18. fejezet: Piszkos tánc

A hátam közepére sem kívántam ezt az estét, sokkal inkább menekülnék néhány vérfarkas elől, mint hogy olyanokkal szívjak egy levegőt, akik ki nem állhatnak. Bár mintha Cassy és Bonnie valami különös fegyverszünetet kötött volna egymással. Talán mert mindketten boszorkányok voltak. Én pedig hát nem igazán számítottam annak. Már el is felejtettem, hogy milyen boszorkánynak lenni, talán már nem is tudnék mit kezdeni azzal az erővel. Mégis éreztem a testemben valami különös bizsergést, ami baljósan jelezte, hogy az erőm még mindig ki akar törni.

Sóhajtva pattantam be az egyik autóba, pechemre pont abba, amelyiket Damon vezette.

- Szia, szivi - köszönt vigyorogva. Inkább figyelmen kívül hagytam, és arrébb csúsztam, hogy Cassy is beférjen, majd rámosolyogtam Elenára és Dessyre. Meglepő módon Elena ült az anyós ülésen. De vajon miért is nem lepődtem meg?

- Mehetünk, hölgyeim? – kérdezte elégedetten, mintha ő lenne a mindenható csak azért, mert nőket fuvarozhat.

A szememet forgattam. Egyáltalán Elena miért nem Stefannal ment? Neki vele kéne lennie! Nem Damon mellett.

Felsóhajtottam. Elegem volt már magamból is. Nem értettem azokat a gondolatokat a fejemben, amik akkor támadtak, amikor Damon feltűnt. Olyankor elvesztettem minden határozottságom. Én eddig egy kemény nőnek tartottam magam, de mostanában mintha csak egy törékeny virágszál volnék. Nem tetszett ez a szerepkör, ma éjjel be kell bizonyítanom, hogy igenis erős vagyok. Nyolcszáz éves vagyok a fenébe is!

- Feljebb kapcsoljam a fűtést? Még a végén megfagytok a két Miss Davis tekintetétől – kérdezte Damon Elenától és Destinytől. Ők csak udvariasan mosolyogtak, nem szóltak semmit Damon tapló modorára. Mi sem. Cassy csak megforgatta a szemeit, de csendben maradt. Aztán rám nézett és egymásra mosolyogtunk. Neki sem volt kedve ehhez az egészhez, és végre valamiben teljesen és tökéletesen egyetértettünk. Hogy kivel is volt bajom tulajdonképpen? Nem tudom. Mindenkinek szüksége volt a szövetségre. Elegem volt abból, hogy Klaus elől menekülök. Rettegtem tőle, de szabadságra vágytam. A halál sem volt olyan szörnyű lehetőség, mint korábban. Bajom lett volna a többiekkel? Talán csak Caroline az, aki zavart. De nem is ő, hanem amire emlékeztetett. A gyengeségemre. Damon zavart volna? Könnyen lehet! De most nem rá voltam konkrétan dühös, hanem inkább megint csak magamra. Hogy még mindig hatással volt rám, ennyi év elteltével.

Már messziről láttam a night club fényeit. Az egyik szomszéd város legnépszerűbb szórakozóhelye volt, és már az üdvözlő táblától hallottam az ütemre tomboló vad zenét.

- Nos, drágáim, végállomás! – közölte Damon a megszokott stílusában. Kiszálltam a kocsiból, közben pedig fél füllel hallottam, ahogy Elena felnyög a bejárat előtt kacskaringózó sor láttán. Én csak elmosolyodtam, karon ragadtam őt és Destinyt, majd húzni kezdtem őket a sor elejére. A többiekre ügyet sem vetettem, hisz ők megoldják, ahogy tudják, de ők ketten emberek voltak. Nem voltak különleges eszközeik, ráadásul fitogtatni akartam az erőmet is a többiek előtt. Persze, Dessy miatt óvatosnak kellett lennem.

A csípőmet rázva libbentem a két biztonsági őr elé és megeresztettem a legcsábosabb mosolyomat. Mini ruhám szorosan simult vékony formás alakomra, a magassarkúm pedig még jobban kiemelte a lábaimat. A biztonsági őr nyelt egyet, amikor mosolyogva megálltam előttük.

- Hölgyem, kérhetném, hogy a sor végére… - kezdett bele a másik bizonytalanul, de mikor megrebegtettem a szempilláimat elnémult.

- Nagyon boldog lennék, ha engem és a barátnőimet soron kívül ingyen beengednétek – sugalltam felé halkan, és észrevétlenül megigéztem.

- Természetesen. Gyertek! – intett felénk kábán a magasabb és utat nyitott. A tömeg szinte őrjöngött felháborodásában, és mintha Damon elismerő füttyét hallottam volna. Hát igen, neki ez nem fog ilyen könnyen menni. De biztos voltam benne, hogy Caroline, Bonnie és Cassy hamarosan követni fognak.

Tyler vajon miért nem jött? Na mindegy. Ez maximum Caroline problémája lehet. Elégedetten tipegtem be, egyenesen a tomboló tánctér közepébe. Már jócskán éjfél után járt az idő és már elég rendesen megtelt a hely. Örültem neki. Kellemetlen volt, amikor csak néhány ember üldögélt a kanapékon és senki nem mert táncolni. Mondjuk én akkor sem szoktam zavartatni magam.

- Igyunk – vigyorgott rám Damon. – Meghívlak egy körre.

- Rendben – mosolyogtam rá, mire meghökkent. Nem erre a reakcióra számított tőlem. De hát lehet az ingyen alkoholra nemet mondani? – Egy tequilát kérek.

- Azt hittem, hogy whiskey-párti vagy – jegyezte meg, miközben leadta a rendelést.

Megvontam a vállam.

- Néha jobb újítani – mondtam végül. – Valld csak be, hogy ez az este a te ötleted volt.

Szemmel láthatólag meglepődött. Nem is számítottam másra. Hiszen miért is ismerné be csakúgy? Amúgy is csak megérzés volt.

- Bevallom – felelte, majd felém nyújtotta a két apró feles poharat. – Ez a legjobb alkalom egy újrakezdésre.

- Újrakezdés? – kérdeztem értetlenül. Mostanában lehetetlenség kiigazodni Damonon. Egyik pillanatban Elenára nézett vágyakozva, a másik pillanatban meg mintha engem fixírozna hasonlóképpen. Talán csak képzelődöm, de mintha Elena és közte megváltozott volna a viszony… talán a múltkori baleset miatt. De talán több is van e mögött. Sokkal több. De hogy mi ketten és az újrakezdés? Csaknem képzeli, hogy én meg ő? Megint?

- Nézd… el kell ismerned, hogy elég nehéz szövetséget kötnünk így.

- Hogyan?

- Először hetekig, hónapokig egyik ágyból a másikba másztunk, aztán részegen összeházasodtunk, majd te leléptél minden szó nélkül. Mikor újra találkoztunk te megpróbáltál megölni, haragomban én is az életedre törtem, aztán megint szexeltünk. Most pedig egy sehova nem vezető kapcsolat van közöttünk. Hogyan ölhetnénk meg bárkit is, ha legszívesebben megfojtanánk egymást? Egyszer béke, egyszer háború. Az lenne a legegyszerűbb, ha jóban lennénk.

- Mit értesz te ezalatt? – kérdeztem gyanakodva, és rendeltem még egy kört. Erre innom kellett. A szemem sarkából láttam, hogy a többiek között is érdekes a hangulat. Olyanok voltunk, mint egy csoport óvodás. Bonnie és Caroline a tánctér szélen táncoltak, bár Bonnie nem tűnt túl lelkesnek. Talán csak a barátnőjét akarta jobb kedvre deríteni. Dessy éppen Cassy-t próbálta táncolásra bírni, míg Elena Stefannel beszélgetett meghitten.

Visszafordultam Damonhoz, érdekelt a válasza. Hirtelen izgatott lettem. Vajon, mit fog mondani?

- A barátságot még nem próbáltuk ki. Amint már említettem voltunk szeretők, ellenségek, ismeretlenek, házasok, de barátok még sosem.

Meghökkenten néztem az arcába. Ez tényleg Damon lenne? Ezzel a komolynak szánt szöveggel? Nem láttam az arcán a szokásos megvető gúnyt. Már szinte vártam a kandi kamerát, hogy kiderüljön, hogy mi folyik itt. Damon és a barátság? Voltak egyáltalán barátai? Talán Rick. De más valaki, főleg olyan női barát, akivel már szinte mindent csinált. Előre halott ez a dolog. De nem volt túl sok választásom, ha jót akartam, bele kellett egyeznem.

- Barátok – sóhajtottam beleegyezésképp. – De erre innom kell még egyet.

- Utána táncolunk? – intett a tánctér felé. – Még mindig olyan botlábad van? – vigyorgott rám szemtelenül.

- Mi? Nincs is botlábam – háborodtam fel, és gyorsan kihúztam még egy tequilát. Mikor érzem meg végre? Itt lenne az ideje.

- Bizonyítsd be! – válaszolt, mire sértetten magam után húztam. Nem dőltem be neki természetesen, de táncolni akartam. Damon pedig fantasztikus táncos volt, még annak idején is. Amikor vele táncoltam valahogy a külvilág teljesen megszűnt. Felelőtlen dolog volt ebbe belemennem, de túlságosan élénken élt bennem az élmény. Ennyi év után is. Át akartam érezni, újra és ugyanúgy.

Damon egyenesen a színpad közepére vezetett. Néhányan felkiáltottak, hogy miért tolakodunk, de mi nem foglalkoztunk velük. Aztán a zene beleivódott a testembe, végigfolyt az ereimben és feltöltötte a testemet. Önálló életre keltem. Kecsesen ringatóztam a lágy ütemekre, és éreztem, ahogy Damon gyengéden átkarolja a derekamat.

Elkövettem a hibát és szemébe néztem. Szinte elvesztem a mélykék óceán tiszta hullámzó vizében. A zene gyorsabbra váltunk és mi egyszerre mozdultunk. Gyors, ütemes tánclépésekre váltottunk, majd olyan gyorsan pörgetett meg, hogy ha ember lennék, elvesztettem volna az egyensúlyomat.

Mikor megálltam, a karjaiba zárt, majd mintha egy súlytalan apró tollpihe lennék a magasba emelt és úgy forgatott meg. Szinte repültem. A hajamat meglibbentette a lendület és teljesen elvesztem a pillanatban. Kitártam a karjaimat és úgy forogtam, hogy Damon csak a derekamat tartotta. Aztán vége lett. Óvatosan leengedett, de az arcunk végig egy vonalban maradt. Olyan közel voltunk, hogy talán csak egy hajszálat lehetett volna elhúzni az ajkaink között.

Mikor letett, a vállamat rázva kezdtem hátrálni. Észre sem vettem, hogy a tömeg szétnyílt és mindenki minket figyelt tátott szájjal. Damon, mintha madzagon húztam volna jött utánam. Csábosan ellöktem magamtól, majd néhány tánclépéssel előtte termettem. Ismét lágyabb dallamok következtek, amit kissé furcsálltam egy ilyen helyen, de keringőzni kezdtünk. A keringő nagyon régi tánc volt, de mi régen csak ezt táncoltuk. Imádtam minden egyes percét, és most újra éreztem az utánozhatatlan varázsát. Közelebb állt hozzám, mint a modern tánc, érthető okokból. A keringő a mi táncunk volt. Nem tudom, hogy meddig forogtunk körbe és körbe, amíg vissza nem tértek a mai dübörgő dallamok.

Legnagyobb meglepetésemre Damon különös arckifejezéssel simított végig a testemen. Mintha most érintene először. Óvatosan, lágyan, felfedezve az idegen érzéseket.

- Jobban szerettem Katherine-t, mint bárki mást a földön. Az is igaz, hogy van valami, amit Elena iránt érzek, de van még valami különös vonzalom, ami mindig hozzád köt majd. Ha nem mentél volna el, minden máshogy lenne. Talán elfelejtettem volna azt a ribancot és talán Elenába sem szeretek bele. Miért hagytál el, Charee? Nem akartalak feleségül venni, néhány perc alatt érvényteleníteni lehetett volna, ha ez volt a baj. De mikor felébredtem te nem voltál sehol. Egy ideig vártalak, aztán ott hagytam Vegast és az emlékedet. Miért mentél el? – suttogta halkan, bennem pedig megrekedt az összes levegőm.

- Mert nem tudtam volna olyan férfi mellett lenni, aki nem szeret – válaszoltam őszintén. De nem tettem hozzá, hogy miért. Még egyszer nem tudtam volna kibírni. Damonnal más lett volna, de túlságosan belém égtek a gyötrelmes emlékek…

Nem szólt semmit, én pedig amilyen gyorsan csak lehet hátat fordítottam és táncolni kezdtem a többiekkel. Tombolni akartam, és még néhány kör után tomboltam is. Damon nem zavart meg többet. Az éjszaka vége egy igazi csajos tombolás volt. Próbáltam elfelejteni a szavait, de mérgezett tüskeként fúródtak belém. Az egész az én hibám lett volna?