Epilógus

Réveteg mosollyal az arcomon figyeltem az eget. Nagyon ritkán tettem ilyet, de most mintha pontosan erre lett volna szükségem. A sós könnyek hosszú csíkban száradtak az arcomra, amikor magam elé idéztem Cassy és az Ősök arcát. Megöltem az Ősöket, pedig nem érdemeltek mind halált. Majdnem megöltem Damont is és ez megrémített. Veszélyes voltam. De ennek ellenére amikor oldalra fordítottam a fejem, hihetetlen boldogság járta át a testemet.

Az óceán kéksége nézett velem farkasszemet. Olyan gyönyörű volt, hogy szinte beleremegtem. A szemekhez egy mosolygó csibészes arc és egy tökéletesen kidolgozott test is tartozott. Damon egyenesen engem nézett és nem az eget. És ettől mintha néhány pillanatra az összes gondomat elfújták volna.

Már elmúlt az idő, amikor gyűlöltem őt. Rengeteg fájdalmat okozott nekem. Megtett velem mindent, ami egy férfi soha nem tenne meg egy nővel. De amikor ránéztem, mindez nem számított. Mert itt voltunk ketten. Nem volt itt sem Katherine, sem Elena. Ők már csak Damon múltjának a részei voltak. Már engem szeretett. Amikor először kimondta nem hittem neki, de észrevétlenül omlott le egy gát közöttünk. Szépen lassan, fokozatosan. Most pedig itt feküdt mellettem egy gyönyörű virágos rét közepén. Majdnem felnevettem. Damon nem szerette a romantikus helyeket. Soha nem tudtam volna elképzelni egy ilyen helyen. De ő egy pillanatig sem nézett fel az égre.

- Mit nézel? – kérdeztem halkan, mosolyogva.

- A napot – felelte a jellegzetes fél mosollyal az arcán.

Felnevettem. A hangom messzi visszhangzott a messzeségben.

- Akkor talán fel kéne nézned az égre – szólaltam meg.

- Felesleges. Hogy érzed magad? – mondta, majd a hangja hirtelen aggodalmassá vált. Felrémlettek előttem a régmúlt eseményei és majdnem sírva fakadtam újra. Annyi mindent elvesztettem, köztük önmagamat. A szívem egy része elveszett, annak ellenére, hogy a másik fele, a szerelmes rész egészségesebb volt, mint valaha. Mintha soha nem törött volna össze.

- Jól leszek – feleltem az igazághoz híven. Valamikor biztos, hiszen örök élettel rendelkeztem. Előbb utóbb csak jól leszek. Damon mellett nem tűnt annyira lehetetlennek.

- Ne haragudj azokért a dolgokért, amit tettem. Annyi módon árultalak el, és bántottalak meg, mint még soha senki. Talán akkor mindez nem történt volna meg.

- Szeretlek, Damon. Minden hibáddal együtt. Talán mindig is szerettelek. Épp elégszer kértél már bocsánatot.

- Olyan hihetetlen – suttogta halkan, ámulattal. Hirtelen csak egy kisfiúnak tűnt, de nem mertem szóvá tenni. Sértette volna az önérzetét.

- Mi? – kérdeztem értetlenül.

- Hogy engem választottál. Hogy nem szerettél valaki mást mellettem. Hogy nem vertél át, és nem hagytál el. Nem tetted meg velem azokat a dolgokat, amiket én veled.

- Dehogynem. Szörnyű voltam. És számomra is hihetetlen, hogy engem választottál. Milyen volt három ugyanolyan nőt szeretni?

- Pokolian fárasztó – vigyorgott. – Tudod… engem még soha nem választott senki. Katherine és Elena Stefan mellett döntött.

- Én mindig téged szerettelek, amióta csak ismertelek – vallottam be őszintén.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én is – vonta meg a vállát, majd szenvedélyesen megcsókolt. – De tudod… meglepő, de szeretlek – tette hozzá a eget is megrengető vallomást, majd fölém gördült.

Összehúztam a szememet.

- Mit művelsz?

- Ugye, egy percig sem gondoltad, hogy majd pont én az eget fogom nézegetni. Tudok, sokkal izgalmasabb elfoglaltságot is – mondta halkan, miközben a testemen simított végig. Felnevettem és megadtam magam.

- Őrült vagy…

- A szerelem őrült.

Ő bármit megtehet velem. Mert az övé vagyok, és most már ő is csak egyedül az enyém. Azt hiszem, hogy a mi történetünk hallatán mondanák azt az emberek: Igen… ez valóban egy őrült szerelem.

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta a történetem és véleményt írt, főleg azoknak, akik folyamatosan. Köszönöm a 60 rendszeres olvasómnak és a több mint 20 000 ezer látogatásnak :) Nagyon szeretem ezt a blogot és ezt a történetet, és fura, hogy most véget ér... remélem, majd ha a jövőben új blogot nyitok egy másik történettel, akkor is ott lesztek majd :) 

Puszi: Ginewra