13. fejezet: Kegyetlen csábítás

/Damon szemszöge/

Miután lényegében igent mondtam, úgy döntöttem, hogy meglátogatom Elenát. Mégiscsak miatta mondtam igent. Talán nem kellett volna. Két ribancot átverni egyszerre? Aligha fogom ezt túlélni. De nem gáz. Elena úgysem választ soha engem. Miért ragaszkodok hát akkor hozzá? Tudtommal nincsenek mazochista megnyilvánulásaim. Bár talán ez így nem igaz. Belebonyolódtam egy komplikált szerelmi négyesbe. Három ugyanolyan, mégis teljesen más nővel. Egészen biztosan nem vagyok normális, súlyos genetikai rendellenességek lehetnek bennem. Miért mindig az a nő kellett, aki Stefannal van? Egyedül Charee volt kivétel, ő soha nem vonzódott a testvéremhez. Tudtommal. De nekem mégis Elena kellett. Vagy talán jobb lenne ezer másik nő. Már régen szórakoztam. Mindig csak Elena, Elena, Elena… Unalmas ez így. Hiszen ott van neki a tökéletes Stefan. Talán tényleg meg kéne szereznem Charlotte-t. De mennyi ideig bírnám? Hiszen csak néhány hónap volt az egész, és egy teljesen más nőnek nézett ki akkor. Ha tudtam volna, talán soha nem érek hozzá. Vagy talán soha nem engedem el. Talán akkoriban tényleg kapva-kaptam volna egy Katherine-pótlékon. Amíg rá nem jöttem, hogy mennyire nem érdeklem a kis ribancot.

Szó nélkül mentem el Bonnie és Caroline mellett.

- Remélem, sokat szenvedett – hallottam Caroline rosszindulatú suttogását. Nem csodálom, hogy neheztelt Charee-re. Láttam a szemében a gyilkos indulatot, és hogy mennyire megölné, ha tehetné. De nem tehette. Addig egészen biztosan nem, amíg le nem tisztul a helyzet. Különben is, ez az én feladatom. Meg most Elena biztonságával kellett foglalkozni, és a két nő pontosan tudta, hogy ő a gyengepont. Ha Caroline bántaná Charee-t, Cassy tuti Elenát célozná. Caroline tudta ezt, vagy talán csak Bonnie világosította fel.

- Elmehettek… - vetettem végül oda nekik, mielőtt felléptem volna a tornác lépcsőjére.

- A kutyáknak meg köszönöm – morogta Bonnie. – Legközelebb gondold meg a nagyokos terveidet, nem terveztem összetalálkozni Cassandrával. Ha szükséged lenne rám, ne hívj – tette hozzá, majd elsétált a szőke barátnője oldalán.

Az ég felé emeltem a tekintetem és becsengettem. Használhattam volna az ablakot is, de nem akartam olyat látni, amit, nos… nem akartam. Stefan és Elena szerelmi élete valahogy tabu volt a szememnek.

Jeremy nyitott ajtót.

- Mit keresel itt? – kérdezte cseppet sem barátságosan.

- Svédasztalt – forgattam meg a szemem. Nagy léptekkel kikerültem és csak a lépcsőről szóltam neki vissza. – Természetesen Elenát.

Nem vártam meg a válaszát, egyenes léptekkel indultam felfelé és ugyanazzal a lendülettel kitártam az ajtót. A szemem előtt zajló jelenet láttán elfintorodtam és hányást szimuláltam. Elena és Stefan éppen egymás száját fedezték fel nagy lelkesedéssel.

- Basszus… azt hittem, ha az ajtón jövök, legalább van időtök szétcuppanni – gúnyolódtam. Úgy rebbentek szét, mint az ijedt galambok. Elena arca vörös árnyalatban kezdett pompázni. Stefan pedig csak bosszúsnak tűnt. – Úgy tűnik a nyuszik bosszúból ellopták a hallásod.

- Mit akarsz, Damon? – kérdezte kelletlenül.

- Mennyit tud? – intettem Elena felé, aki feszülten forgatta a fejét közöttünk.

- Stefan elmondta, hogy… Charee ő… - szólalt meg Elena suttogva, de elcsuklott a hangja. – Petrova.

- És Cassy is, csak ő nem hasonlít rád – fejeztem be, mire mindketten döbbenten meredtem rá. Elena szemében könnyek gyűltek, azt hiszem, talán túl sok volt neki ennyi újdonság. Mesélni kezdtem a dolgokat, amiket nemrég tudtam meg. Elmondtam mindent Charee boszorkányságáról, a Klaus nevű fazonról, és a testvéreiről, hiszen ők még nagy zűrt kavarhatnak. Miközben beszéltem Elena hófehér arcát figyeltem, és szinte láttam, hogy hogyan felhősödik el az arca mondatról mondatra. Még így is gyönyörű volt. Nem érdemeltem volna meg ezt a kincset, a tökéletes Stefan viszont igen. Nem tehettem semmit. De meg kellett védenem mindentől. Meg kellett védenem Katherine-től, Charlotte-tól, Klaustól és az egész világtól. Stefan erre úgysem képes. Talán ezért szeretjük mindketten, mert kiegészítjük egymást. Stefan, aki tudja őt szeretni és gondoskodni róla, és én, aki megvédi a bajban.

- Ja és Stefan… - néztem a bátyámra. – Charee és én kötöttünk egy alkut, hasonlót, amit valaki mással nemrégiben – mondtam el a fejleményeket rejtélyes üzemmódban. Elena nem is figyelt, még mindig Klaus körül jártak a gondolatai. Stefan viszont erre a mondatra felpattant, és a falnak lökött. Váratlanul ért a támadás.

- Te teljesen megőrültél?! – kiáltotta az arcomba és a nyakamat kezdte szorongatni. Kissé kényelmetlen volt. Elena felsikoltott. Egyetlen laza mozdulattal megszabadítottam magam a bátyámtól és a földhöz vágtam.

- Nem volt más választásom. Charee nyolcszáz éves és ismeri Klaust. Segítenie kell nekünk és ez volt a feltétel. Katherine élete – suttogtam az utolsó két szót olyan halkan, hogy Elena gyenge emberi hallása nem hallja meg.

- Te egy barom vagy – morogta. Tudtam, hogy igaza van. De végülis meg akartam szabadulni Katherine-től. És ha előbb Katherine-nel végzek, talán nem kell megölnöm Charee-t. Végülis nem ártott nekem, megölni úgysem lenne képes, továbbra sem. Őt megölhetem később is. De tartanom kell magam a tervhez, mert különben Katherine gyanút fog. El kell csábítanom. De hogyan csábítja el a vámpír a feleségét? Ebben nem volt gyakorlatom. Mindegy, egy kis szórakozás nekem is jár.

- Na én megyek, csiripeljetek nyugodtan, nem zavarok tovább. Amúgy nem találtam semmit róluk, legalábbis semmi újat. Teljesen felesleges volt betörnöm. Elena te pedig beszélj Caroline-nal. Charlotte és Cassandra jelen pillanatban szövetséges. Mivel az ellenségem ellensége a barátom, nem igaz? Szóval fogd vissza, hogy ne csináljon ostobaságot. Az a két nő fél kézzel elintézi.

Elena bólintott, én pedig távoztam. Az ajtón keresztül. Jenna rosszallóan mért végig, amikor köszöntem neki. Jeremyvel ezúttal nem találkoztam. Mikor kiléptem az ajtón, úgy éreztem, hogy figyelnek. Felkaptam a fejem és a Davis-ház felé fordultam. Charee állt az ablakban egyetlen hálóköntösben és engem nézett. Volt valami különös szomorúság a tekintetében. Elővettem a csáberőm és egy féloldalas mosolyt villantottam felé. Nem jött be. Csak annyit értem el, hogy elhúzta a sötétítő függönyt.

Megvontam a vállam és úgy döntöttem, hogy ideje innom valamit. Beültem a kocsimba és hazamentem. A nappaliban elővettem valami erős piát és meghajtottam. Aztán lementem az alagsorba, és vettem elő a mélyhűtőből egy tasak vért. Elégedetten ittam ki az utolsó cseppig. Majd visszamentem a nappaliba és részegre ittam magam. Nem volt hozzá különleges indok vagy alkalom, egyszerűen csak ehhez volt kedvem. Amikor megtaláltam a gyűrűt, felrémlett, hogy valójában van egy feleségem. Aki a szerelmem és az exem kiköpött mása. Még soha nem gondoltam férjként magamra. Ez annyira képtelen dolog volt. Kétségkívül hiba volt.

Hirtelen egy puha ajkat éreztem a nyakamon. Megfordultam és Katherine-nel találtam szembe magam. Méghozzá fekete csipkés alsóneműben. Megráztam a fejem. Képzelődöm. De amikor megint kinyitottam a szemem, még mindig ott állt.

- Damon… Damon… Damon… - suttogta halkan a nevemet és szájon csókolt. Az alkohol ködén keresztül nehéznek tűnt ellenkeznem. El akartam küldeni melegebb éghajlatra, el akartam lökni magamtól, vagy inkább ki akartam törni a kecses nyakát, de egyiket sem tettem. Helyette a legostobább dolgot tettem. Visszacsókoltam és magamhoz szorítottam. Túl bódult voltam, a józan eszem szabadságra ment. Mint a fuldokló kisfiú úgy szorítottam őt magamhoz és azt képzeltem, hogy még mindig 1864-ben vagyunk. Akkor még minden annyira jónak tűnt

(18-as tartalom!)

- Katherine – nyögtem felszabadultan, és végig csókoltam a mellkasát. A kezem önálló életre kelt. Végigsimítottam kecses hátát és kicsatoltam a melltartója csatját. Majd a tangájától is megszabadítottam. Az ujjaimmal felfedező útra indultam a lába között és elégedetten hallgattam Katherine sikolyait. A karjaimban ment el, és mikor vége lett lehámozta rólam a farmeremet, aztán a formás fenekét rázva letérdelt elém és gyengéden a szájába vette a férfiasságomat.

Felnyögtem.

Még soha nem érzett gyönyört éreztem és a finom ajkai között mentem el. Lágyan nyalogatta és én nem már nem bírtam tovább. Elégedetten ordítottam fel. Mikor felállt és rám nézett, elvesztem a tekintetében. Újra az a gyenge szerelmes idióta voltam, aki akkor régen és magamhoz szorítottam, majd beléhatoltam. Közben pedig a nyakába haraptam és szívni kezdtem a vérét. Ütemesen mozogtam és közben színes pöttyök villództak a szemem előtt. A mennyországban jártam, magában a földi paradicsomban. Újra és újra elmentünk, együtt. Nem tudom, hogy mindez hány óráig tartott és vajon, reggel van-e már.

(18-as tartalom vége)

- Szeretsz, Damon? – suttogta Katherine halkan és rekedten, miután elszakadtam a vérétől. Nem gondolkoztam. Nem tudtam erre mit felelni. Én magam sem tudtam.

- Igen… Nem… Nem tudom – feleltem mellőzve minden határozottságot.

- Mondd ki… - suttogta érzékien, miközben a fogaival cirógatta a nyakam vonalát.

Nyeltem egyet. Nemet akartam mondani, az igazságot akartam mondani. De annyira taccson voltam, hogy már abban sem voltam biztos, hogy mi az igazság. Talán az üres whiskey-s üvegek árulkodtak az állapotomról. Nem kellett volna ennyit innom, de már késő volt. Késő bánat.

- Igen – suttogtam. – Szeretlek, Katherine.

Egy hatalmas kő gördült a torkomról. Mintha ez a mondat már régóta fojtogatott volna.

- Helyes. Én nem szeretlek, Damon. Soha nem szerettelek. Sokszor elmondtam már neked, és megteszem majd újra meg újra. Soha nem szerettelek és soha nem is foglak… de te mindig az enyém leszel. Örökkön örökké. Nem állhat közénk sem Charlotte, sem Elena… Mert ti mindketten… Stefan és te… mindig az enyémek lesztek… Nem tehettek ellene semmit, én nem osztozkodom - suttogta nevetve, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy egyedül fekszem a kandalló előtti szőnyegen.

Mikor rádöbbentem, hogy mi történt, felért egy hatalmas arculcsapással. Megölnöm kellett volna, de tényleg csak a szeretkezésre vagyok képes vele. Még akkor is, ha ő újra és újra elutasít. Gyűlölöm!

Felálltam és a falnak csaptam mindent, ami a kezem ügyébe került.

A következő rész tartalmából:

Damon gondolatai egyre összezavarodottabbak, és nagy hibát követ el. Rájön, hogy amire vágyik, vagy legalábbis amire azt hiszi, hogy vágyik, soha nem lehet az övé. Mert nem érdemli meg.

Fontos!! Olvasd el!

Sziasztok!

Egy fontos dolgot szeretnék kérdezni tőletek. Van egy elkészült saját regényem, amit ki szeretnéd adatni. Viszont...őszintén szólva nem hinném, hogy a erre sor kerül rendes kiadói úton. Még van két kiadó, akik még nem adtak választ, de hozzájuk rengeteg kézirat érkezik, úgyhogy nem igazán tudok reménykedni ebben. Azért írok most, mert szeretném felmérni, hogy ténylegesen hány embert érdekelne a történetem kiadott formában. Ez a magánkiadás lehetősége miatt fontos. Legalább 50 embernek meg kéne lennie ahhoz, hogy belevágjak (ismerősökkel együtt). Valószínűleg 3000 Ft alatt nem tudnám adni, mert drága a magánkiadás is, és hozzájön még a postaköltség annál, aki messze lakik, de ha jól tudom a postaköltség 500 Ft alatt van.

Szóval ki az, aki megvenné a Lidércfényt könyvben? :) Ha nem ismered még a történetet, akkor látogass el a másik blogomra: http://ginewralidercfeny.blogspot.com/

Puszi: Ginewra

12. fejezet: Mese az Ősökről

Sziasztok!

Előbb hoztam a fejezetet, mert holnap elutazom Olaszországba és végre 18 leszek :) Kicsit csalódott voltam hogy csak 1 vélemény érkezett, de örültem a 28 tetsziknek. Az egyetlen véleményírónak dorcsi_96-nak ajánlom ezt a fejezetet! Remélem tetszeni fog nektek!!

A képen Klaus és testvérei
alsó sor: Clementina, Alina, Tatjana

felső sor: Demetrius, Elijah, Elisabeth

/Damon szemszöge/

Összevontam a szemöldököm és megráztam a fejem. Hihetetlenül hangzott ez az egész. Az ellenszenves Cassy, mint egy Petrova? Furcsa lett volna elhinni. Csak a haj és szemszíne hasonlított az általam ismert Petrovákra. Talán mégsem volt rossz ötlet felkutatni a házat, bár a hazatérésük határozottan nem volt betervezve. Vámpír tervez, sors végez. Ami azt illeti, talán még engem is meglepett az események váratlan fordulata. Charee hirtelen „rohama”, majd ez a vallomás kissé meglepett. Stefan miért nincs itt ilyenkor? Hmm… hát persze. Mert neki jut a kellemes feladat, hogy Elenával legyen. Gyáva. Még hogy megvédeni! Nem fenyegeti közvetlen veszély, csak ki akarja használni a helyzetet. Na, nem mintha én nem tenném a helyében.
Visszanéztem a két lányra. Nem is tudom, hogy melyikük nézett ki rosszabbul. Már legalább Cassy orra nem vérzett. Valószínűleg megtenne mindent a nővéréért, annak ellenére, hogy bizonyára kurva nehéz feladat lehet. Főleg amit az imént csinált. Bonnie talán bele is halt volna. Talán? Minden bizonnyal?
- Miért kéne hinnem nektek? Egyáltalán milyen hibrid? Hogyan lehetne vámpír és vérfarkas is egyszerre az az alak? Na és a Nap és a Hold átka? Tudtommal amiatt áldoztak fel téged. Szóval érdekelne az igazság. Most. Nem érdekel a süket duma.
Charee keserűen felnevetett, majd fáradtan dőlt vissza a kanapéra. Ahova nemrég még én fektettem. Nem is tudom, mit keresek még itt. Miért nem hagytam magára, amikor a furcsa rohama elkezdődött? Mégiscsak kibaszott az ablakon!
- Hova lett Bonnie és Caroline? – kérdezte válasz helyett. Nehogy egyszer az életben arra válaszoljon, amire kíváncsi vagyok! Hogy az a…
- Kint vannak – vontam meg a vállam. Caroline nincs behívva, Bonnie meg inkább kint maradt.
- Mintha valaha is beengedném őket – horkantott Cassy. – Caroline vámpír, Bonnie pedig vámpírokkal barátkozik.
Gúnyosan felnevettem.
- Na nem mintha nem két vámpírral beszélgetnél éppen, nem igaz? Rohadt egy álszent kurva vagy, ez az igazság.
- Damon! Elég! – sziszegte Charee mérgesen, de az semmi nem volt ahhoz a gyűlölethez képest, amit a testvére szemében láttam.
- Most pedig örülnék, ha nem kerülgetnétek a forró kását és elmondanátok azt, amibe belekezdtetek.
- A Nap és a Hold átka nem létezik – felelte halkan, mintha csak Katherine gúnyos mosolyát láttam volna magam előtt. Mintha egy buta kisfiúhoz beszélne, úgy nézett rám. Talán minden Petrova ugyanolyan. Csak Cassy külsőre, Elena pedig belsőre nem. Még hazudik is. Már hogyne létezne?
Kérdőn néztem rá.
- A Nap és a Hold átkának története csak pár száz éve terjedt el. Az én történetem nyolcszáz éves. Az igazságot leplezni kellett valamivel.
- Ki terjesztene ostoba meséket? – kérdeztem cinikusan, de amint kimondtam ezeket a szavakat, már tudtam a választ. Az a bizonyos hibrid. – Mi a neve?
- Klaus – felelte könnyedén, de nem nézett közben a szemembe. Valamit elhallgatott. Volt valami, amiről nem beszélt nekem. De a következő pillanatban olyan őszintének tűnt, hogy nem kérdeztem rá. Talán jobb volt így. Kit érdekelnek pont az ő gondolatai?
- Honnan tudod a nevét? – kérdeztem inkább a kevésbé kényes kérdést.
- A mi időnkben, amikor még ember voltam, mindenki ismerte a nevüket.
- Mire fel a királyi többes?
- Klaus az Ősök közé tartozott. Ő és a testvérei voltak a legelső vámpírok a világon, ők annak születtek, aminek. Soha nem voltak emberek. Különböznek tőlünk, és megölni őket szinte lehetetlen. Heten voltak még az 1200-as évek elején. Klaus, Elijah, Demetrius, Elisabeth, Clementina, Tatjana és Alina. Klaus volt a legidősebb, de ő csak félig tartozott a családhoz, másik apától származott. Egy olyan apától, aki vérfarkas családból származott. Egy nap a falunkba érkeztek. Csak hét rejtélyes és hátborzongató idegen volt, akik felmenők nélkül érkeztek. Klaus volt a családfő, ő tűnt a legveszedelmesebbnek. Akkor már régen uralta a vérfarkas énjét és élvezte a hatalom mocskos ízét. Elijah és Demetrius minden bizonnyal mellette állt, de a négy fiatal nő inkább félénknek tűnt. Nem mertek ellent mondani testvéreiknek, így inkább csak csendben tűrtek.
- Egy nap a szüleim engem küldtek a faluba a piacra, ahol a kereskedők mindenféle árut kínáltak – vágott közbe hirtelen Cassy. – Akkor láttam meg őket. Pontosabban Klaust és Alinát. Soha nem láttam egyik lányt sem őrizet nélkül. De történt valami, és Alina őrizet nélkül maradt. Engem nézett. Volt valami néma segélykérés a tekintetében. Barátnők lettünk. Titokban.
- És? – kérdeztem. – Nincs időm a dajkamesékre.
- Ha nem hallgatsz végig, soha nem tudod meg, hogy mit akarok mondani. Több köze van Klaus bagázsának Katherine-hez, mint hinnéd. Ha jól tudom, még mindig dobog érte a pici szíved – sziszegte Charee. – Vagy talán nem vontad kérdőre, hogy miért hagyott el téged? Nem akartad egyetlen pillanatig sem újrakezdeni az egészet? Azt hiszed, nem tudom, hogy miért jöttél Mistic Fallsba?
- Folytasd inkább a történetet, vagy kussolj.
- Még mindig hihetetlenül tapló vagy. Nem is tudom, hogy hogyan mehettem hozzád. annyira részeg nem lehettem.
- Nem kellett egy csepp alkohol sem, hogy elájulj tőlem – vontam meg a vállam, mire szikrázni kezdtek a szemei. Legszívesebben megcsókoltam volna, hogy bebizonyítsam az igazamat. A falnak löktem volna és letéptem volna a ruháit. Mert ő egy cseppet sem tiltakozott volna. És éppen erre vágytam.
- Nem én voltam az egyetlen. Ahogy abban sem, hogy elhagytalak, azért mert nem jelentettél semmit. Tehát csendben maradsz, vagy soha nem tudod meg, hogy mi köze van Klausnak hozzád.
- Hozzám? – kérdeztem döbbenten.
- Illetve hozzátok. Szóval… Akkoriban furcsán fogadtam Alina megjelenését az otthonunkban. Később kedveltem őt, és nagyon jó barátnők lettünk. Habár ha ők nincsenek soha nem lettem volna vámpír. Soha nem öltek volna meg.
- Kik öltek meg?
- A szüleim – suttogta halkan. Felvontam a szemöldökön. A saját szülei? Ez hihetetlenül ismerősnek hangzott, főleg mivel lelőtt a tulajdon apám, miután azt hitte, hogy a sátán elrabolta a lelkem.
- Miért?
- Mert eleinte barátkoztam velük. Az Ősökkel. És évekkel később, amikor a férjemmel és a gyermekemmel visszatértem Mistic Fallsba, megláttam a kárát. Klaus őrült volt. Ezt valahogy mindig is sejtettem, de mikor visszatértem vált világossá. Elkezdte gyilkolni a falusi embereket. Természetesen már korábban is rengeteget gyilkolt, de akkor valami megváltozott. A boszorkányok felfigyeltek rá, és mivel én ismertem a család tagjait, ezért engem használtak fel. És igazuk volt. Kedveltem őket. Kedveltem Alina kedvességét, Elisabeth ártatlan félénkségét, Tatjana őszinteségét és Clementina bátorságát. Azonkívül köztudott volt, hogy tetszettem Elijahnak és Demetriusnak is. De boszorkány voltam. Gyűlöltem őket. A lányokat nem, de őket, akikből sütött a gyilkos ösztön ki nem állhattam.
- A szüleink szemében már az is főbenjáró bűn volt, hogy Charee barátkozott velük. Rólam nem tudtak. Ezért választották őt, amikor úgy döntöttek, hogy megállítják Klaust. Klaus megsejtette, hogy készül valami és hirtelen eltüntette a testvéreit. Elijah kivételével mind megölte őket. Tengerbe szórta a hamvaikat.
- Azt mondtad, hogy szinte lehetetlen megölni őket.
- Minden kétséget kizáróan ő ismerte erre is a módszert. Volt egy fa, ami halálos volt, de elégették. Csak hamu és por maradt belőle. De nem tudok erről mindent, ne is kérdezd.
- Hogyan jövök én a képbe?
- Te sehogy. De Katherine-hez nagyon sok köze van. Katherine szerelmes volt Klausba, de mikor tudomást szerzett arról, hogy Klaus fel akarja áldozni őt, annak érdekében, hogy újra hibrid legyen, menekülni kezdett. Megölte magát és vámpír lett. Ezáltal megakadályozta az áldozatot, de azóta is Klaus elől menekül. Az átkot, amivel a családom Klaust sújtotta, csak úgy lehet megtörni, ha a hasonmásomat megölve Klaus iszik a véréből, miután megölt egy vámpírt és egy vérfarkast, na meg talált boszorkányt, aki elvégzi a mágia részét. És hogy miért mondom el neked? Mert ha Klaus megtudja, hogy Elena létezik, és még ember, akkor eljön majd érte. Fel fogja majd őt áldozni és esélyetek sem lesz ellenne.
- Miért tudná meg?
- Gondolod, hogy Katherine még nem gondolt arra az eshetőségre, hogy megkeresi Klaust és a szabadságáért cserébe ezüst tálcán nyújtja át neki Elenát? Katherine nem Stefan miatt jött ide vissza és nem is miattad. Tudom, hogy csak ez érdekelt. Jobb érzés, hogy nem is Stefan miatt?
Dühösen felmordultam, de önmagamnak be kellett vallanom, hogy igen. A tudat, hogy csak én voltam egy hiszékeny, szerelmes idióta, bosszantó volt. De ha mindketten… az egy fokkal jobb volt.
- Miért mondod ezt el nekem?
- Mert amíg Katherine életben van, Elena nincs biztonságban. Még egy darabig játszadozik. Szórakozik Stefannal, szétválasztja őket, esetleg még veled is elszórakozik egy kicsit. Aztán kitalál egy tervet, hogy hogyan szabaduljon meg Klaustól. Elena felhasználásával. De ez csak az egyik oldal – mondta közönyösen, és hirtelen mintha valami remek ötlete támadt volna. Cassy sem értette a hirtelen jött jókedvet és kárörömöt, ami átsuhant az arcán.
- Katherine-nek és nekem már szinte történelmünk van. Másra sem vágyom, mint hogy eltüntessem erről a világról. Segíthetek megszabadulni tőle. Vagyis nem. Ti segítetek nekem. Nemsokára Klaus tudomást szerez majd róla. Húszévente elvégez egy vérségi bűbájt, hogy nem-e született meg a hasonmásom. És néhány hónap múlva újra megkér egy boszorkányt. Katherine addig lépni fog. Én vagyok az egyetlen, aki megvédheti Elenát. Ha megölitek Katherine-t, akkor segítek. Ha nem, vagy ha bármi módon keresztbe tesztek még egyszer nekem… mert mi másért törtél volna be hozzám… akkor lelépek és hagyom, hogy a bátyáddal egymás vállán zokogva nézzétek végig Elena halálát, de csak miután kölcsönösen egymásnak estetek volna.
A kurva életbe. Még hány alkut kell kötnöm Elena életéért? Rosszabb, mint egy baj mágnes. De mi a fenét kéne most mondanom?
Ha elárulom vagy megölöm Katherine-t, akkor Elena meghal.
Ha elárulom vagy megölöm Charee-t, akkor is meghal Elena.
Ha nem teszek semmit, azzal is aláírom a halálos ítéletét.
Minden út Elena halálához vezet? Muszáj volt igent mondanom.
- Megölöm Katherine-t – feleltem és ezúttal belementem egy újabb alkuba. Csak egyetlen kiút létezett. Ha egyszerre ölöm meg Katherine-t és Charlotte-t. Meg persze Cassy-t, mert nyomban kinyírna.
Nem lesz könnyű. De meg kell tennem. Elenáért. Persze miután leellenőriztem Charee szavahihetőségét. Nem bízhatom a véletlenre Elena életét. Mert csak ez számít. Róla nem vagyok hajlandó lemondani, még ha ő a bátyámat szereti is. Róla nem.

A következő fejezet tartalmából:
Damon összezavarodik és bedől Katherine kegyetlen csábításának... Szeptember elsején!

11. fejezet: Lappangó erő

Sziasztok!

Lezártam az egyik szavazást, amiben arra szavazhattatok, hogy kit írnátok ki a történetből. Nem igazán lepődtem meg :) Katherine nyert 22 szavazattal, a második Cassy 15 szavazattal, a harmadik pedig Caroline 2 szavazattal. Elég szoros lett Cassy és Katherine között az eredmény :) Figyelembe fogom venni a későbbiekben, de ne vegyétek készpénznek :) Bármi megtörténhet :D Hamarosan rakok ki egy újabb szavazást :) Az új fejezethez pedig jó olvasást! :)

Zihálva láttam, ahogy meglepetésében még védekezni is elfelejt, és keményen ütközik a talajjal. Zuhanás közben végig engem nézett, és gyűlölet jelent meg a szemeiben. Nagy nehezen összeszedtem magam és elegánsan leugrottam közéjük. Bonnie és Caroline megviselten néztek rám. A boszorkány orrából vér folyt, ami azokra az időkre emlékeztetett, amikor Cassy még fiatal boszorkány volt. De most már erős volt. Rajta semmilyen sérülés nem látszott. Érdekes módon, csak ők hárman voltak, így valószínűleg Stefan Elena mellett maradt. Vagy talán az ötletet sem helyeselte. Intettem a barátnőmnek, hogy foglalja le a két lányt, amíg én szikrázó szemekkel Damon felé fordultam.

- Mi a francot kerestél te a szobámban?

- Mi a francért löktél ki az ablakodon? – válaszolt kérdéssel a kérdésre, miközben az állát simogatta pöffeszkedve. Még nekiállt feljebb. Hát ez hihetetlen.

- Így járnak a nem kívánt betolakodók. Tehát?

- Kíváncsi voltam – vonta meg a vállát. Teljesen egyértelmű volt, hogy hazudott. Vagy legalábbis én nem bírtam hinni neki. – Miért tartottad meg a gyűrűt?

- Nemrég találtam meg. Még nem volt rá időm – feleltem őszintén. Vagy hát majdnem. Magamnak sem vallottam még be, de nem akartam megszabadulni tőle. Valami szép dologra emlékeztetett. – És egyébként is… az én döntésem, hogy mit csinálok vele, nem igaz?

- De. Csak nem gondoltam, hogy ennyire a feleségem akarsz maradni.

Bonnie és Caroline hitetlenkedve kaptak levegő után, én pedig felnevettem.

- Akar a hóhér! Ugyan már, ha tudtad volna, hogy ki vagyok, le se vakarhattalak volna magamról! – sziszegtem indulatosan. Most rajta volt az értetlenkedés sora.

- Hogy érted?

- Hát nem tudod, hősszerelmes? Mit gondolsz, nem látom, hogy mit eszel Elenában? Csak azért szereted, mert mindig is arra vágytál, hogy Katherine megváltozzon és olyan legyen, mint ő. Csak a ribanc feljavított változatát látod benne. Vagy nincs igazam, Damon? Ha tudtad volna, hogy feleségül vetted Katherine ősét, aki nem mellesleg eléggé hajaz rá, elhitetted volna magaddal, hogy szeretsz – magyaráztam jéghidegen, majd a két döbbent lány felé fordultam. – Ja, egyébként Charlotte Petrova az igazi nevem – mondtam, mire ők is meglátták a valódi külsőmet. Egy emberként kaptak levegő után, de már újra Damont figyeltem.

- Ez nem igaz. Elena a barátom. Katherine pedig az ellenségem.

- Ha sokáig hajtogatod, talán el is hiszed.

- Na és te? Mikor vallod be, hogy alig bírod nélkülem? Hogy megremegsz, akárhányszor rád nézek? Hogy azt hiszed, hogy gyűlölsz, de közben újra meg újra az ágyamban kötsz ki? Hogy visszajöttél miattam? Nem a bosszú miatt, hanem mert nem bírtad ki nélkülem. Hogy amikor megcsókollak, teljesen elveszel bennem. Nem tudod megállni a vágyadat irántam. Mikor vallod be, hogy már a legelején belém szerettél?

Éreztem, hogy kifut az arcomból a vér. A kezem remegni kezdett, de nem attól, amitől ő állította. Olyan szörnyen dühös lettem, hogy alig kaptam levegőt.

- Sosem szerettelek – hazudtam könnyedén. – Csak egy vámpír voltál az életemben, aki kielégítette a testi szükségleteimet. És mikor rájöttem, hogy ittasan hozzád mentem, leléptem. Kettőnk közül nem én voltam, aki érzett valamit, mert én hagytalak el. Nem jelentettél semmit.

Damon arca megvonaglott a szavaimra.

- Akkor ne csókolj vissza – sziszegte, de mire visszakérdeztem volna, hogy ezt mégis hogy értette, újra megcsókolt. De sokkal szenvedélyesebben, mint korábban. Igaza volt, teljesen elvesztem.

Egy emlék jelent meg a szemeim előtt.

Nem tudtam, hogy mennyi idő telt el és hogy időközben hány embert öltem meg hidegvérrel. Csak élettelen testeket hagytam magam után. Nem gondolkoztam, a vér elöntötte az elmém feletti irányítást. Elvesztettem önmagamat. Csak a vérre vágytam. Évszázadok óta nem ittam embervért, és újra belekóstolni óriási hiba volt. Feltámadt a ripper énem. Nem tudtam többet megállást tanúsítani. Nem voltam képes uralni többé önmagamat. Már Damon sem érdekelt. Nem szeret viszont? Mi van abban? Csak a vér számít!

Ezt kántáltam miközben elharaptam újabb és újabb torkot. Senki nem találhatott meg. Vagy legalábbis azt hittem. Mikor Cassy felbukkant az erdőben, majdnem rátámadtam. Hosszú percek kellettek hozzá, hogy ráismerjek. A szemei könnyesek voltak és megsebzetten nézett rám.

Összezavarodtam. Mormolni kezdett valamilyen varázsigét, mire tisztulni kezdett a tudatom. Mikor ráébredtem, hogy mi történt és mit tettem… zokogva rogytam a földre. Több tucat embernek én voltam a kétlábon járó végzet.

- El tudod velem felejtetni a dolgokat? – kérdeztem halkan, könyörögve. – Nem akarok emlékezni erre. Nem akarok emlékezni ezekre az emberekre, a vérszomjamra és nem akarok emlékezni Damon Salvatore-ra. Stefant ne töröld. Az túl furcsa lenne Lexi előtt. Damon pedig legyen csak Stefan ismeretlen bátyja. Meg tudod tenni ezt nekem?

Cassy szomorúan sóhajtott, aztán bólintott.

Ahogy az emlék egyre határozottabban jelent meg a szemeim előtt, úgy éreztem meg a testemben lángoló egyre növekvő fájdalmat. Damon arca eltávolodott tőlem.

- Charee? – kérdezte döbbent aggodalommal. Vadul szedtem a levegőt. A világ forogni kezdett körülöttem és fogalmam sem volt, hogy mi történik velem. Először az ujjamban és a lábamban éreztem meg az égető kínt, aztán szépen lassan a fájdalom egyre beljebb kúszott. A hangok kívül maradtak. Valaki felkapott és bevitt a házba. De mikor az égő érzés a fejembe szállt, már csak a saját ordításomat hallottam. Biztos voltam benne, hogy eljött értem a halál. Utoljára akkor éreztem hasonló fájdalmat, amikor tényleg meghaltam. Még emberként. Bár nem is sejtették, hogy vámpírvér dolgozott a szervezetemben.

Felrémlettek előttem az életem utolsó pillanatai. A szüleim arca, ahogy rezzenéstelenül kántálják a halálos ítéletemet. A könnycsepp édesanyám szemében, amiért fel kellett áldoznia engem. De mit sem számított, mert így is megtette. Állítólag ez volt az egyetlen járható út, hogy engem áldozzanak fel. Az én véremmel akarták megállítani a szörnyeteget. Elsőként az én erőmet kötötték meg, ami iszonyatosan fájdalmas volt. Mintha keresztre feszítenének vagy élve elégetnének.

Most is pont ugyanazt éreztem. Vér serkent a testemből. Vágások jelentek meg a mellkasomon és az orromból folyni kezdett a vér.

- Ölj meg – sikoltottam kétségbeesetten, de fogalmam sem volt, hogy meghallja-e a hangomat valaki. Csak a véget nem érő fájdalmat éreztem, ami elkezdte szétfeszíteni a bensőmet. Éreztem, ahogy a bőröm repedezni kezd, majd újra kisimul. Majd újra és újra elölről.

Aztán egyszer csak mintha elvágták volna. Szaporán szedtem a levegőt és bénultam feküdtem. Nem bírtam megmozdulni.

- Charee? Hallasz engem? – hallottam egy fojtott férfihangot. Kinyitottam a szemem és Damon izzadt arcába néztem. Mit keres ő még itt? Mellette pedig Cassy zokogott és egyenesen a nyakamba vetette magát.

- Mi… - nyögtem rekedten. A hangom reszelős volt. Cassy könnyes szemmel nézett rám, és mintha Damon is sápadtabb lett volna.

- Ki akart törni az erőd és majdnem megölt.

- Kitört? – kérdeztem döbbenten.

Megrázta a fejét.

- Nem. Nem engedhettem, hogy megöljön.

- Köszönöm – suttogtam és behunytam a szemem. Még mindig iszonyatosan gyengének éreztem magam.

- Elmagyarázná valaki, hogy mi a fészkes fene volt ez? – csattant fel Damon. Nem vettem a fáradtságot, hogy elküldjem melegebb éghajlatra. Önmagamat is meglepve beszélni kezdtem.

- 1200-ban születtem egy boszorkány család legidősebb gyermekeként.

- Boszorkány?

- Később azonban felbukkant egy ismeretlen vámpír, aki veszélyesebb volt, mindenkinél. A családom jól ismerte a vámpírokat, vadászott rájuk. De az idegen nem olyan volt, mint a fajtája. Ő részben vérfarkas volt, egy hibrid. A boszorkány klánok ekkor összefogtak és döntésre jutottak. Meg kellett kötni az idegen vérfarkas énjét az egyensúly érdekében, mert különben lemészárolt volna minket. Engem használtak fel hozzá, de csak emberáldozat lehetett. Ezért lekötötték az erőmet, ami úgy néz ki, hogy az imént ki akart törni. Csak Cassy keresztbe tett nekik egy kicsit. Amikor megtudták, hogy vámpír lettem, őt okolták és arra átkozták, hogy örökre egy vámpír mellett kelljen élnie. Ez a boszorkányoknak hatalmas büntetés

- De hát… akkor ő a rokonod?

Elmosolyodtam és Cassandrára néztem.

- Cassy a testvérem. Pontosabban Cassandra Petrova, a húgom. De azt hiszem, hogy már éppen eleget tudsz…

10. fejezet: Betolakodók

A seriff halála nagy port kavart a kisváros életében. Amerre csak jártam a városban, mindenhol találkoztam egy felhívással, hogy emlékezzünk meg méltón Elisabeth Forbes seriffről, és legyünk óvatosak, nehogy mi is baleset áldozatai legyünk. Baleset. Damon ezt mondta mindenkinek. Leesett a lépcsőn és kitörte a nyakát. Nem tudom, hogy miért tette ezt. Nem tudom, hogy miért nem ölt meg egyszerűen. Megtehette volna, de ehelyett megmentett. Miután ittam a véréből, teljesen meggyógyultam. Erősebb lettem, mint valaha. De persze Katerina ilyenkor nem mutatkozik. Pedig szinte őrjöngtem. Mindenhol kerestem, de nem találtam meg. Ravaszabb, mint hittem.

Stefan, Damon és Elena különössé váltak. Elenát nagyon megviselték a történtek, és azóta már nem volt ugyanolyan a kapcsolatunk. Bonnie-val Caroline-t próbálták megvigasztalni, aki gyűlölt engem. Nem számított, hogy csak önvédelem volt, én lettem a hivatalos bűnbak. Lényem egy része érzett bűntudatot, de a másik rész csak arra tudott gondolni, amit az elmúlt néhány évszázad könyörtelenül belém nevelt: Ölj, vagy téged ölnek.

Nos… Stefan továbbra is távolságtartó volt velünk, amit nem igazán értek. Barátok voltunk. Talán Lexi halálával tényleg minden megváltozott. Nos… egyetlen barátságosnak ható figyelmeztetés hagyta csak el a száját, miután összekapartam magam a földről. Véresen, mocskosan, Damon karjaiból.

- Ebben a városban nem csak vámpírok és boszorkányok vannak, Charee. Hanem vérfarkasok is. Legyetek óvatosak. Számodra halálos.

- Vérfarkasok? – nyögtem sápadtan, miközben a kiegyenesedtem, Stefan csak bólintott.

- Igen. És kérlek… ne hozz veszélyt Elenára – tette hozzá csendesen.

- Miért hoznék? – kérdeztem értetlenül, de már választ nem kaptam. Távozott Elenával együtt. Damon némán törölgette a véremet a kezéről, Cassy pedig aggodalmasan méregetett. Néha pedig a tekintetét járatta közöttünk.

- Miért? – törtem meg a csendet. Ez volt az, ami leginkább foglalkoztatott. Damon visszanézett rám és megjelent a névjegye, az utánozhatatlan gúnyos mosoly az arcán.

- Golyót kiszedni kellemesebb feladat, mint hullát takarítani, a fedőtörténet improvizálásáról nem is beszélve. Az egész város tudja, hogy ideköltöztetek, épp elég a pletyka, nem igaz?

- Kedvességért nem álltál sorba mielőtt megszülettél, nem igaz? – kérdeztem ironikusan.

- Türelmetlenségért kétszer is, és hát… túl hosszú volt ott a sor. Az a kör kimaradt.

- A vérszegény humorodat mennyiért osztogatták?

- Az bizony velem született, édesem. Mindig is különös viszonyom volt a vérrel, mondhatni mióta vámpír vagyok – kacsintott rám.

- Amúgy ki hívott be?

- Muszáj volt – húzta el Cassy a száját, és ellenségesen meredt a kellemetlen vendégre. – Mégis csak… megmentett.

- Nem haltam volna meg, úgyhogy a hősnek járó díjat most kihagyhatjuk.

- Régebben nem voltál ilyen rideg.

- Régebben nem ismertelek elég jól. Most pedig talán jobb, ha távozol – keményítettem meg a hangomat. Damonnal beszélgetni az emlékeim után furcsa volt.

Azóta nem találkoztam Damonnel. De ez nem azt jelenti, hogy nem is hallottam róla. Szinte ódákat zengtek róla, amiért a kezébe vette a város dolgait. Káosz volt és Damon reagált a leggyorsabban, mint az alapító család egyik tagja. Hmm… persze, vagy inkább, mint alapító. Reménykedtem benne, hogy jelentkezik valaki a polgármester helyébe, mert Damon, mint polgármester elég elképzelhetetlen és abszurd lehetőség volt. Mintha a farkas lenne Piroska felvigyázója.

Közben én úgy döntöttem, hogy már csak Katherine miatt is maradnom kell. Ezért elkezdtem bejárni rendesen a munkahelyemre, amit már egy ideje hanyagoltam. Csak azért nem rúgtak még ki, mert megigéztem a Grill tulaját.

Cassy is nekiállt munkát keresni, ha már tényleg itt maradunk. Ő is beállt mellém a Grillbe. Így legalább egyszerre dolgozhattunk. Elcsíphettünk minden pletykát. Ez neki is tetszett és persze nekem is.

Egy héttel Forbes seriff halála után tartották meg a megemlékezést. Még hozzá a Grillben, ami kissé különösen érintett. Caroline gyilkos szemekkel méregetett, amikor beálltam a pulthoz. Szinte fuldokolt a méregtől, és ökölbe szorultak a kezei.

- Ez meg mit keres itt? – hallottam onnan is a hangját. Tudtam, hogy a kapcsolatunk enyhén szólva viharos lesz ezentúl. Bonnie se nézett ránk kedvesen, mindenki gyűlölt. Kirekesztettnek éreztem hirtelen magam. Nem is értem. Miért akarnék én bárhova is beilleszkedni? Hiszen nem tartozom sehova, és nem is akarok. Csak Cassy és én voltunk. Csak őrá számíthattam. Ezt a mögöttem álló rengeteg év is hatékonyan bizonyította.

Sóhajtottam, majd szó nélkül tettem a dolgom, és mindenki elé odatettem a kért üdítőt, vagy éppenséggel a kért alkoholmennyiséget. Caroline duzzogva összefonta a karját, és inkább nem ivott semmit, minthogy abból igyon, amit én vagy Cassy adunk neki.

- Lassú a kiszolgálás, ne riszáld már így magad. Ez neked munka? Én a helyedben igyekeznék. A testeddel ki tudja, még meddig intézheted el, hogy megmaradjon itt a helyed.

Ehhez hasonló megjegyzéseket kaptam, akárhányszor el kellett mennem Caroline mellett. Talán csak nekem szúrt szemet az általános közutálatban, hogy Elena nagyon furcsán viselkedett. De talán csak képzelem. Mindenesetre, rajta tartottam a szemem. Stefan látszólag semmit nem vett észre, Damon pedig egy újabb szőke lányt próbált az ujja köré csavarni. Megráztam a fejem. Damon már csak Damon, kezdtem ezen már meg sem lepődni.

- Mi baja Caroline-nak veled? – kérdezte egy barna hajú lány az egyik asztalnál. Egyedül ült és egy kólát kortyolgatott. Tipikusan jó kislány külseje volt, és barátságos vidám arca. Még soha nem láttam a városban.

- Hosszú történet – vontam vállat. – Kérsz még valamit?

- Nem ülsz le? Egész este fel s alá rohangáltál, biztosan fárasztó. Megihatnánk együtt valamit, nem nagyon ismerek itt senkit. Nemrég költöztem ide – sóhajtotta, én pedig nem is tudom, hogy miért, de eleget tettem a kérésnek. Hoztam magamnak egy kólát és leültem mellé.

- És hogy hívnak? – kérdeztem végül barátságosan. Talán kellett valaki, aki nem utál ebben a városban.

- Destiny Chelsea Loren. Hívj csak Dessynek. És te? Te is elég újnak tűnsz errefelé.

- Charlotte Davis. Charee – mosolyogtam rá. – Másfél hete költöztem ide, valóban, a barátnőmmel Cassyvel. Ő a másik felszolgáló, aki most gályázik helyettem.

- Én a bátyámmal, Nikóval. De ő egy másik városban kapott munkát, úgyhogy nem nagyon mutatkozik Mystic Fallsban. Nincs sok szabadideje. Üzletember. Emberekkel foglalkozik, nagyon szereti a munkáját. Csak sajnos így elég unalmas itt. Most kezdtem a gimiben, egyébként Elenáék nagyon kedvesek. Mi bajuk van veled?

- Hát… erről inkább nem beszélnék, ha nem baj.

- Oké, nem gáz. Hány éves vagy?

- Húsz – feleltem könnyedén. Már egy ideje. Ha tudná, hogy mióta, biztosan lefordulna a székről. Már nem voltam mai csirke, régen aszalódnom kellett volna egy sírban mélyen az ibolyák alatt. – És te?

- Tizenhét – felelte. Aztán elkezdett a suliról beszélni, amire csak fél füllel figyeltem. Egészen addig, amíg Cassy nem jelent meg mellettem. Értetlenkedve néztem fel rá. Biztosan az volt a baj, hogy ráhárult az egész forgalom. De mostanában pattanásig feszültek az idegeim, szükségem volt egy kis hétköznapi beszélgetésre egy hétköznapi emberrel, aki nem utál. Elegem volt a titkolózásból. Elena még úgysem tudja, hogy ki vagyok. Ahogy a barátnői sem. A gyűlölködő Caroline és a kotnyeles Bonnie. Egyikük sem bírt engem. Most legalább adok okot az ellenszenvre. Elmosolyodtam arra a gondolatra, hogy milyen képet vághatnak majd. Damon biztosan elmondta Stefannak, de ő nem hinném, hogy tovább adta volna. Őt nem törölte ki a fejemből Cassy, őrá élesen emlékeztem. Vajon, Cassy-nek még mindig tetszik Stefan, ezért nem bírja Elenát?

- Charee – hallottam a hangját. Felvontam a szemöldököm és a legnagyobb döbbenetemre összeszorította a szemeit. A hangját pedig csak a fejemben hallottam meg.

„Rossz érzésem van. Kérd meg a csajt, hogy álljon a pult mögé. Biztos megteszi, ha kell, igézd meg. Valaki van nálunk, érzem. Vámpír. De nem tudom, hogy ki. Velem kell jönnöd.”

Felsóhajtottam. Nem tetszett a tájékoztatás. Bólintottam felé, és láttam, hogy Dessy nem ért semmit. Felé fordultam.

- Közbejött valami, megtennéd, hogy beállsz a helyünkre? – igéztem meg. A tekintete elhomályosodott és rám mosolygott.

- Szívesen. Mivel közbejött nektek valami, beállok a helyetekre – ismételt meg kábán, majd felpattant és elkezdte tenni a dolgát. Nem szívesen játszadoztam az emberekkel, de néha muszáj volt. Most vettem csak észre, hogy se a Salvatore testvérek, se Elenáék nem voltak itt. Már véget ért a megemlékezés, de Caroline-nak végig maradnia kellett volna. Gyanús volt ez nekem.

Amint eltűntem az emberek közeléből, rohanni kezdtem. Cassy szorosan követett. Minél előbb haza akartam érni, nekem is rossz előérzetem lett hirtelen. Mi van, ha Katherine bejutott? Vagy ha Ő talált meg újra? Nem az nem lehet! Nem… épp elég régóta menekülök. Nem adhatom fel, nem találhat meg. Lotti… nem hívhat így soha többet. Nem reszketek a hangjára többet. Biztos csak Katherine, Ő nem lehet. Végre bosszút állhatok. Mindenért. Forbes seriff megölése miatt, amiért tőrbe csalt.

Hamar odaértünk. Először nem vettem észre semmit. Aztán megpillantottam az őrködő Caroline-t az ablak alatt. Elvesztettem az eszem. Mi a faszt keres ez itt? Azt hiszi, hogy megölhet az anyja miatt? Hogyan gondolhatja, hogy van esélye ellenem? Nekirontottam és a falnak csaptam. Cassy pedig kezelésbe vette a mágiájával, egészen addig, amíg elő nem bukkant Bonnie is, és a barátnőmre támadt. De mielőtt megvédhettem volna… megláttam a szobám ablakából kinézni egy sötét alakot. Gondolkodás nélkül ugrottam fel az erkélyre és törtem be a saját ablakomat.

- Mi a fenét keresel te itt? – sziszegtem Damon Salvatore arcába. Az arcán fölényes gúny ült, és most vettem csak észre, hogy mit pörgetett a kezében. A gyűrűt. Elfehéredtem.

- Méghogy nem jelentek neked semmit… - csóválta a fejét. – Akkor ezt nem tartottad volna meg – mondta magabiztosan, és közelebb lépett. Teljesen lefagytam, és csak későn vettem észre, hogy mire készül. Magához rántott, és megcsókolt. Valami robbant bennem. Vágytam rá. Őt akartam. Jobban, mint bármi mást. De Cassy jajkiáltására feleszméltem. Az ajkaiba haraptam és löktem rajta egyet. Egyenesen ki az ablakon…

Megjegyzés: Egy nappal előbb hoztam és nem tudtam elküldeni a véleményt íróknak előbb, mert netproblémák voltak és elutaztam... de köszönöm a véleményeket! Remélem, tetszett a fejezet! Ha írtok kommentet és megadtok egy email címet, hétfőn küldöm a következő fejezetet!

Részlet: 10. fejezet: Betolakodók

Amint eltűntem az emberek közeléből, rohanni kezdtem. Cassy szorosan követett. Minél előbb haza akartam érni, nekem is rossz előérzetem lett hirtelen. Mi van, ha Katherine bejutott? Vagy ha Ő talált meg újra? Nem az nem lehet! Nem… épp elég régóta menekülök. Nem adhatom fel, nem találhat meg. Lotti… nem hívhat így soha többet. Nem reszketek a hangjára többet. Biztos csak Katherine, Ő nem lehet. Végre bosszút állhatok. Mindenért. Forbes seriff megölése miatt, amiért tőrbe csalt.

Hamar odaértünk. Először nem vettem észre semmit. Aztán megpillantottam az őrködő Caroline-t az ablak alatt. Elvesztettem az eszem. Mi a faszt keres ez itt? Azt hiszi, hogy megölhet az anyja miatt? Hogyan gondolhatja, hogy van esélye ellenem? Nekirontottam és a falnak csaptam. Cassy pedig kezelésbe vette a mágiájával, egészen addig, amíg elő nem bukkant Bonnie is, és a barátnőmre támadt. De mielőtt megvédhettem volna… megláttam a szobám ablakából kinézni egy sötét alakot. Gondolkodás nélkül ugrottam fel az erkélyre és törtem be a saját ablakomat.

- Mi a fenét keresel te itt? – sziszegtem Damon Salvatore arcába.

Szavazás eredménye és egy kis spoiler

Melyik párost kedvelnétek legjobban a történetben?

Damon/Charee	51 (69%)
Damon/Elena	19 (26%)
Damon/Katherine	3 (4%)

Melyik szemszögből jobb olvasni?

Damon	12 (54%)
Charee	10 (45%)

Sziasztok!

Lezártam ezt a két szavazást! Nagyon örültem az eredménynek. Főleg annak, hogy megkedveltétek Charee karakterét, és hogy az a páros nyerte a szavazást, akiket a fő szerelmi szálnak tervezek. De mivel Damon három nőhöz vonzódik, ezért mindenkinek megpróbálok majd kedvezni egy kicsit.

A terveim szerint a 13. fejezetet a Damon&Katherine párra szavazók, a 14. fejezetet pedig a Damon&Elena párra szavazók kedvéért írtam. Delena jelenet pedig még lesz a későbbiekben, de ezek után inkább a Damon&Charee szálra fogok összpontosítani.

Furán hangzik ez így, de elárulom, hogy Damon nagyon össze lesz zavarodva az érzéseivel kapcsolatban.

Nagyon örültem, hogy mindkét szemszögben szerettek olvasni. De mivel Damon nyerte két szavazattal, ezért ő lesz többségben a továbbiakban :) Legalábbis igyekszem majd.

Remélem tetszett a 9. fejezet, a 10. fejezet pedig sajnos csak jövőhét csütörtökön!

Üdv:

Ginewra