10. fejezet: Betolakodók

A seriff halála nagy port kavart a kisváros életében. Amerre csak jártam a városban, mindenhol találkoztam egy felhívással, hogy emlékezzünk meg méltón Elisabeth Forbes seriffről, és legyünk óvatosak, nehogy mi is baleset áldozatai legyünk. Baleset. Damon ezt mondta mindenkinek. Leesett a lépcsőn és kitörte a nyakát. Nem tudom, hogy miért tette ezt. Nem tudom, hogy miért nem ölt meg egyszerűen. Megtehette volna, de ehelyett megmentett. Miután ittam a véréből, teljesen meggyógyultam. Erősebb lettem, mint valaha. De persze Katerina ilyenkor nem mutatkozik. Pedig szinte őrjöngtem. Mindenhol kerestem, de nem találtam meg. Ravaszabb, mint hittem.

Stefan, Damon és Elena különössé váltak. Elenát nagyon megviselték a történtek, és azóta már nem volt ugyanolyan a kapcsolatunk. Bonnie-val Caroline-t próbálták megvigasztalni, aki gyűlölt engem. Nem számított, hogy csak önvédelem volt, én lettem a hivatalos bűnbak. Lényem egy része érzett bűntudatot, de a másik rész csak arra tudott gondolni, amit az elmúlt néhány évszázad könyörtelenül belém nevelt: Ölj, vagy téged ölnek.

Nos… Stefan továbbra is távolságtartó volt velünk, amit nem igazán értek. Barátok voltunk. Talán Lexi halálával tényleg minden megváltozott. Nos… egyetlen barátságosnak ható figyelmeztetés hagyta csak el a száját, miután összekapartam magam a földről. Véresen, mocskosan, Damon karjaiból.

- Ebben a városban nem csak vámpírok és boszorkányok vannak, Charee. Hanem vérfarkasok is. Legyetek óvatosak. Számodra halálos.

- Vérfarkasok? – nyögtem sápadtan, miközben a kiegyenesedtem, Stefan csak bólintott.

- Igen. És kérlek… ne hozz veszélyt Elenára – tette hozzá csendesen.

- Miért hoznék? – kérdeztem értetlenül, de már választ nem kaptam. Távozott Elenával együtt. Damon némán törölgette a véremet a kezéről, Cassy pedig aggodalmasan méregetett. Néha pedig a tekintetét járatta közöttünk.

- Miért? – törtem meg a csendet. Ez volt az, ami leginkább foglalkoztatott. Damon visszanézett rám és megjelent a névjegye, az utánozhatatlan gúnyos mosoly az arcán.

- Golyót kiszedni kellemesebb feladat, mint hullát takarítani, a fedőtörténet improvizálásáról nem is beszélve. Az egész város tudja, hogy ideköltöztetek, épp elég a pletyka, nem igaz?

- Kedvességért nem álltál sorba mielőtt megszülettél, nem igaz? – kérdeztem ironikusan.

- Türelmetlenségért kétszer is, és hát… túl hosszú volt ott a sor. Az a kör kimaradt.

- A vérszegény humorodat mennyiért osztogatták?

- Az bizony velem született, édesem. Mindig is különös viszonyom volt a vérrel, mondhatni mióta vámpír vagyok – kacsintott rám.

- Amúgy ki hívott be?

- Muszáj volt – húzta el Cassy a száját, és ellenségesen meredt a kellemetlen vendégre. – Mégis csak… megmentett.

- Nem haltam volna meg, úgyhogy a hősnek járó díjat most kihagyhatjuk.

- Régebben nem voltál ilyen rideg.

- Régebben nem ismertelek elég jól. Most pedig talán jobb, ha távozol – keményítettem meg a hangomat. Damonnal beszélgetni az emlékeim után furcsa volt.

Azóta nem találkoztam Damonnel. De ez nem azt jelenti, hogy nem is hallottam róla. Szinte ódákat zengtek róla, amiért a kezébe vette a város dolgait. Káosz volt és Damon reagált a leggyorsabban, mint az alapító család egyik tagja. Hmm… persze, vagy inkább, mint alapító. Reménykedtem benne, hogy jelentkezik valaki a polgármester helyébe, mert Damon, mint polgármester elég elképzelhetetlen és abszurd lehetőség volt. Mintha a farkas lenne Piroska felvigyázója.

Közben én úgy döntöttem, hogy már csak Katherine miatt is maradnom kell. Ezért elkezdtem bejárni rendesen a munkahelyemre, amit már egy ideje hanyagoltam. Csak azért nem rúgtak még ki, mert megigéztem a Grill tulaját.

Cassy is nekiállt munkát keresni, ha már tényleg itt maradunk. Ő is beállt mellém a Grillbe. Így legalább egyszerre dolgozhattunk. Elcsíphettünk minden pletykát. Ez neki is tetszett és persze nekem is.

Egy héttel Forbes seriff halála után tartották meg a megemlékezést. Még hozzá a Grillben, ami kissé különösen érintett. Caroline gyilkos szemekkel méregetett, amikor beálltam a pulthoz. Szinte fuldokolt a méregtől, és ökölbe szorultak a kezei.

- Ez meg mit keres itt? – hallottam onnan is a hangját. Tudtam, hogy a kapcsolatunk enyhén szólva viharos lesz ezentúl. Bonnie se nézett ránk kedvesen, mindenki gyűlölt. Kirekesztettnek éreztem hirtelen magam. Nem is értem. Miért akarnék én bárhova is beilleszkedni? Hiszen nem tartozom sehova, és nem is akarok. Csak Cassy és én voltunk. Csak őrá számíthattam. Ezt a mögöttem álló rengeteg év is hatékonyan bizonyította.

Sóhajtottam, majd szó nélkül tettem a dolgom, és mindenki elé odatettem a kért üdítőt, vagy éppenséggel a kért alkoholmennyiséget. Caroline duzzogva összefonta a karját, és inkább nem ivott semmit, minthogy abból igyon, amit én vagy Cassy adunk neki.

- Lassú a kiszolgálás, ne riszáld már így magad. Ez neked munka? Én a helyedben igyekeznék. A testeddel ki tudja, még meddig intézheted el, hogy megmaradjon itt a helyed.

Ehhez hasonló megjegyzéseket kaptam, akárhányszor el kellett mennem Caroline mellett. Talán csak nekem szúrt szemet az általános közutálatban, hogy Elena nagyon furcsán viselkedett. De talán csak képzelem. Mindenesetre, rajta tartottam a szemem. Stefan látszólag semmit nem vett észre, Damon pedig egy újabb szőke lányt próbált az ujja köré csavarni. Megráztam a fejem. Damon már csak Damon, kezdtem ezen már meg sem lepődni.

- Mi baja Caroline-nak veled? – kérdezte egy barna hajú lány az egyik asztalnál. Egyedül ült és egy kólát kortyolgatott. Tipikusan jó kislány külseje volt, és barátságos vidám arca. Még soha nem láttam a városban.

- Hosszú történet – vontam vállat. – Kérsz még valamit?

- Nem ülsz le? Egész este fel s alá rohangáltál, biztosan fárasztó. Megihatnánk együtt valamit, nem nagyon ismerek itt senkit. Nemrég költöztem ide – sóhajtotta, én pedig nem is tudom, hogy miért, de eleget tettem a kérésnek. Hoztam magamnak egy kólát és leültem mellé.

- És hogy hívnak? – kérdeztem végül barátságosan. Talán kellett valaki, aki nem utál ebben a városban.

- Destiny Chelsea Loren. Hívj csak Dessynek. És te? Te is elég újnak tűnsz errefelé.

- Charlotte Davis. Charee – mosolyogtam rá. – Másfél hete költöztem ide, valóban, a barátnőmmel Cassyvel. Ő a másik felszolgáló, aki most gályázik helyettem.

- Én a bátyámmal, Nikóval. De ő egy másik városban kapott munkát, úgyhogy nem nagyon mutatkozik Mystic Fallsban. Nincs sok szabadideje. Üzletember. Emberekkel foglalkozik, nagyon szereti a munkáját. Csak sajnos így elég unalmas itt. Most kezdtem a gimiben, egyébként Elenáék nagyon kedvesek. Mi bajuk van veled?

- Hát… erről inkább nem beszélnék, ha nem baj.

- Oké, nem gáz. Hány éves vagy?

- Húsz – feleltem könnyedén. Már egy ideje. Ha tudná, hogy mióta, biztosan lefordulna a székről. Már nem voltam mai csirke, régen aszalódnom kellett volna egy sírban mélyen az ibolyák alatt. – És te?

- Tizenhét – felelte. Aztán elkezdett a suliról beszélni, amire csak fél füllel figyeltem. Egészen addig, amíg Cassy nem jelent meg mellettem. Értetlenkedve néztem fel rá. Biztosan az volt a baj, hogy ráhárult az egész forgalom. De mostanában pattanásig feszültek az idegeim, szükségem volt egy kis hétköznapi beszélgetésre egy hétköznapi emberrel, aki nem utál. Elegem volt a titkolózásból. Elena még úgysem tudja, hogy ki vagyok. Ahogy a barátnői sem. A gyűlölködő Caroline és a kotnyeles Bonnie. Egyikük sem bírt engem. Most legalább adok okot az ellenszenvre. Elmosolyodtam arra a gondolatra, hogy milyen képet vághatnak majd. Damon biztosan elmondta Stefannak, de ő nem hinném, hogy tovább adta volna. Őt nem törölte ki a fejemből Cassy, őrá élesen emlékeztem. Vajon, Cassy-nek még mindig tetszik Stefan, ezért nem bírja Elenát?

- Charee – hallottam a hangját. Felvontam a szemöldököm és a legnagyobb döbbenetemre összeszorította a szemeit. A hangját pedig csak a fejemben hallottam meg.

„Rossz érzésem van. Kérd meg a csajt, hogy álljon a pult mögé. Biztos megteszi, ha kell, igézd meg. Valaki van nálunk, érzem. Vámpír. De nem tudom, hogy ki. Velem kell jönnöd.”

Felsóhajtottam. Nem tetszett a tájékoztatás. Bólintottam felé, és láttam, hogy Dessy nem ért semmit. Felé fordultam.

- Közbejött valami, megtennéd, hogy beállsz a helyünkre? – igéztem meg. A tekintete elhomályosodott és rám mosolygott.

- Szívesen. Mivel közbejött nektek valami, beállok a helyetekre – ismételt meg kábán, majd felpattant és elkezdte tenni a dolgát. Nem szívesen játszadoztam az emberekkel, de néha muszáj volt. Most vettem csak észre, hogy se a Salvatore testvérek, se Elenáék nem voltak itt. Már véget ért a megemlékezés, de Caroline-nak végig maradnia kellett volna. Gyanús volt ez nekem.

Amint eltűntem az emberek közeléből, rohanni kezdtem. Cassy szorosan követett. Minél előbb haza akartam érni, nekem is rossz előérzetem lett hirtelen. Mi van, ha Katherine bejutott? Vagy ha Ő talált meg újra? Nem az nem lehet! Nem… épp elég régóta menekülök. Nem adhatom fel, nem találhat meg. Lotti… nem hívhat így soha többet. Nem reszketek a hangjára többet. Biztos csak Katherine, Ő nem lehet. Végre bosszút állhatok. Mindenért. Forbes seriff megölése miatt, amiért tőrbe csalt.

Hamar odaértünk. Először nem vettem észre semmit. Aztán megpillantottam az őrködő Caroline-t az ablak alatt. Elvesztettem az eszem. Mi a faszt keres ez itt? Azt hiszi, hogy megölhet az anyja miatt? Hogyan gondolhatja, hogy van esélye ellenem? Nekirontottam és a falnak csaptam. Cassy pedig kezelésbe vette a mágiájával, egészen addig, amíg elő nem bukkant Bonnie is, és a barátnőmre támadt. De mielőtt megvédhettem volna… megláttam a szobám ablakából kinézni egy sötét alakot. Gondolkodás nélkül ugrottam fel az erkélyre és törtem be a saját ablakomat.

- Mi a fenét keresel te itt? – sziszegtem Damon Salvatore arcába. Az arcán fölényes gúny ült, és most vettem csak észre, hogy mit pörgetett a kezében. A gyűrűt. Elfehéredtem.

- Méghogy nem jelentek neked semmit… - csóválta a fejét. – Akkor ezt nem tartottad volna meg – mondta magabiztosan, és közelebb lépett. Teljesen lefagytam, és csak későn vettem észre, hogy mire készül. Magához rántott, és megcsókolt. Valami robbant bennem. Vágytam rá. Őt akartam. Jobban, mint bármi mást. De Cassy jajkiáltására feleszméltem. Az ajkaiba haraptam és löktem rajta egyet. Egyenesen ki az ablakon…

Megjegyzés: Egy nappal előbb hoztam és nem tudtam elküldeni a véleményt íróknak előbb, mert netproblémák voltak és elutaztam... de köszönöm a véleményeket! Remélem, tetszett a fejezet! Ha írtok kommentet és megadtok egy email címet, hétfőn küldöm a következő fejezetet!