30. fejezet: Rituálé I.

Nem foglalkoztam többé senkivel és semmivel. Még csak haza se mentem, úgy hagytam el a várost. Nem érdekelt többé. Cassy majd ha akar utánam jön. Én nem bírtam tovább ebben a városban maradni. Vissza se jövök. Kit érdekel az ő életük? Az enyém se érdekel senkit! Egyáltalán kit érdekel bárkinek is az élete? Az emberek úgyis tovább lépnek és elfelejtenek. Már értem, hogy Damon miért nem próbált megmenteni. Elena fontosabb volt. Az én életem? Nem számít! Biztos azt gondolta, hogy engem úgyse öl meg. Megérdemlek még néhány évszázadnyi kínzást nem igaz? Fuldokoltam a kegyetlenségétől. Azok után, hogy elmeséltem neki az életem.

Már a szomszéd városban voltam, amikor újra megcsörrent a telefonom. Ezúttal Damon volt az. Ki kellett volna nyomnom, de elkövettem a hibát és felvettem.

- Charee? – kérdezte bizonytalanul.

- Mit akarsz? – kérdeztem durván és megpróbáltam visszanyelni a könnyeimet.

- Mi a baj?

- Hogy van képed? – visítottam magamon kívül. – Láttalak titeket… Miért, Damon?

- Sajnálom. Nem ígértem semmit – szólalt meg közönyösen. Semmit nem jelentettem. Soha senkinek nem jelentettem semmit!

- Gyűlöllek.

- Túlélem. Hol vagy most?

- Ne aggódj, nem kell látnod többé. És tudod mit? Már nem érdekel az életetek! Dögöljetek meg! Elena is megérdemli! Hogy tehette ezt Stefannal? Tudod, Damon… sok fajta csalódás ért már, de a reményt még senki nem tudta kiölni bennem. Gratulálok.

- Te ölted meg Brenda Parkert? Az előbb találták meg a holttestét.

- És ha igen?

- Charee… nem kell, hogy elveszítsd önmagad. Nem ígértem neked semmit.

- Fogalmad sincs, hogy ki vagyok, Damon! – kiabáltam a telefonba, majd kikapcsoltam. Nem voltam kíváncsi senkire. Egy fiatal nő tartott haza a sötét éjszakában, csak néhány méterre tőlem.

Kitörtem a nyakát és kiszívtam a vérét. A fejemben visszhangzott az utolsó sikolya, de nem érdekelt. Nem számít.

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig fojtattam ezt a tevékenységet. De több nőt nem öltem meg, csakis férfiakat. Mind megérdemelte valamiért. Mindegyik egy utolsó alávaló szemétláda volt. Mindenkiben csak Damont láttam.

Megrezzent a telefonom. Nemrég mégis visszakapcsoltam. Legnagyobb meglepetésemre Bonnie üzent: „Elkezdődött. A régi kőfejtő mellett.” Rémülten néztem fel az égre. Telihold volt. A szilárd gyűlöletem megremegett egy kicsit. Az oké, hogy Elena és Damon megérdemlik a többiek? Hisz… lehet, hogy nem mindenkivel voltam jóban, de ők is érző lények egy saját élettel, szerelemmel. Nekik lenne miért élniük. Én úgysem akarok. Majd csak megölöm magam Klaus fogságában, már nem tudna mivel visszatartani. Tartozom annyival, hogy segítsek nekik, annak ellenére, hogy fogalmam sincs, hogy mi a tervük. Mennyi ideig lehettem távol? A napok végeláthatatlan masszaként olvadtak össze.

Úgy rohantam, ahogy csak bírtam. De így is órákba telt odaérnem. A régi kőfejtő mellett volt egy tisztás. Klaus oda tervezte meg a saját kis szertartását, nem csoda, hisz egykor engem is itt áldoztak fel, és az ő erejét is itt vették el.

Amikor odaértem döbbenetes látvány tárult a szemem elé. Elsőként a földön fekvő Bonnie-t és Caroline-t pillantottam meg. Bonnie mellkasa ritmikusan emelkedett és süllyedt, de Caroline élettelennek tűnt. Stefan térdelt mellette és próbálta felébreszteni. Utána vettem észre Elijaht, akiből egy tőr állt ki. Sajnáltam őt, nem tudom, hogy miért segített most Klausnak. Lexi szerette őt, és engem is sokat támogatott, amikor állapotos voltam. Megvédett Klaus haragjától. Talán csak a testvéreit próbálta menteni. Ki ölhette meg? Klaus, akárcsak a többi testvérét? Vagy a két Salvatore azt hitte, hogy ő is egy kegyetlen ellenség? Az utóbbi valószínű, Damon mindig is forrófejű és meggondolatlan volt. De most Elijah… határozottan halottnak tűnt.

Néhány méterre tőle Tyler térdelt egy tűzkör közepén. Torkaszakadtából ordított. Caroline vagy a fájdalom miatt, talán mindkettő. Elég volt egy pillanat és tudtam, hogy Klaus boszorkánya, Greta lelassította az átváltozását. Damon és Stefan is ott voltak, kissé viharvert állapotban próbálták összeszedni magukat. Elena egy másik tűzkör közepén állt és engem nézett. A szemében könnyek csillogtak. Talán a barátait gyászolta, talán mindent. Vesztésre álltunk. Bonnie talán megpróbálta megölni Klaust az erejével. Ez lehetett az egyetlen fegyverünk. De nem sikerült. Hol lehet Cassy? Neki lenne esélye!

Klausra néztem. Elégedett mosollyal nézett rám.

- Már vártalak, édesem, de most még van egy-két elintézendő ügyem – mondta, majd a Salvatore testvérek felé fordult.

Közbe akartam avatkozni, de Klaus mindenkinél gyorsabb volt. Feleszmélni sem volt időnk. Célba vette Damont. Bármennyire gyűlöltem most, a halálát mégsem kívántam. Nem bírtam volna elviselni. Ahhoz túlságosan szerettem. Bénultam figyeltem a jelenetet, még mindig képtelen voltam arra, hogy megmozduljak. Damon mintha nem is akart volna tiltakozni ellene. Rám nézett. A tekintetében különös tűz égett. Láttam a szemében a döntést. Rájött a hibáira, rájött, hogy önmagának hazudott a legtöbbet. Ő már rég nem Katherine-t szerette, Elena iránt pedig talán soha nem érzett szerelmet. Igazzá váltak azok a szavak, amiket mondott nekem. Amikor hazudott, és amikor elárult. Minden egyes percben. Hirtelen megértettem, hogy miért csókolta meg Elenát, azt akarta, hogy elmenjek és Klaus ne vihessen magával. Azt hitte, ha meggyűlölöm örökre hátat fordítok ennek az őrültek házának. Nem tudtam tovább haragudni rá. Egy könnycsepp hullott a szememből, de aztán a döbbenet az arcomra fagyott. Klaus irányt váltott. Egyenesen Stefan felé rohant a gyilkos karóval a kezében.

Elena rémülten sikoltott fel. Damon közbe akart avatkozni, és én is megmozdultam, de olyan dolog történt, amire senki nem volt felkészülve.

Katherine szinte a semmiből bukkant elő. Arcán már a megszokott a hideg álarc ült, és egyetlen gyors ugrással vetette magát Stefan elé. A tőr egyenesen a szívébe fúródott. Nem tudom, hogy ki döbbent meg jobban. De egyetlen pillanatig mindenki megtorpant. Még Klaus is. Katherine a sokkos állapotban lévő Stefan karjaiba zuhant.

- Nem hazudtam mindenben. Téged tényleg szeretlek… - suttogta halkan a gonosz hasonmásom, aztán az arca szürkülni kezdett és kihunyt a fény a szeméből. Megtántorodtam. Képtelen voltam elhinni. Katherine és a szerelem nem létezett együtt a szótáramban. Nála önzőbb lényt nem ismertem. Képtelennek hittem az önfeláldozásra, hiszen önmagát mindennél jobban szerette.

Klaus harsogva felnevetett.

- Mik vannak – jegyezte meg gúnyosan, és belerúgott egyet a holttestbe. Stefan felmordult.

- Megkímélem az életed, még én is tisztelem a vámpíráldozatot – nézett Stefanra. – Nem te leszel a vámpír, akit feláldozok.

Elena csendben zokogott, bár ettől a mondattól hatalmas kő gördült le a szívéről. Zaklatott állapotban ült a tűzkör közepén. Ránézett a szenvedő Tylerre, és újult erővel vett erőt rajta a bánat és a kétségbeesés. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Greta ereje teljesen megbénított. A Salvatore testvérek pedig még mindig nem tudták, hogy mit cselekedjenek. Bonnie még mindig eszméletlenül feküdt a földön, Caroline üveges tekintete pedig némán meredt az ég felé. Tyler a földön vergődött a tűz és a hold börtönében, de a szemét nem vette le a halott szőke hajú lányról. A szeméből záporoztak a könnyek. Igazán szerette.

Klaus hangja térítette vissza kóborló gondolataimat. Megállt mellettem, és a karját nyújtotta felém.

- Állj fel, kedvesem – mondta mézes-mázos hangon. Nem fogadtam el a kezét. Damonra néztem. Ugrásra készen figyelt minket. Stefan csendben mellé állt, hogy akármikor megfékezze őt. Esélyünk sem volt Klaus ellen. Greta sokkal erősebb volt, mint gondoltam. Még mindig nem értettem, hogy merre van Cassy, már rég itt kellett volna lennie. De hiába kémleltem a sötét erdőséget nem láttam meg a testvérem ismerős vonásait.

- Inkább maradnék, roppant kényelmes – feleltem gúnyolódva. Nem értékelte a humoromat. A hajamnál fogva állított fel, én pedig az ajkamba haraptam a fájdalomhullámtól.

A szemembe nézett és én megremegtem a félelemtől. Még élénken éltek bennem azok az évszázadok, amikben több-kevesebb sikerrel Klaus elől menekültem.

- Hiányoztál, drága Lotti – susogta halkan, de a szemem sarkából láttam, hogy Damon mindent hall. Neki elmondtam mindent, ő tudta egyedül, hogy mit érezhetek most.

- Ki legyen a vámpír, akit megölök? – kérdezte gúnyos önteltséggel.

- Te – feleltem dacosan, mire felnevetett. Végigsimított az arcomon. Megrándultam és hallottam, ahogy Damon dühösen felmordul. Talán mégis jelentek neki valamit.

- Mindig is szerettem ezt a tüzet benned, kedvesem – folytatta zavartanul. Magához szorított és intett Gretának, hogy ne tudjak ellenkezni. Többé már nem én uraltam a mozdulataimat. Kezeivel bebarangolta a testemet, majd letörölte a sós könnyeket az arcomról.

- Tudom, hogy te is akarod, Lotti. Ugyanúgy vágysz rám, ahogy én rád – mondta könyörtelenül és megcsókolt. Mintha tüzes vassal égették volna a torkomat, úgy éreztem magam a következő pillanatban. A nyelvével durván hatolt védtelen ajkaim közé, és hányingerem támadt.

- Damon, ne! – üvöltötte Stefan valahonnan a rémálom másik végéből. A következő pillanatban Klaus eltűnt előlem. Még mindig Greta uralta a testemet, bénultan zuhantam a földre. Csak a szemem sarkából láttam, ahogy Damon morogva veti magát Klausnak. Meg akartam állítani. Nem akartam, hogy meghaljon. Nem bírtam volna elviselni.

Aztán különös dolog történt. Greta ereje megremegett, én pedig kihasználtam a gyengeségét és az utolsó erőtartalékaimmal felpattantam úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek az egésznek. Bármi áron. A gyanútlan Gretára vetettem magam és átharaptam a nyakát. Holtan zuhant a földre, de Klaus nem úgy reagált, ahogy vártam. Damont a fához csapta, és rám nézett. Somolygott és megvonta a vállát.

- Kénytelen leszek másik boszorkányt használni – sóhajtotta. – Kedvesem, csatlakozz hozzánk te is! – kiáltott a hátam mögé. Nem mertem megfordulni. Hallottam a boszorkány lépteit, forró savként hatott rám a felismerés. Éreztem őt. Tudtam, hogy ki az. Elég volt csak ránéztem a többiek elborzadt arcára. Túl sok volt mára a döbbenetből, és még mindig nem ért véget a rengeteg megpróbáltatás. A könnyek ismét utat törtek az arcomon, de ezúttal engedtem nekik. Behunytam a szemem és megfordultam.

- Miért? – tettem fel az egyetlen kérdést, ami a fejemben kavargott. Cassy lehajtotta a fejét, nem nézett rám még véletlenül sem. Talán nem mert a szemembe nézni. Némán figyeltem, ahogy a gyűlölt férfihoz lép és aprót biccent felé. Nem tudtam, hogy hol omlott össze minden. A hullámok összecsaptak a fejem felett. A testvérem állt az ellenséges oldalon, és a tudat, hogy elárult éles tőrként fúródott a szívembe. Nem láttam értelmét többé a létezésnek sem. Elárult a saját vérem, az egyetlen személy, akiben maradéktalanul megbíztam. Talán igaz a mondás, hogy nem szabad senkiben sem megbízni. Soha nem tudhatjuk, hogy mi rejtőzik az emberek mosolya mögött, vagy hogy mit rejtenek a szavai. Nem tudhatjuk, hogy kik is ők valójában. Cassy a szemem láttára változott idegenné. Az egyetlen támaszom eltűnt alólam és én zuhantam és zuhantam egy feneketlen mély katlan felé és úgy éreztem, hogy nem létezik megállás. Talán meg is tántorodtam, talán mindez az arcomon is látszott. De mégis úgy éreztem, mintha az arcom egy hideg érzéstelen maszkká változott volna.

- Hülye kurva! – sziszegte Damon. A hangja annyira messziről hangzott. Csak homályosan láttam a forró könnyeken keresztül. Nem voltam benne biztos, hogy mindez valóban megtörténik velem. Ez a néhány óra olyan volt, mint a legsötétebb rémálom. De ebből nem lehetett felébredni. Már nem volt olyan pokoli a halál gondolata, igazából csábító lett. Sokkal egyszerűbb lenne csakúgy eltűnni a semmiben, mintha soha nem is léteztem volna.

Aztán Cassy rám nézett. Annyi minden volt a tekintetében, hogy majdnem levegő után kaptam. Fekete pontok jelentek meg a szemem előtt, és megpróbáltam a szemeire összpontosítani. Aztán Klausra nézett és egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy a képzeletbeli tőr megforduljon párszor a szívemben.

Emlékeztem erre a tekintetre. Így nézhettem ki kívülről, amikor elhittem Damon szerelmét. Amikor megadtam magam neki, és nyíltan szerettem. Amikor szerelmesen néztem rá, és úgy gondoltam, hogy nélküle elvesznék.

A testvérem, a barátnőm, az egyetlen támaszom, Cassy szerelmes volt a volt férjembe, aki a legádázabb ellenségem volt.

Szerzői megjegyzés: Nos.... nem ez volt az összes meglepetés, amit a rituáléval kapcsolatban tartogatok nektek :) Remélem hogy tetszett a fejezet és nem haragszotok rám nagyon.. :$ :D Köszönöm a rengeteg véleményt, egyesével fogok válaszolni rájuk, de most értem haza és siettem hogy hozhassam nektek a fejezetet! ;) A komment határ 15! Tudom, hogy a keddire nem szokott lenni, de rendkívüli fejezet következik :) És most már látom hogy ez nem okoz gondot :) Esetleg megírhatnátok, hogy mi az ami a legjobban meglepett titeket és mi az ami nem :)