22. fejezet: Vámpírceremónia

„Klaus mellett érdekes életem volt. Az első néhány hétben szinte úsztam a boldogságban. Egyedül a bűntudat volt, ami nem hagyott nyugodni. Magam előtt láttam Cassandra könnyes szemeit és a szüleim lemondó tekintetét. Elvesztem. Csak Klaus maradt nekem, mert őt választottam. Lemondtam mindenki másról. Mit érezhet most Cas? Ő nem csak a testvérem, hanem a legjobb barátom is volt. Feladtam a barátságunkat és a testvéri kötelékünket egy férfiért. Ha ő tenne ilyet, pokolian fájna. Úgy érezném, hogy nem vagyok elég fontos neki, pedig én az életemet adnám érte. Mégis megtettem. Nem tudom miért. Talán mert vak voltam. A szerelem öl, butít és nyomorba dönt. Megölte a személyiségemet, elbutította az agyamat, de még nem döntött nyomorba. De talán ő is megtette volna, talán nem érdemes ennyire kötődni valakihez. Csak elvesztegeted az éveket, hogy végül ő lépjen ki az életedből.

Egy kéz érintését éreztem a derekamat. Klaus szorosan magához ölelt és a nyakamba csókolt. Beleremegtem az érintéseibe, hirtelen megfeledkeztem minden bűntudatról. Lágyan vetkőzetni kezdett, és közben óvatosan barangolta a testem eddig járatlan szegleteit.

- Előbb össze kéne házasodnunk – nyögtem fel két sóhaj között. Felnevetett.

- Ráér az még. Ne aggódj. Van időnk, a feleségem leszel.

- De ez erkölcstelen – ellenkeztem és próbáltam eltávolodni tőle, nem sok sikerrel. Az arcán gúnyos kifejezés öntött alakot. Még soha nem láttam ennyire ijesztőnek. Füttyentett egyet és néhány néma perc múlva lábak dobogását hallottam.

- Mi történik? – kérdeztem nyugtalanul. Fázni kezdtem. A boszorkány képességemmel meg tudtam állapítani, hogy nagyjából öt férfi közeledik. Magam elé kaptam a levett blúzomat és megpróbáltam eltakarni az alsóneműmet.

Kitárult az ajtó és valóban öt férfi lépett be. Még hozzá milyenek! Nem tűntek udvarias, jól nevelt uraknak, sokkal inkább olyanok voltak, mint az iszákos népek.

- Lotti, ő az öcsém Demetrius, valamint néhány cimborám. Isaac, Henrik, Christopher és William.

- Örvendek uraim – köszöntem udvariasan, mire ők felnevettek. Nem értettem, hogy mi volt a vicces a szavaimban, de Klaus is gúnyos volt. Aztán szembefordult velem és maga felé fordított. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Az idegenek a falnak dőlve figyeltek kaján mosollyal az arcukon. Félni kezdtem. Pedig szerettem őt!

Megcsókolt, sokkal durvábban, mint korábban. El akartam lökni őt, de nem engedett. Elmozdíthatatlan sziklaként állt előttem, úgy szorított, mintha csak egy fogoly lennék. Pánik terjedt szét az ereimben és sikítani akartam, de teljesen megbénultam. Egy erőteljes mozdulattal leszakította a ruháimat, majd a mellembe markolt. A férfiak szemérmetlenül nevettek. Annyira megalázottnak éreztem magam! Még soha nem rettegtem ennyire!

Egy kicsit sikerült magamra találnom, és ütni kezdtem ott ahol értem, majd eszembe jutott: hiszen én boszorkány vagyok! Koncentrálni kezdtem, de nem jött a várt eredmény. Nem hullott a fejét szorítva a földre.

- Ne hidd, hogy nekem nincsenek boszorkányaim – nevetett rám, majd pofon vágott. Vér ízét éreztem a számban, ahogy a fájdalom is megérkezett azonnal. Felköhögtem. Még soha nem ütöttek meg ilyen keményen. Elmondhatatlanul fájt. Ő pedig csak nevetett. Mi történt azzal a Klaussal, akibe beleszerettem? Ez biztosan csak egy nagyon rossz álom, amiből mindjárt fel is ébredek.

De amikor erőszakosan belém hatolt, minden illúzióm megszűnt. Akkor haltam meg először. Véresen, kínok között, megalázva. Azt hittem napokig, hogy ez volt a mélypont, de csak a kezdete volt annak, amit még Klaustól kaptam.

Arra az éjjelre úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Egyedül hagytak a kétségeimmel. Már képtelen voltam védeni őt. Sós könnyek folytak végig az arcomon és azon jártak a gondolataim, hogy mennyi mindent vesztettem el. Az életemet, a becsületemet, a családomat és a szabadságomat. Hallgatnom kellett volna Alinára, a szüleimre és Cassandrára. De én csak mentem a fejem után. Miért szerettem ennyire? Iszonyatos fájdalmat éreztem és az erőm szinte tombolt. Szélvészként süvített végig az apró szobában, ahol feküdtem. Az ágyra fektetett, de én inkább összekuporodtam a sarokban.

Mocskosnak éreztem magam. Tisztító igéket mormoltam, de annyira remegett a hangom, hogy kudarcot vallottam. Elhagyott az erő.

Klaus másnap este jött el értem. Mintha mi sem történt volna, olyan elégedettnek tűnt. Mikor meglátott felhúzta a szemöldökét.

- Minden rendben, Lotti? – kérdezte aggodalmas hangsúllyal. A hangja lágy volt, amit nem tudtam mire vélni. Mintha egy teljesen más ember tette volna meg velem azt a szörnyűséget tegnap.

Nem válaszoltam, egyszerűen nem bírtam. Előre nyújtotta a kezét, de mikor én nem még mindig nem mozdultam meg, megragadta a kezem és óvatosan felrántott. Aztán megölelt. Én pedig teljesen összezavarodtam. Lehet, hogy megőrültem. Talán a tegnapi este meg sem történt. De akkor mi ez a sajgás a lábaim között? Egészen biztos, hogy nem álmodtam és nem is képzeltem. A boszorkány énem üvöltött, amikor hozzám ért. El akarta lökni minél messzebb. De egy különösen buta énem élvezte az ölelését, mindennek ellenére még szerette Klaust.

- Szedd össze magad, drága Lotti. Tudom, hogy neked nem esett jól a tegnapi különleges éjszakánk, de most szedd magad rendbe. Este egy újabb különleges dolog fog történni. A feleségem leszel…

- Tessék? – kiáltottam rémülten. Már nem akartam. Már nem!

- Hát nem ezt akartuk mi ketten, drágám? Mindjárt szólok a Lisának, hogy segítsen neked. Vettem neked egy csodaszép ruhát. Káprázatos leszel. Mindenki ott lesz, aki csak számít.

Neked talán. Nem mondtam ki ezt, csak gondoltam. Nem mertem. A tekintetében valamiféle különös rajongás ült. Elbizonytalanodtam. Mi van, ha egy őrülttel kötöm össze az életem?

Magamra hagyott, és néhány perc múlva egy idős asszony lépett be. Nem szólalt meg, nem nézett a szemembe, csak tette a dolgát. Előkészített egy forró fürdőt és intett, hogy mosakodjak meg. Magamra csuktam az ajtót és levetettem piszkos, szakadt ruháimat. Úgy festettem bennük, mint valami koldus. Belemártóztam a forró vízbe és elmerültem a habokban.

A végtelenségig is áztattam volna magam, de Lisa türelmetlenül kopogott az ajtón. Sóhajtva kimásztam és magamra terítettem egy nagyobb rongyot. Lisa belépett és kifésülte a hajam, mintha baba lennék. Aztán a szobába vezetett, ahol az ágyon egy estélyi ruha feküdt. Még soha nem láttam ennél kirívóbb darabot. Rövid volt, csak a combom közepéig ért. A színe pedig olyan vörös volt, mint a vér. Hátul hosszabb volt, takarva legalább hátulról a lábamat. Nem volt se ujja, se pántja. Édesanyám szívrohamot kapna, ha meglátna benne.

Vonakodva bár, de kénytelen voltam belebújni. Döbbenten néztem a falon függő tükörbe. Káprázatos voltam. A hajam enyhén göndörödött, és a vadító ruha pedig szorosan simult a testemre. Kirázott a hideg, ha arra gondoltam, hogy a férfiak majd éhesen bámulnak rám. Féltem. Rettegtem. Nem akartam magamon érezni többé egy férfi kezét sem. De a házasság nászéjszakával jár. Ó, te jóságos ég! Nem akarom!

- Rendbe raktam a szobáját, kisasszony – szólalt meg Lisa. Most vettem csak észre, hogy eltűnt a romhalmaz, amit az éjjel fájdalmamban varázsoltam. Rend lett. – Szeretné, ha magára hagynám?

Bólintottam. Kényelmetlenül éreztem magam. Leültem a kisasztalhoz, meggyújtottam egy gyertyát és levelet írtam az egyetlen embernek, aki képes lehet segíteni rajtam.

„Drága Cassy!

Elmondani sem tudom, hogy mennyire megbántam mindent. Niklaus nem az, akinek hittem, de szeretem. Ennek ellenére… idegennek érzem magam. Nem akarok a felesége lenni, de ma este nincs választásom. Lehet félni egy olyan embertől, akit szeretsz? Nagyon félek, Cassy. Bárcsak hallgattam volna rátok…

Szeretettel, a nővéred:

Charlotte”

Koncentrálni kezdtem, elmormoltam egy varázsigét, felidéztem Cassy alakját, ahogyan az ágyán fekszik és éreztem, ahogy a levél eltűnik a kezemből. Elküldtem neki, hiszen máshogyan úgysem lenne lehetőségem.

Kopogtattak.

- Szabad – sóhajtottam, és megpillantottam egy ismerős idegent. Alina mesélt róla olyan pontossággal, hogy azonnal felismertem. Elijah volt, Alina legkedvesebb testvére. Nagyot dobbant a szívem, talán ő megmenthet! Talán ő nem olyan romlott, mint a bátyja.

- Miss Charlotte, a bátyám már várja Önt – szólalt meg, miután biccentett egyet.

- Maga Elijah, igaz? – kérdeztem csendesen. Meglepettség suhant végig az arcán.

- Honnan tudja?

- Alina mesélt Önről. Jó barátok voltunk, amíg… hisz tudja.

- Bizonyára megismerkedett a bátyám rosszabbik oldalával, ennek ellenére azt kell mondanom, hogy mindezt magának köszönheti. Önként tartott vele, holott még mindig fogalma sincs, hogy mire vállalkozott.

Lehajtottam a fejem, hisz igaza volt. Nem okolhattam senkit a sorsomért. Mindent csak magamnak köszönhettem. Jobb, ha eltűrök mindent, amit majd tesz velem, hasonló dolgokat, mint tegnap este. Ostoba voltam, hogy elhittem, hogy boldog lehetek. Boszorkány voltam és embereket nem bánthattam. Nem tehettem semmit a házasság ellen.

 Elijah egy hatalmas terembe vezetett, ahol már rengeteg ember gyülekezett. Furcsák voltak és sápadtak. Nem tudtam mire vélni, sehol sem volt egyetlen napbarnított ember sem. Ahogy beléptünk felcsendült egy különösen melankolikus dal. Végig haladtunk a sorok között, egyenesen a félelmem és a szerelmem tárgya felé. Klaus somolyogva figyelt engem, szinte felfalt a tekintetéből sütő vágytól. A tegnap esti nézelődők egyike, talán Demetrius állt mellette.

Klaus megragadta a kezem, és maga mellé húzott. A kezét a derekamra tette, majd Demetrius beszélni kezdett.

- Üdvözlöm az egybegyűlteket. A bátyám kérésére enyém a megtisztelő feladat, hogy összeadjam az ifjú párt. Charlotte, a véredet adnád az Uradért? Engedelmeskedni fogsz neki, amíg csak élsz? Hű leszel-e hozzá?

Döbbenten meredtem rá. Hát ez meg miféle esküszöveg? Haboztam, de amikor Klaus tekintete rám villant, tudtam, hogy nincs választásom.

- Igen.

- És te Niklaus? Vérét veszed Nődnek és megvéded az életét bármi áron?

- Igen – felelte, majd mire észbe kaphattam volna, Klaus a nyakamba harapott és szívni kezdte a vérem. Elgyengülve omlottam a karjaiba és arra gondoltam, hogy milyen ostoba is vagyok. A szüleimnek volt igaza, Klaus vámpír. Én pedig egy vámpírfeleség lettem, akit az esküje örök időkig kötni fog. Rab lettem, egy vámpír rabszolgája.”

Charee az esküvőn

Várom a véleményeket! Kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok Charlotte múltjához! :) Köszönöm az előző fejezetre érkezett véleményeket!