13. fejezet: Kegyetlen csábítás

/Damon szemszöge/

Miután lényegében igent mondtam, úgy döntöttem, hogy meglátogatom Elenát. Mégiscsak miatta mondtam igent. Talán nem kellett volna. Két ribancot átverni egyszerre? Aligha fogom ezt túlélni. De nem gáz. Elena úgysem választ soha engem. Miért ragaszkodok hát akkor hozzá? Tudtommal nincsenek mazochista megnyilvánulásaim. Bár talán ez így nem igaz. Belebonyolódtam egy komplikált szerelmi négyesbe. Három ugyanolyan, mégis teljesen más nővel. Egészen biztosan nem vagyok normális, súlyos genetikai rendellenességek lehetnek bennem. Miért mindig az a nő kellett, aki Stefannal van? Egyedül Charee volt kivétel, ő soha nem vonzódott a testvéremhez. Tudtommal. De nekem mégis Elena kellett. Vagy talán jobb lenne ezer másik nő. Már régen szórakoztam. Mindig csak Elena, Elena, Elena… Unalmas ez így. Hiszen ott van neki a tökéletes Stefan. Talán tényleg meg kéne szereznem Charlotte-t. De mennyi ideig bírnám? Hiszen csak néhány hónap volt az egész, és egy teljesen más nőnek nézett ki akkor. Ha tudtam volna, talán soha nem érek hozzá. Vagy talán soha nem engedem el. Talán akkoriban tényleg kapva-kaptam volna egy Katherine-pótlékon. Amíg rá nem jöttem, hogy mennyire nem érdeklem a kis ribancot.

Szó nélkül mentem el Bonnie és Caroline mellett.

- Remélem, sokat szenvedett – hallottam Caroline rosszindulatú suttogását. Nem csodálom, hogy neheztelt Charee-re. Láttam a szemében a gyilkos indulatot, és hogy mennyire megölné, ha tehetné. De nem tehette. Addig egészen biztosan nem, amíg le nem tisztul a helyzet. Különben is, ez az én feladatom. Meg most Elena biztonságával kellett foglalkozni, és a két nő pontosan tudta, hogy ő a gyengepont. Ha Caroline bántaná Charee-t, Cassy tuti Elenát célozná. Caroline tudta ezt, vagy talán csak Bonnie világosította fel.

- Elmehettek… - vetettem végül oda nekik, mielőtt felléptem volna a tornác lépcsőjére.

- A kutyáknak meg köszönöm – morogta Bonnie. – Legközelebb gondold meg a nagyokos terveidet, nem terveztem összetalálkozni Cassandrával. Ha szükséged lenne rám, ne hívj – tette hozzá, majd elsétált a szőke barátnője oldalán.

Az ég felé emeltem a tekintetem és becsengettem. Használhattam volna az ablakot is, de nem akartam olyat látni, amit, nos… nem akartam. Stefan és Elena szerelmi élete valahogy tabu volt a szememnek.

Jeremy nyitott ajtót.

- Mit keresel itt? – kérdezte cseppet sem barátságosan.

- Svédasztalt – forgattam meg a szemem. Nagy léptekkel kikerültem és csak a lépcsőről szóltam neki vissza. – Természetesen Elenát.

Nem vártam meg a válaszát, egyenes léptekkel indultam felfelé és ugyanazzal a lendülettel kitártam az ajtót. A szemem előtt zajló jelenet láttán elfintorodtam és hányást szimuláltam. Elena és Stefan éppen egymás száját fedezték fel nagy lelkesedéssel.

- Basszus… azt hittem, ha az ajtón jövök, legalább van időtök szétcuppanni – gúnyolódtam. Úgy rebbentek szét, mint az ijedt galambok. Elena arca vörös árnyalatban kezdett pompázni. Stefan pedig csak bosszúsnak tűnt. – Úgy tűnik a nyuszik bosszúból ellopták a hallásod.

- Mit akarsz, Damon? – kérdezte kelletlenül.

- Mennyit tud? – intettem Elena felé, aki feszülten forgatta a fejét közöttünk.

- Stefan elmondta, hogy… Charee ő… - szólalt meg Elena suttogva, de elcsuklott a hangja. – Petrova.

- És Cassy is, csak ő nem hasonlít rád – fejeztem be, mire mindketten döbbenten meredtem rá. Elena szemében könnyek gyűltek, azt hiszem, talán túl sok volt neki ennyi újdonság. Mesélni kezdtem a dolgokat, amiket nemrég tudtam meg. Elmondtam mindent Charee boszorkányságáról, a Klaus nevű fazonról, és a testvéreiről, hiszen ők még nagy zűrt kavarhatnak. Miközben beszéltem Elena hófehér arcát figyeltem, és szinte láttam, hogy hogyan felhősödik el az arca mondatról mondatra. Még így is gyönyörű volt. Nem érdemeltem volna meg ezt a kincset, a tökéletes Stefan viszont igen. Nem tehettem semmit. De meg kellett védenem mindentől. Meg kellett védenem Katherine-től, Charlotte-tól, Klaustól és az egész világtól. Stefan erre úgysem képes. Talán ezért szeretjük mindketten, mert kiegészítjük egymást. Stefan, aki tudja őt szeretni és gondoskodni róla, és én, aki megvédi a bajban.

- Ja és Stefan… - néztem a bátyámra. – Charee és én kötöttünk egy alkut, hasonlót, amit valaki mással nemrégiben – mondtam el a fejleményeket rejtélyes üzemmódban. Elena nem is figyelt, még mindig Klaus körül jártak a gondolatai. Stefan viszont erre a mondatra felpattant, és a falnak lökött. Váratlanul ért a támadás.

- Te teljesen megőrültél?! – kiáltotta az arcomba és a nyakamat kezdte szorongatni. Kissé kényelmetlen volt. Elena felsikoltott. Egyetlen laza mozdulattal megszabadítottam magam a bátyámtól és a földhöz vágtam.

- Nem volt más választásom. Charee nyolcszáz éves és ismeri Klaust. Segítenie kell nekünk és ez volt a feltétel. Katherine élete – suttogtam az utolsó két szót olyan halkan, hogy Elena gyenge emberi hallása nem hallja meg.

- Te egy barom vagy – morogta. Tudtam, hogy igaza van. De végülis meg akartam szabadulni Katherine-től. És ha előbb Katherine-nel végzek, talán nem kell megölnöm Charee-t. Végülis nem ártott nekem, megölni úgysem lenne képes, továbbra sem. Őt megölhetem később is. De tartanom kell magam a tervhez, mert különben Katherine gyanút fog. El kell csábítanom. De hogyan csábítja el a vámpír a feleségét? Ebben nem volt gyakorlatom. Mindegy, egy kis szórakozás nekem is jár.

- Na én megyek, csiripeljetek nyugodtan, nem zavarok tovább. Amúgy nem találtam semmit róluk, legalábbis semmi újat. Teljesen felesleges volt betörnöm. Elena te pedig beszélj Caroline-nal. Charlotte és Cassandra jelen pillanatban szövetséges. Mivel az ellenségem ellensége a barátom, nem igaz? Szóval fogd vissza, hogy ne csináljon ostobaságot. Az a két nő fél kézzel elintézi.

Elena bólintott, én pedig távoztam. Az ajtón keresztül. Jenna rosszallóan mért végig, amikor köszöntem neki. Jeremyvel ezúttal nem találkoztam. Mikor kiléptem az ajtón, úgy éreztem, hogy figyelnek. Felkaptam a fejem és a Davis-ház felé fordultam. Charee állt az ablakban egyetlen hálóköntösben és engem nézett. Volt valami különös szomorúság a tekintetében. Elővettem a csáberőm és egy féloldalas mosolyt villantottam felé. Nem jött be. Csak annyit értem el, hogy elhúzta a sötétítő függönyt.

Megvontam a vállam és úgy döntöttem, hogy ideje innom valamit. Beültem a kocsimba és hazamentem. A nappaliban elővettem valami erős piát és meghajtottam. Aztán lementem az alagsorba, és vettem elő a mélyhűtőből egy tasak vért. Elégedetten ittam ki az utolsó cseppig. Majd visszamentem a nappaliba és részegre ittam magam. Nem volt hozzá különleges indok vagy alkalom, egyszerűen csak ehhez volt kedvem. Amikor megtaláltam a gyűrűt, felrémlett, hogy valójában van egy feleségem. Aki a szerelmem és az exem kiköpött mása. Még soha nem gondoltam férjként magamra. Ez annyira képtelen dolog volt. Kétségkívül hiba volt.

Hirtelen egy puha ajkat éreztem a nyakamon. Megfordultam és Katherine-nel találtam szembe magam. Méghozzá fekete csipkés alsóneműben. Megráztam a fejem. Képzelődöm. De amikor megint kinyitottam a szemem, még mindig ott állt.

- Damon… Damon… Damon… - suttogta halkan a nevemet és szájon csókolt. Az alkohol ködén keresztül nehéznek tűnt ellenkeznem. El akartam küldeni melegebb éghajlatra, el akartam lökni magamtól, vagy inkább ki akartam törni a kecses nyakát, de egyiket sem tettem. Helyette a legostobább dolgot tettem. Visszacsókoltam és magamhoz szorítottam. Túl bódult voltam, a józan eszem szabadságra ment. Mint a fuldokló kisfiú úgy szorítottam őt magamhoz és azt képzeltem, hogy még mindig 1864-ben vagyunk. Akkor még minden annyira jónak tűnt

(18-as tartalom!)

- Katherine – nyögtem felszabadultan, és végig csókoltam a mellkasát. A kezem önálló életre kelt. Végigsimítottam kecses hátát és kicsatoltam a melltartója csatját. Majd a tangájától is megszabadítottam. Az ujjaimmal felfedező útra indultam a lába között és elégedetten hallgattam Katherine sikolyait. A karjaimban ment el, és mikor vége lett lehámozta rólam a farmeremet, aztán a formás fenekét rázva letérdelt elém és gyengéden a szájába vette a férfiasságomat.

Felnyögtem.

Még soha nem érzett gyönyört éreztem és a finom ajkai között mentem el. Lágyan nyalogatta és én nem már nem bírtam tovább. Elégedetten ordítottam fel. Mikor felállt és rám nézett, elvesztem a tekintetében. Újra az a gyenge szerelmes idióta voltam, aki akkor régen és magamhoz szorítottam, majd beléhatoltam. Közben pedig a nyakába haraptam és szívni kezdtem a vérét. Ütemesen mozogtam és közben színes pöttyök villództak a szemem előtt. A mennyországban jártam, magában a földi paradicsomban. Újra és újra elmentünk, együtt. Nem tudom, hogy mindez hány óráig tartott és vajon, reggel van-e már.

(18-as tartalom vége)

- Szeretsz, Damon? – suttogta Katherine halkan és rekedten, miután elszakadtam a vérétől. Nem gondolkoztam. Nem tudtam erre mit felelni. Én magam sem tudtam.

- Igen… Nem… Nem tudom – feleltem mellőzve minden határozottságot.

- Mondd ki… - suttogta érzékien, miközben a fogaival cirógatta a nyakam vonalát.

Nyeltem egyet. Nemet akartam mondani, az igazságot akartam mondani. De annyira taccson voltam, hogy már abban sem voltam biztos, hogy mi az igazság. Talán az üres whiskey-s üvegek árulkodtak az állapotomról. Nem kellett volna ennyit innom, de már késő volt. Késő bánat.

- Igen – suttogtam. – Szeretlek, Katherine.

Egy hatalmas kő gördült a torkomról. Mintha ez a mondat már régóta fojtogatott volna.

- Helyes. Én nem szeretlek, Damon. Soha nem szerettelek. Sokszor elmondtam már neked, és megteszem majd újra meg újra. Soha nem szerettelek és soha nem is foglak… de te mindig az enyém leszel. Örökkön örökké. Nem állhat közénk sem Charlotte, sem Elena… Mert ti mindketten… Stefan és te… mindig az enyémek lesztek… Nem tehettek ellene semmit, én nem osztozkodom - suttogta nevetve, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy egyedül fekszem a kandalló előtti szőnyegen.

Mikor rádöbbentem, hogy mi történt, felért egy hatalmas arculcsapással. Megölnöm kellett volna, de tényleg csak a szeretkezésre vagyok képes vele. Még akkor is, ha ő újra és újra elutasít. Gyűlölöm!

Felálltam és a falnak csaptam mindent, ami a kezem ügyébe került.

A következő rész tartalmából:

Damon gondolatai egyre összezavarodottabbak, és nagy hibát követ el. Rájön, hogy amire vágyik, vagy legalábbis amire azt hiszi, hogy vágyik, soha nem lehet az övé. Mert nem érdemli meg.