26. fejezet: A vacsoraparti

/Damon szemszöge/

- Charlotte! Damon! Hát itt vagytok – köszöntött Jenna szokatlan lelkesedéssel. Felvontam a szemöldökön, de nem tettem szóvá. Bizonyára az öröm nem az én személyemnek köszönhető.

- Lotti, drágám! Hát megjöttél! – kiáltott fel hirtelen egy ismeretlen férfi. Rövid göndörkés szőkésbarna haja volt és ravasz tekintete. Sütött róla, hogy vámpír. De nem ez volt, ami még engem is megrémített. Charee elfehéredett mellettem, szinte minden szín kifutott belőle. Csak ezután ugrott be, hogy honnan olyan ismerős a Lotti név.  Jobb ötlet híján megszorítottam a kezét, bízva abban, hogy nem esik össze, mint valami rongybaba.

- Klaus – nyögte ki nagy nehezen. Nem okozott újdonságot. Legszívesebben széttéptem volna ezt az alakot, de megmondom őszintén, hogy talán nem lenne túl jó ötlet. Így hirtelen. De a gyűlöletet nem tudtam törölni a tekintetemből. A többiek rettegve ültek az asztalnál. Jenna, Dessy és Jenna vendégei meg voltak igézve, mivel ők be-nem-avatott emberek voltak. Elena Stefan keringését próbálta elszorítani, nem sok sikerrel. Még két másik ismeretlen tartózkodott a Gilbert házban. Egy vámpír és egy fiatal boszorkány. Az utóbbi szerelmes rajongással figyelte Klaus minden mozdulatát, és az erejével igyekezte sakkban tartani Bonnie-t és Cassy-t. Volt egy olyan érzésem, hogy nem egyedül dolgozott. Cassy erejét nehéz lehet legyőzni Bonnie-val együtt.

Charee arcára néztem. Minden csak néhány pillanat volt. Nem tudom, hogy miért akartam megvédeni ettől az állattól. Tényleg nem tudtam, hogy mit érzek iránta. Valami vonzott hozzá, azóta, hogy elengedtem Elenát. Ez nem azt jelenti, hogy nem lenne hányingerem Stefan és Elena kettőse láttán, de valami határozottan megváltozott.

- Nyugodtan foglaljatok helyet – törte meg a csendet Klaus gunyoros hangja.

- Mit akarsz? – csattant fel Charee, majd elengedve a kezemet dacosan a falnak támaszkodott. Nem nézett rám. Mintha újra egy szakadék nőtt volna közénk. De ez most a félelme volt.

Hogy lehet megölni egy Őst? Jól jönni most néhány információ, másra sem vágytam, minthogy darabokra tépjem a gúnyos pofikáját. Nem bánthatja azokat, akikkel törődöm. Elena és Charee is kell neki. Elmehet a jó büdös a francba…

Klaus felnevetett, mintha Charee valami viccet mesélt volna. Döbbenten néztem az arcára. Olyan dac és elszántság volt rajta, amit soha nem gondoltam volna a története után. Katherine elmenekült volna, Elena pedig halálra rémült. Charee pedig csak állt a hátát a falnak vetve, jéghideg arckifejezéssel és dacosan nézett szembe a rémálmával.

- Mindig is szerettem a bátorságodat, kedvesem – mosolygott öntelten, és élvezte, ahogy a szavai láttán többen megdöbbennek. A szobában mindenki tudta már, hogy ő Charlotte Petrova, de azt, hogy egykoron Klaus felesége volt, azt nem is sejtették.

- Nem emlékszem, hogy szerepelnél a vendéglistán – szólaltam meg, mire összevont szemöldökkel rám nézett.

- No lám… az idősebbik Salvatore. Bizony hallottam már rólad, de úgy hallom, hogy az én hírem is megelőzött.

- Fantasztikus – nevetettem megjátszottan. Stefan dühösen nézett rám. Ha ő meg akar lapulni csendben és be akar hódolni ennek a majomnak, hát akkor tessék. De én erre képtelen vagyok. Francba is, hogy lehet ennyire gyáva? Elena életébe kerülhet ez az egész! – Tiszteletkörök lefutva, nem igaz? Vagy bemutatod még a társaidat is?

- A modorod is híres, igen. Az öcsém Elijah és egy barát, Greta.

- Mit akarsz itt? – sziszegte Charee hirtelen. Klaus nem szólalt meg, csak szótlanul elé sétált és végigsimított az arcán.

Már mozdultam, hogy odébb rakjam valahogy, amikor váratlan dolog történt. Charee arcon köpte őt.

Felnevettem. Ez a Klaus nevű fazon nem találta éppen viccesnek.

- Örülnék, ha levennéd a kezed a barátnőmről – csattantam fel félig dühösen, félig gúnyosan. – Pardon… feleségemről.

Fenyegető arccal lépkedett elém, és talán megint jobb lett volna, ha befogom a szám. Szinte magamon éreztem mindenkinek a tekintetét. Döbbenet ült a levegőben a barátnő jelző hallatán. Pedig egyszerűen csak jól esett kimondani. Talán életemben először öntött el valami különös nyugalom, amiért ezt kimondtam. Ebben a pillanatban tényleg úgy éreztem. És ha ez a mutáns még egyszer hozzáér… én megölöm!

/Charee szemszöge/

Rettenetesen féltem, de nem engedtem, hogy ez látszódjon is rajtam. Muszáj volt leköpnöm, annyira vágytam rá! Meg akartam alázni itt a többiek előtt. Tudtam, hogy számára nem létezne ennél nagyobb szégyen.

- Örülnék, ha levennéd a kezed a barátnőmről. Pardon… feleségemről – mondta hirtelen egy hang, és ha még élnék, most meghaltam volna. Még soha nem beszélt rólam senki ilyen féltéssel. Az barátnőjének hívott, és úgy éreztem, mintha tényleg az övé lennék.

- Bigánista lettél, édesem? – nézett rám Klaus gúnynak álcázott dühvel. – Te mindig az enyém leszel. A feleségem vagy, és én rendelkezem feletted. Azt hittem, hogy épp elégszer a tudtodra adtam.

- Elavulási időről még nem hallottál? – szólalt meg Damon megint. Karba tett kézzel nézte a kettősünket, de láttam, hogy a kezét ökölbe szorította.

- Hozhatom a vacsorát? – szólalt meg Jenna hirtelen, mintha minden rendben volna. Mintha nem egy rémálom közepén lennénk mindannyian.

- Ki árulta el, hogy hogy ki vagyok? Nem szabadna látnod a saját alakom – mondtam hirtelen. Nem értettem. Miért lát engem? Charlotte Davist kellett volna látnia.

- Meg vannak a magam titkai, amikhez neked semmi közöd, drága – suttogta, majd vigyorogva Jennához fordult. – Tálalhatod a vacsorát – parancsolta, mire szegény Jenna robotként pattant fel és indult a konyha felé.

- Hagyd békén Jennát! – kiáltott fel hirtelen Alaric. Hogy lehet mindenki ennyire ostoba? Klaus veszélyes! Csak én engedhetem meg magamnak az ellenkezést, velem már nem történhet a korábbiaknál rosszabb. Semmi olyat nem tud velem tenni, amit ne tett volna már meg.

- Szép is a szerelem, nem igaz? – nevetett. – Szeretnél te is ugrálni nekem? Megoldható. Most pedig… még be sem mutatkoztam drága Elena – lépett a hasonmásom elé, aki holtsápadt volt.

- Klaus vagyok – nyújtotta a kezét, de Elenának esze ágában sem volt elfogadnia. Nőtt a szememben, amiért nem hódol meg, de ettől még ostoba volt ő is. Egy egyszerű ember. Klaus annyi mindent tud művelni egy egyszerű emberrel, anélkül, hogy megölné…

- Tudod a nevem – szólalt meg végül halk rémült hangon.

- Mit akarsz tőle? – kérdezte Stefan.

- Lotti bizonyára mesélt rólam és az aprócska problémámról, amihez sajnálatos módon Elena kell. Nem vagyok kegyetlen. Adok választási lehetőséget. Nekem csak Lotti, Katherine és Elena kell. Ha ők a következő teliholdkor, három hét múlva velem jönnek, nem esik senkinek sem bántódása. Nem ölöm meg Jennát, a szívszerelmes embert, vagy a Salvatore fivéreket. Nem ölöm meg az ember barátnőtöket, sem Elena kisöccsét, sem a boszorkányokat, de még a szöszke vámpírt sem a vérfarkas barátjával. Tyler, nem igaz? – nézett rá. – Hasznomra leszel még az átváltozásom után.

- Kötve hiszem – felelte Tyler undorodva. Számára elképzelhetetlen volt, hogy egy vámpír vérfarkas is legyen.

- Azt hittem, hogy csak én kellek neked – suttogta Elena halkan.

- A telhetetlenséged már nem igazán lep meg – tettem hozzá én.

- Katherine-nek és nekem van egy kis elszámolnivalónk. Ahogy Lottival is. Nem szeretem, ha a nők túl járnak az eszem. Bár a menekülésük nincs ellenemre, szeretem a vadászatot. Minden vadász szereti. De ha nem lesztek itt három hét múlva mindenki meghal, aki itt van ebben a szobában. Elijah testvérem pedig örömmel segít nekem.

Elijah nem éppen úgy nézett ki, ő nem volt olyan romlott, mint a testvére. Jenna ezt a pillanatot választotta, hogy visszatérjen a vacsorával. Kedvesen mosolygott és mindenki elé letett egy tányért.

- Most megyek, három hét múlva értetek jövök – szólalt meg hangosan, hogy mindenki hallja. Intett Elijahnak, és Gretának, és visszajött elém. – Hiába menekülsz, előlem nem menekülhetsz. Újra együtt leszünk, három hét múlva. Be fogod látni, hogy hozzám tartozol – tette hozzá lágyan, majd eltűnt.

Damon hirtelen előttem termett és szorosan átölelt. Köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől, döbbenten engedtem őt magamhoz. Nem számított, hogy ki lát és ki nem. Jól esett, hogy itt van. Vigasztalni akart volna? Minden bizonnyal volt is rá szükségem. Furcsa Damonnak ez az oldala. Miért nem tudok benne igazán hinni?

- Charlotte, minden rendben? – kérdezte Jenna kedvesen, mit sem sejtve. Elhúzódtam Damontől és bólintottam. Elfojtottam a könnyeket és erőt véve magamon leültem az egyik szabadhelyre. Damon is helyet foglalt mellettem.

Csend volt, nem szólalt meg senki. Dessy ült mellettem.

- Mi ez a fagyos hangulat? – kérdezte tőlem suttogva. Az igézés megszűnt, ő pedig nem értette, hogy mi van.

- Semmi. Semmi – feleltem, és eljátszottam, hogy minden rendben. Dessy és Jenna miatt. A többiek is így tettek.

- Te és Damon akkor jártok? – szólalt meg Dessy újra. Félrenyeltem az üdítőmet, és köhögve bólintottam. Azt hiszem. Istenem, de furcsa volt ez. Csak három hetem volt. Ennyit kaptam az élettől a szeretett férfi mellett. Könnyek szöktek a szemembe, és elnézést kérve kimentem a folyosóra. A homlokomat a hideg falnak döntöttem, és mély levegőt vettem. Miért nem lehetek én soha boldog, miért? Meg van írva a sorsban, hogy ki lehet boldog és ki nem? Vannak, akik hiába próbálkoznak?

- Charee?- hallottam újra a nevemet. Azt hittem, hogy Damon fog utánam jönni, de legnagyobb meglepetésemre Caroline állt mögöttem.

- Én csak… talán tényleg fegyverszünetet köthetnénk – szólalt meg bizonytalanul. – Soha nem tudom elfelejteni, hogy megölted az anyámat, de tudom, hogy erről csak Katherine tehet. Szóval… én sajnálom. Te vagy az egyetlen, aki tudhatja, hogy hogyan lehet esélyünk Klaus ellen. Féltem Elenát, Tylert és a többieket… és te sem azt a sorsot érdemled, ami egy hibrid mellett várna rád.

- Rendben. Akkor béke – mosolyodtam el. – Most pedig menjünk vissza és próbáljuk meg jól érezni magunkat. Ezért jöttünk, nem igaz?

- De igen - mosolygott. – Furcsa, hogy te is olyan vagy, mint Elena. Egyre nehezebb lesz felismernem őt.

- Tudtommal csak hárman vagyunk, ne aggódj – mondtam és beléptünk együtt a nappaliba. Meglepetten néztek ránk, ahogy viszonylag barátságosan lépkedünk egymás mellett. Voltak bennünk közös vonások, ő is megtenne mindent, azért akit szeret. De csak három hetünk maradt. Legalábbis Elenának, Katherine-nek és nekem.

De ezt a három hetet Damon mellett akartam eltölteni. Elmenekülhettem volna megint, de túl nagy áldozattal járt volna. Az ár túl nagy lett volna, ahhoz, hogy megfizessem.