és a beállás, ahogy lazán a falnak támaszkodott teljesen levett a lábamról. Mintha egy teljesen idegen dimenzióba csöppentem volna bele. Izgalmat láttam benne, kalandot és szenvedélyt. Egy vággyal töltött mámorosan kéjes éjszakát. Szinte láttam magam előtt. De nem akartam volna elengedni egy alkalom után. Éreztem, hogy valami különleges történt velem.

Bódultan hagytam, hogy udvariasan kezet csókoljon.

- Damon Salvatore, szolgálatára hölgyem – vigyorgott. Minden szava szinte csöpögött a gúnytól. A többiek kissé furcsán néztek vibráló kettősünkre. Cassy dühösen, Lexi somolyogva, Stefan pedig úgy, mint aki nem hisz a szemének.

- A nevem Charee – mutatkoztam be én is és biccentettem egyet Stefan felé is, majd hagytam, hogy a társalgás más irányt vegyen. De Damon egész este engem figyelt.

Aznap este nem Cassy-vel mentem haza, én még maradtam. Lexi tekintetén látszott, hogy sejtette az okát, de nem szólt semmit. Végül mégis úgy döntöttem, hogy hazaindulok. Hiszen kezdtem túl feltűnő lenni, nem alázhattam meg magam. Így hát elegánsan felálltam, megigazgattam a szoknyámat, mert sajnos még mindig ez volt a divat és elköszöntem. Damon szemében különös fény villant, de hangosan csak egy halk viszontlátásra, hölgyemmel búcsúzott. Lexi átölelt, majd nekiindultam az éjszakának. Céltudatos lépteim ütemes kopogásnak hallatszottak az éjsötét csendben. Nem kívántam futni, jól esett egy kicsit a friss levegő. Mindig is kedveltem az éjszakát. Nyugodt volt és békés, néha. Máskor meg vad és pörgős. Mindkettőt szerettem, hol ilyen, hol olyan hangulatban voltam.

- Hova, hova tündi-bündi kislány? – gügyögte hirtelen egy hang. Oldalra pillantottam és négy megtermett férfit pillantottam meg, ahogy részegen felém tántorognak. Ilyenkor szokott megszólalni az emberek fejében a vészcsengő, az én fejemben csak az ételt jelző csengetés szólalt meg és az arcomon felvillant egy gúnyos mosoly.

- Hát szabad ilyen hölgynek egyedül lennie? – kérdezte a másik, és tett egy kísérletet arra, hogy átölelje a vállamat. De olyan részeg volt, hogy ez sem sikerült nekik.

- Hát szabad megtámadni négy részeg állatnak egy fiatal hölgyet? – hallottam meg még egy gúnyos hangot, majd legnagyobb meglepetésemre Damont pillantottam meg. A helyzet kezdett vicces lenni. Talán azt hitte, hogy nem tudom megvédeni magam? Megragadta az egyik férfit, és kitörte a nyakát, majd egy másikból lakmározni kezdett. Mikor végzett, felnézett, és olyan döbbenet jelent meg az arcán, ami mosolygásra késztetett. Ugyanis időközben én végeztem a másik kettővel. Lassú volt, hisz fiatal. Én sokkal gyorsabb voltam. Kecsesen megtöröltem véres ajkaimat, majd rákacsintottam. El akartam indulni hazafelé most már tényleg, de megragadta a kezemet.

- Te vámpír vagy?

- Amint látod – feleltem gúnyosan.

- Hmm… nem is volt olyan rossz ez egy nőtől.

Felnevettem. Tényleg, azt hitte, hogy dicséretre vágyom? Azt aztán lesheti.

- Én most hazaindulok – szólaltam meg végül, megtörve a csendet. A szája szegletében egy igazán aranyos félmosoly ült, de a szemeiből vágyat olvastam ki. A következő pillanatban magához rántott és megcsókolt. A csókja vad volt és tüzes, pont amilyen ő maga. Kiszámíthatatlan, erőteljes, és szenvedélyes. Annyira jó volt, hogy szinte beleremegtem. A karjaimmal átöleltem és úgy szorítottam magamhoz. Majd gondoltam egyet és a falnak löktem. Kihalt sikátorban álltunk, és nem volt jellemző rám ekkora mértékű felelőtlenség. De akkor mégis tettem, amit tettem. Szeretkeztem egy majdnem idegen vámpírral egy sötét sikátorban. És ami a legrosszabb, hogy élveztem.

1933. szeptember 13. New York

Damon és én már hetek óta titkos szeretői viszonyt folytattunk, senkinek nem árultuk el. Cassy sejtett valamit, és bántotta, hogy nem avatom be, de nem sejtette, hogy Damonról lehet szó. Nem jött el többet Lexihez, így a Lexinál töltött délutánokon csak Stefant sikerült megismernem és megkedvelnem. Ahogy teltek a hetek, úgy váltunk barátokká. Damon pedig mindig feltűnt valahol, hogy együtt legyünk. Kurvának éreztem magam mellette, de vonzott benne valami, ami miatt eltűrtem ezt a szerepkört. Minden pillanatban, amit vele töltöttem egésznek éreztem magam. Arra a néhány tiltott órára, behegedtek a sebek a lelkemen. Mintha soha nem is léteztek volna. Csak jól éreztem magam. Általában a szobájában voltunk, de néha mikor jobb kedve volt, versenyt futottunk az erdőben. Ez persze nagyon nem tetszett neki, de nem érdekelt. Nekem meg az nem tetszett, hogy amíg velem kavar, addig más nőket is használ.

- Nem járunk – közölte gúnyosan, mintha maga a feltételezés is képtelen lett volna. Mintha én csak egy eszköz lennék. Próbáltam nem gondolni erre, és elhitettem magammal, hogy nem is zavar annyira a dolog.

De persze a titkos viszony sem tarthatott örökké. Egy nap a fürdőszobába tartottam, amikor Stefannak ütköztem. Döbbenten nézett rám.

- Charee?

- Stefan – nyögtem zavartan és magamban halkan szitkozódtam.

- Mit keresel itt?

- Velem van – jelent meg Damon egyetlen alsónadrágban és átölelte a derekamat. Stefan ha lehet még meglepettebb arcot vágott. Mintha nem hinne a szemének. Damon tökéletesen játszotta a szerepét, magához húzott és egy puszit nyomott az arcomra. Majd el kezdett húzni a szobája felé.

- Törődj a magad dolgával, Stefan – szólt még hátra, majd becsukódott mögöttünk az ajtó. Azonnal elengedett, és elégedetlenül sóhajtott.

- Miért tetted? – kérdeztem csendesen.

- Mert nem akartam… hogy rosszat gondoljon – vonta meg a vállát. Egy pillanatra mintha nem tűnt volna olyan távolinak a lelke. De talán csak képzelődtem. Már úgyis kezdtem megszokni Damon álarcait.

1933. október 23. Las Vegas

Damon nyert egy fogadáson két jegyet Las Vegasba, és elhozott magával. Nem értettem, hogy miért, látszólag ő se. Azért megpróbálta megmagyarázni, nehogy bármit is félreértsek.

- Szórakozni jöttem, veled lehet – vonta meg a vállát. – Ne láss benne olyat, ami nincs ott. – tette hozzá a mihez tartás végett. A szokásos gúny az álarc része volt. Soha nem tettem szóvá, hogy átlátok rajta. Valami bántotta, és ahelyett, hogy önmagát sajnálta volna, a ridegség, a bunkóság álarca mögé rejtőzött. Erre engedtek következtetni a folyamatos beszólásai, amiket igyekeztem figyelmen kívül hagyni.

- Megfognád? – nyújtottam felé egy kis kézi tükröt, amit a táskámból varázsoltam elő. Szenvedő arccal tett eleget a kérésemnek.

- Ha még sokáig bámulod azt a tükröt, lyukat égetsz bele. Csak óvatosan- jegyezte meg, mikor már öt perce nézegettem magam.

- Remélem, hogy nem fogok megfulladni a csípős nyelvedtől – nevettem fel, elraktam a táskámba a tükröt, majd a falnak lökve megcsókoltam Damont.

- Kívánlak – mormolta halkan, az ujjamat a szájára tettem.

- Ne most – mosolyogtam, és a következő pillanatban feltárult a liftajtó és kéz a kézben kiléptünk az emberek közé. Maga a paradicsom fogadott. Ámulva néztem végig a játéktermen, a bárpulton, majd a tánctéren. A szám sarkai hatalmas ívben kezdtek görbülni felfelé, és mint egy kislány úgy lelkesedtem. Nevetve húztam közelebb a pulthoz.

- Egy bourbon wiskey-t kérek – kacsintottam a csaposra, aki feltűnően pislogott a dekoltázsom felé.

- Kettőt – szólt közbe Damon morogva és birtokolva ölelte át a derekamat, jelezve a ficsúrnak, hogy vegye le rólam a szemét.

- Mégis megkóstolod? Múltkor nem akartál ilyet inni.

- Változnak az idők – vonta meg a vállát, és belekortyolt az italba, amit időközben elénk tettek. Rengeteg kör következett, minden kör után egyre felszabadultabb és boldogabb lettem.

Miután szédelegve és nevetve egymás illumináltságán, célba vettük a póker asztalt. Egymás ellen játszottunk, a többiek csak kapkodták a fejüket, nem voltak ellenfelek, a harc kettőnk között folyt. Próbáltam olvasni a vonásaiból, de tökéletes pókerarcot vágott, és néha a keze elkalandozott az asztal alatt. Amikor a combomba markolt és simogatni kezdte azt, az ajkaimba haraptam. Talán el is pirultam, nem tudom. De fölényesen nézett rám, ködös tekintetében különös érzelmek kavarogtak, olyanok, amiket nem tudtam beazonosítani, főleg nem részegen. Észre sem vettem, hogy mikor tapadtak össze az ajkaink, már csak azon kaptam magam, hogy fuldoklóként kapok a teste után és szorosan magamhoz ölelem. Ő pedig a szuszt is kicsókolta belőlem. Az életem abban a pillanatban tökéletesnek tűnt, a helyén volt. Las Vegas a személyes paradicsomommá vált.

Halványan rémlett, hogy a tömeg el kezdett minket lökni az egyik irányba, de egyikünket sem izgatta.

- Maguk is házasodnak? – kérdezte egy hang, de nem fogtam fel a szavak értelmét. Damon szemei zavarosak voltak, talán már annyira elvesztette a kontrollt, hogy azt sem tudta, hogy hol van. Hirtelen egy láncot húzott elő a nyakából, amin egy gyönyörű gyűrű lógott. Már láttam korábban a láncot, de a gyűrűt soha nem mutatta meg. Soha nem láttam még ilyen szépet. Aranykarika volt és a közepén kilenc apró, fényes gyémánt csillogott. Nem tudtam reagálni, csak bámultam rá, mint egy hülye. Az alkohol teljesen elvette az eszemet.

Damon egyszer csak durván a kezemre húzta a gyűrűt, és megcsókolt. Az idegen hang közben valamit beszélt mellettünk.

- Kisasszony, akar az itt jelenlévő úr felesége lenni? Mellette lenni jóban-rosszban, örökkön örökké?

- Mmm… igen, persze – feleltem, bármit is jelentett a kérdés.

- Fiatalúr, akar az itt jelenlévő hölgy hitvese lenni? Mellette lenni jóban-rosszban, örökkön örökké?

- Igen, akarom – felelte Damon, és le sem vette a szemét az ajkaimról. Még halványan érzékeltem, hogy az idegen néhány papírt nyom a táskámba, majd a tömeg odébb sodort minket.

Fogalmam sincs, hogy hogyan kötöttünk ki a hotel szobában. Csak azt tudom, hogy amint függőlegesbe kerültem már aludtam is. Még éreztem, hogy Damon erős kezeivel átöleli a derekamat aztán a tudatom mélyén, még mielőtt elaludtam volna hallottam álomittas motyogását.

- Szeretlek. Szeretlek… Katherine.