5. fejezet: Őrült szenvedély

Sziasztok! Előbb hoztam a jövőhét csütörtöki fejezetet, mivel holnap elutazom és nem leszek egy darabig. Remélem, tetszeni fog :P ;)

- A nevem Charlotte Petrova. Katherine és Elena az én hasonmásom – árultam el, mire a tekintete, ha lehet még több döbbenettel telt meg. Úgy nézett rám, mintha most látna először. Aztán nevetni kezdett. Mintha őrült lenne. Ez teljesen meglepett. Mégis mit művel?

- Már majdnem… majdnem bedőltem neked, Katherine. Igazán… ötletes – mondta gúnyos nevetéssel.

- Katherine?! – visítottam, de nem nagyon hatotta meg. Dühösen vettem a kezembe egy verbénával töltött poharat és a képébe borítottam. Felordított, de legalább a gúnyos mosoly eltűnt az arcáról. Mikor végre rám nézett, láttam csak a módszereim eredményét. Az arca szinte a felismerhetetlenségig eltorzult. Szinte fújtatott dühében.

- Mocskos ribanc – sziszegte megvetően. – Ennyire szánalmas lennél, Katherine?

- Ha még egyszer Katherine-nek nevezel – sziszegtem villámló szemekkel. – Akkor esküszöm, levágom azt, ami elméletileg férfivá tesz. Nem tűröm, hogy egy néven illess azzal a ribanccal!

- Miért kéne hinnem neked?

- Nem kell. Csak gondoltam, jobb, ha tudod – jelentettem ki. Mielőtt megölöm. Mielőtt… de vajon, miért halogatom a percet? Meg kell tennem. Most. Nem várhatok tovább. Felemeltem a karót, a szívére céloztam, de megremegett a kezem.

- Nem akarsz megölni – szólalt meg Damon halkan. – Tudod… van valami, ami veled kapcsolatban mindig is érdekelt. Miért tűntél el?

Értetlenül néztem rá.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – ráztam meg a fejem.

- Ebben az esetben – húzta el a száját, majd egyetlen mozdulattal eltépte a láncokat. Döbbenten hátráltam és néztem, ahogy gúnyos félmosolyra húzza a száját, és közelíteni kezd felém.

- Hogyan?

- Erős vagyok – vonta meg a vállát, majd a következő pillanatban torkon ragadott és a falnak taszított. A szemeiből minden emberség eltűnt, gyűlölettel nézett rám.

- Én öllek meg – vigyorgott és olyan hirtelen bökött belém egy éles fadarabot, hogy ellenkezni sem maradt időm. Felszisszentem a fájdalomtól, majd ellöktem magamtól.

- 1220 óta vámpír vagyok. Esélyed sincs ellenem – árultam el. Talán mintha megtorpant volna egy pillanatra, sokkolta a korom.

- Jól tartod magad, öreglány – húzta el a száját gúnyosan, majd újra nekem rontott.

Kitértem előle újra és újra, egy idő után olyan lehetett kívülről, mint valami különös őrült tánc. Leginkább a bálokon tartott táncversenyekre emlékeztetett. Némán, szavak nélkül tértünk ki egymás elől, vámpír sebességgel köröztünk egymás körül. Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig tartott ez az egész. Az agyam leblokkolt, az ösztönvilág átvette felettem az uralmat. A tekintetünk egy percig sem szakadt el egymástól, eleinte azért, mert megpróbáltuk megfejteni a rezdülését, és ezáltal megölni a másikat.

Aztán pedig… már nem tudtam elfordítani a fejem. A kék szemek egy teljesen távoli világba repítettek. Egy olyan világban, ami tökéletes volt. Egy világ, mely nem létezett, melyben nem létezett fájdalom, nem léteztek mesebeli szörnyek és gyilkosok. Csak egy gyönyörű pillanat. Olyan érzés volt, mintha megigéztek volna, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Engem nem lehetett. És mintha ő is pontosan ugyanezt gondolta volna.

Néhány pillanatig, vagy talán hosszú órákig nem az a Damon Salvatore állt előttem, aki megölte a barátnőmet. Nem az a férfi volt, akinél arrogánsabb, bunkóbb lényt még nem hordott hátán a föld. Csak egy férfi állt előttem. Talán megőrültem, de vágyni kezdtem rá. Vágyni arra, hogy megérintsen az izmos karjaival. A sérülések és égési sebek ellenére, amiket én okoztam lehengerlően nézett ki.

(18-as tartalom, amennyiben téged zavar, hagyd ki ezt a részt :) )

Egyszerre törtük meg az őrült táncot, az őrült keringőt. Tett egy lépést felém és én is elindultam felé. Szinte egymás karjaiba vetődtünk és úgy találtunk egymásra, mintha ez elkerülhetetlen lett volna. Damon izmos karjai a testem köré fonódtak, majd a falnak döntöttek, miközben vadul vette birtokba az ajkaimat. Azt hiszem, hogy elvesztem. Elveszett az ellenállásom, a dühöm, az akaratom, a büszkeségem, elvesztettem mindenemet.

Csak a szívem és a testem élt néhány pillanatig. Nem voltam ura önmagamnak. Még soha nem éreztem így. Még soha nem őrültem meg ennyire. Őrültség volt az egész helyzet, egy olyan őrültség, amiről azt kívántam, hogy bár soha nem érne véget. Bár soha nem térne vissza a valóság, bár örökre elvesznék. Óvatosan harapdáltam az ajkait, mire kéjesen felhördült, és még erősebben szorított magához. Keményen magához rántott, majd a falnak döntött, olyan erővel, hogy hullani kezdett a vakolat. A lábaimat a dereka köré kulcsoltam és úgy kapaszkodtam belé, miközben vadul harapdáltam a nyakát és a vállát. Hamarosan ő is feltalálta magát, és a csókolgatni kezdte a nyakamat, erőszakosan szívogatva azt. A hajába markoltam és egy kéjes sikoly tört fel a torkomból. Egy erőteljes mozdulattal tépte le rólam a melltartómat, nem fáradva a kicsatolással. A fekete csipkés ruhadarab egy szempillantás alatt zuhant a semmibe, fedetlenné téve a felső testemet.

Hallottam Damon elégedett sóhajtását, majd körbecsókolta a mellem vonalát, és csak utána kezdte a szívogatni a mellbimbóimat.A falat kapartam már az őrült vágytól, aztán már nem bírtam tovább. A földre taszítottam Damont, majd letéptem a farmerját és az alsónadrágját, ami eddig eltakarta előlem. Ez a férfi megőrjített, előhozta az eddig ismeretlen oldalamat. Egy ugrással vetettem rá magam, végig csókoltam az egész testét, míg ő úgy zihált alattam, mintha egy egész maratont lefutott volna. Elködösült szemmel nézte minden mozdulatom. Aztán lelökött magáról és én csapódtam neki a földnek. Az egész kunyhó megremegett. Egyenesen a szemembe nézett, és a következő pillanatban megéreztem őt magamban. Sikoltottam. Megállás nélkül a buja élvezettől. Soha nem voltam kurva, de ő kihozta belőlem a legrosszabb énemet. Azt az énemet, melynek eddig a létezéséről sem tudtam.

A ködös emlékeimből valahonnan ismerős volt a vágy, amit éreztem. Mintha már átéltem volna egyszer. Mintha régen Damon valóban hozzám tartozott volna. Úgy éreztem, mintha most is az enyém lenne. Az enyém, és csakis az enyém. Nem Elenáé, és nem Katherine-é. A képzeletemben ő is engem akart, és nem csak néhány elveszett percben a testemet.Őrjítően mozgott bennem, szinte láttam, ahogy tűzben égünk mind a ketten. Vulkán tört ki és az égető láva mindent elborított. Nem vágytam másra, csakhogy még szorosabban öleljen és szorítson magához. Hogy soha ne érjen véget a pillanat. Hirtelen ötlettől vezérelve haraptam újra a nyakába, de ezúttal sokkal erősebben, kivillantva a szemfogaimat. Vér serkent ki a harapásom nyomán és egy vércsepp folyt végig a nyakán, majd követte az összes többi. Szívni kezdtem az édes nedűt. Hihetetlen érzés volt. Erő borította el a testemet, és szinte ritmusra vonaglott fedetlen testünk. Talán zene is szólt bódult képzeletemben. Talán. Már nem tudtam, hogy mi a valóság.

Elszakítottam magam a vértől és Damon immár meggyógyult arcára néztem, és végig simítottam rajta. Majd ő is a nyakamba harapott. Ha ez lehetséges, még nagyobb élvezet volt. Forró volt a világ. Kiáltoztam a gyönyörtől, az élvezettől. Ő pedig csak szívta és szívta a vérem. Darabokra hullottam, elgyengülten feküdtem zihálva a karjaimban, és közben őrjöngve léptem át a Mennyország rózsaszín, berobbant kapuját. Merev, kemény férfiassága egyszer csak egy utolsó hatalmas ordítás után hagyta el a testemet és egymásra zuhantunk, egymást ölelve, fáradtan, lihegve, cseppet sem szexisen. De maga volt a pillanat a megtestesült erotika, a vágy, a szeretkezés legszebb pillanata.

(18-as rész vége)

A szemem lassan elnehezült, laposokat pislogva próbáltam kivenni a visszatért idegen világ körvonalait, de épphogy csak annyi erőm volt, hogy behunyjam a szemem és már aludtam is.Arra ébredtem, hogy valami megváltozott. Megszűnt a kellemes nyomás, a súly a testemen. Nagyokat pislogva nyitottam ki a szemem, és megdöbbentem. A kunyhó úgy festett, mintha egy szélvihar söpört volna végig rajta. Minden darabokban hevert. De nem láttam egy holttestet sem.

Döbbenten emlékeztem vissza az éjszakára. Nem teljesítettem a célom és odaadtam magam neki. Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belém. Úgy viselkedtem, mint egy utolsó ribanc. Könnyek kezdték csípni a szememet. Sebzettnek éreztem magam és mikor végleg tudatosult, hogy Damon lelépett elhagyatottság söpört végig a testemen. Bizonytalanul kezdtem keresgélni a ruhám maradványait, de nem sok használhatót találtam, egyedül a pólóm, amit már korábban levettem, maradt sértetlen állapotban.

Felhúztam és magamra vettem a szakadt rövidnadrágomat is. Tükörbe nem mertem nézni, már ha maradt egyáltalán ép üveg ezen a helyen.Már éppen indultam volna, amikor nevetést hallottam a hátam mögül.

Megpördültem és döbbenten vettem tudomásul, hogy az illetéktelen behatoló nem más, mint egy régen látott ellenség. Támadó állásba helyezkedtem, és morogni kezdtem.

- Nem gondoltad komolyan, hogy kellesz neki? – kacagott gyermeki hangon. A vonásaim idegenek voltak számomra Katherine arcán.

- Nekem ő nem kell – jelentettem ki gőgösen. – A tiéd lehet.

Felnevetett.

- Nagyon nagylelkű vagy – gúnyolódott. – De csakhogy tudd, Damon mindig az enyém volt minden pillanatban és ez sem most, sem a jövőben nem fog változni.

- Fulladjatok meg egymás torkában – feleltem, majd leléptem. Rohanni kezdtem vámpírsebességgel az otthonomba és előre féltem, hogy vajon, Cassy mit reagál a történtekre. Dühös lesz rám. És igaza lesz. Cserbenhagytam őt és Lexit. Azt a két személyt, akik valaha jelentettek nekem valamit.