27. fejezet: Lexi

Köszönöm a véleményeket! Íme a fejezet :)

Cassy és én nem sokat beszéltünk aznap éjjel. Némán megöleltem, mikor átléptünk az otthonunk küszöbét és így álltunk hosszú percekig. Furcsa volt. Cassy szeméből könnyek potyogtak, és néhány másodperccel később már rázta a zokogás.

- Annyira sajnálom – suttogta.

- Nem a te hibád. Ahogy a vérfarkas-dolog sem – néztem rá sokatmondóan. Tudtam, hogy még bántja őt az a dolog is. Pedig éltem. Túléltem. Már nem számított. Még Klaus sem kellett hozzá.

- Katherine volt.

- Tessék? – kérdeztem döbbenten. Katherine? Már megfeledkeztem róla, pedig Klaus után ő foglalta el az előkelő második helyet a gyűlölet listámon. Mennyi keserűséget okozott nekem.

- Megigézte Tylert. Nem tudtunk bírni vele, a mi hibánk. Katherine nem bírta kivárni a dolgokat és ki akart nyírni téged. De van még valami.

- Micsoda?

- Azt is mondta, hogy azért, mert valaki mégsem tette meg. Valaki közülünk megígérte neki, hogy megöl téged. Kérlek, légy óvatos!

- Ne aggódj, úgy sincs sok időm – vontam meg a vállam, mire dühösen fújtatva hagyott faképnél.

Felsóhajtottam. Egy kicsit egyedül kellett lennem, talán haladnom kéne Alina naplójával. Tudni akartam a történetét. Fáradtan lépkedtem felfelé a lépcsőn, de a szobámban meglepetés fogadott.

Damon feküdt az ágyamon, a kezét a tarkójára téve.

- Mi a program? Bele kéne húzni, sürget a határidő – szólalt meg szkeptikusan, de volt valami mögöttes tartalom a hangjában. Félt attól, ami következik. Féltett engem. Halványan elmosolyodtam és lefeküdve mellé a vállára helyeztem a fejem. Magához húzott, de nem szólt semmit.

- Igazából olvasni akartam Alináról – szólaltam meg később, miután kiélvezkedtem magam. Az illata megnyugtatott.

- Stréberkedés. Csúcs. Én is így képzeltem…

- Damon…

- Értem én – mosolyodott el. – Akkor olvassunk. Volt az a rész, hogy leírta azt, amit elmeséltél nekem, aztán évekig nem is találkozott Klaussal. Elbujdosott a féreg, és Alinának volt egy kis nyugta. Te hol voltál akkor?

- Cassy segített nekem. Nem tudom, hogy pontosan mit tett, de neki köszönhetem, hogy élek. A szüleink ezért megátkozták őt. Talán azt gondolod, hogy az örök élet ajándék, de Cassynek nem. Ő valahogy soha nem félt a haláltól, pontosabban attól, hogy ő meghal. Talán nem is lehet őt megölni. Az a sorsa, hogy örökre vámpírok vegyék körül. A boszorkányoknak ez maga a pokol. Gyengébb az erejük, és állandó harc az ellenséggel. Cassy pedig nem bírta elviselni, ami történt velem. Rettentően szenvedett.

- Nem is tudtam, hogy a vámpírok közelsége gyengíti a boszorkányok erejét – szólalt meg meglepetten.

- Ezért nem volt esélyem Klaus ellen, amikor még meg volt az erőm – feleltem és közben felcsaptam a naplót.

„Évszázadok teltek el azóta, hogy írtam volna. A dolgok a lehető legrosszabbul alakultak és én nem mertem papírra vetni a történteket. Niklaus tönkretette Charlotte életét. Egy dolog volt, ami jó. A boszorkányok megkötötték a bátyám vérfarkas énjét. Nem volt többé egyedülálló lény a világegyetemben. Máig sem értem, hogy a Petrova család hogyan tudta feláldozni a saját lányát. Charlotte meghalt. Ha akkor régen megteszek minden tőlem telhetőt, talán még ma is élne. De a saját életem fontosabb volt. Talán most sem tennék másképp.

- Már megint naplót körmölsz? – kérdezte tőlem Elijah nagyot sóhajtva. Nem bánta, hogy az utóbbi években mellőztem ezt a szokásomat. De hogyan emlékezzek a múltamra évszázadok múlva, ha nem örökítem meg?

Elijah és én már csak ketten maradtunk, megóvott mindentől. Néha még a széltől is. A testvéreink elszakadtak tőlünk, és ki tudja, hogy hányan voltak még életben. Elijah Niklaus után nyomozott, tudni akarta, hogy hol vannak a testvéreink. Mint például Clementina teste. Róla tudtuk bizonyosan, hogy meghalt.

Bejártuk egész Amerikát, olyanok voltunk, mint valami igazi vándorok. Itt voltunk, mikor kolumbus hajói partra vetődtek, vagy mikor leigázták a dél-amerikai civilizációkat. Egyre fogytak a négerek, és egyre kevésbé tűntünk ki a fehér bőrünkkel. Az időnk nagyrészét mégis inkább Európában töltöttük. Angliában, Bulgáriában és más országokban. Angliában ismertem meg Charlotte kiköpött mását, Katherine-t. Eleinte nem volt szimpatikus, mert Elijah fülig beleszeretett. De ahogy jobban megismertem, rájöttem, hogy Katherine nem az a lány, akit a külvilág lát.

1501-ben különös dolog történt. Elijah nem egyedül érkezett haza, hanem egy szőke hajú vidám lány oldalán. Kerekded arca, ragyogó kék szemei voltak. Nem teketóriázott, elém szökkent és bemutatkozott.

- Alexandra vagyok, örülök, hogy végre megismerhetlek. Elijah már rengeteget beszélt rólad!

- Én is örvendek. A nevem Alina – mosolyogtam rá. Örültem, hogy a bátyám végre túllép Katherine emlékén. Épp ideje volt már. Alexandra pedig kedves lánynak tűnt. Néhány hét alatt igazi barátnők lettünk. A múltjáról nagy keveset beszélt, de ha jól értettem, Niklaus végezte ki a családját, de ő valahogy megmenekült. Tetszett a módszer, ahogy leplezte a fájdalmát, nem engedte, hogy bárki is a mosolya mögé lásson és erős maradt. Tiszteltem ezért. Mindig képes volt pozitívan látni a világot, talán Elijaht is ő mentette meg önmagától. Visszahozta az emberségét, mielőtt végleg elvesztette volna azt. Elijah és Alexandra szerelme a legszebb volt minden szerelem közül. Különleges volt. Az esküvőn én voltam a tanú, és még soha nem voltak ilyen boldogok. Mindketten megérdemelték. Ami köztük volt, az valami igazi volt. Egészen addig, amíg el nem tűnt nyomtalanul.

Aznap reggel Elijah ordítására ébredtem. Rémülten rohantam le a hang irányába és csak azt láttam, ahogy a bátyám a földön térdel.

- Lexi elment – suttogta. Csak ennyit mondott. A Lexi nevet ő adta Alexandrának, így becézte őt. Átöleltem a testvéremet és sírtam. Nem értettem. Miért hagyott el minket? Olyan volt, mint a testvérem. Mindketten gyászoltunk. Elijah örökre megváltozott. Többé nem mosolygott, nem próbált jobb kedvre deríteni. Tíz évig kereste Lexit, aztán feladta. Aztán elment és én egyedül maradtam. Nem volt, aki megvédjen Klaus elől.”

Döbbenten haltak el a szavaim. Damon éppolyan döbbentnek tűnt, mint én. Lexi? A mi Lexink? Az a lány, aki hosszú évekig a barátnőm volt? Soha nem említette Elijaht vagy Alinát. De még a családjáról és a származásáról sem beszélt soha. Elárulva éreztem magam, aztán rádöbbentem, hogy nem is érdemlek mást, hisz én sem voltam jobb.

- Jobb, ha már semmin nem lepődök meg – szólalt meg Damon, bár kissé feszélyezte a Lexi téma. Eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt. Annak a karjaiban fekszem, aki megölte őt. De el kell ezt felejtenem. Nem keseríthetem meg ezt a három hetet gyűlölettel.

- Már értem, hogy Elijah miért változott meg annyira. De Lexi… soha nem gondoltam volna.

„Újabb egy évszázad telt el. Miután Elijah elhagyott, Klaus fogságába kerültem. Soha nem hittem, hogy ez megtörténhet. Olyan dolgokat tett velem, hogy visszaemlékezni sem bírok. Viszont… Charlotte él! Ő is Klaus fogja volt, bár alig ismertem rá. Semmit nem kaptam ahhoz képest, amit ő. Borzalmas állapotban volt, fel sem ismert. Üveges tekintete a távolba révedt. Mindennap megerőszakolták, megcsonkították, megverték, éheztették és heti egyszer megharaptatta egy vérfarkassal. Bár a vére már nem volt gyógyszer, de raktározott el belőle még amikor hibrid volt. Megvárta, amíg Charlotte végig szenvedi a mérgezés gyötrő fázisait, aztán meggyógyította. Katherine-nel ugyanezt tette. Ő is ott volt. Ő rosszabbul viselte, mint Charlotte, talán, mert nem  szokta még meg. Talán ezért adta el Charlotte-t, Klausnak. Undorító tett volt, de ahogy vesszük, önvédelem. Charlotte megpróbált megszökni, és ha Katherine nem lép közbe, sikerült volna. De így Katherine lépett meg helyette. Klaus nagyon dühös volt, de örült annak, hogy nem veszítette el Chart. Őrült fény lobogott a szemében akárhányszor csak ránézett. Ijesztő volt.

Miután kiszabadultam azon törtem a fejem, hogy hogyan menthetném meg a barátnőmet, de végül nem mertem megtenni. Gyáva voltam, és mire rászántam volna magam Cassy megtette helyettem. Nem is tudtam, hogy ő is él.

1924-ben láttam újra Lexit. Döbbenten néztem rá, semmit sem változott. Ugyanaz az életvidám teremtés volt, aki akkoriban. Nem vett észre, észre sem vette, hogy figyelem. Egy férfival volt. Gyűlölni kezdtem őt. A férfit vigasztalta.

- Én itt vagyok, Stefan – mondta neki. Stefan. Szóval így hívták Elijah utódját. De akárhányszor figyeltem meg őket, nem volt közöttük intim viszony. Éjjel-nappal figyelni kezdtem Lexit. Követtem hazáig és meg tudtam, hogy hol lakik. Ha elment otthonról én mögötte voltam. Válaszokat akartam, de nem mertem feltenni őket. Így hát kémkedtem. Stefan és ő sokat voltak együtt. Mit akart Lexi egy utolsó rippertől? Hallottam hírét. Klaus barátja volt. Az első pillanattól kezdve ellenszenves volt nekem, de arcán oly mértékű fájdalom volt, amitől nem tudtam eltekinteni. Lexi volt Stefan mentsvára, és bármilyen hihetetlen rászoktatott egy rippert az állatvérre.”

- Hogy értette Alina, hogy Stefan Klaus barátja? – ráncolta össze a szemöldökét Damon. Értetlenül bámulta a megkopott sorokat. Én sem értettem. Lehetetlen volt. Stefan a barátom volt. Nem árulhatott el így minket. Talán Alina összekeverte őt valakivel.

- Alina minden bizonnyal tévedett. Viszont 1920-30-as években még élt. Ez furcsa… Azt hittem, hogy sokkal régebben halt meg.

Damon elnémított, olyan hévvel csókolt meg, hogy gondolkodni is elfelejtettem. Nem gondoltam sem Lexire, sem Alinára.

- Ez mi volt? – kérdeztem nevetve.

- Ehhez volt most kedvem – vonta meg a vállát vigyorogva.