/Charee szemszöge/
Éreztem a fájdalmat, nem akart megszűnni. Azt hittem,
meghalok, de talán elvétettem. Milyen sokat számít néhány centiméter. Csak egy
kicsit kellett volna odébb… és vége a szenvedésnek. De így csak kínlódtam
tovább. Forró izzadtság folyt végig a homlokomon, talán már lázam is lehetett.
Alighanem felgyorsítottam a halálom folyamatát. Legalább elértem valamit.

Egyre bódultabb voltam, és a fájdalom egyre erősödött.
Láttam magam előtt a szüleim és a testvéreim arcát. Cassyvel nem csak ketten
voltunk. De kétségkívül ő jelentette a legtöbbet számomra.
A hangok felerősödtek, valahogy minden sokkal ijesztőbbnek
tűnt. Tudtam, hogy már nem hihetek magamnak. Tudtam, hogy már nem hihetek
abban, amit látok vagy éppen hallok. A méreg egyre gyorsabban terjedt és már az
egész nyakam merő fertőzés volt. De megütném Tylert! A fenébe is! Muszáj volt
megölnie a legkegyetlenebb módon?
Léptek. Halk hangok a kinti levéltakarón. Az ajtó
megreccsent, és valaki lenyomta a kilincset. Félni kezdtem. Mi van, ha valaki
az ellenségeim közül?
Lotti… - élt az emlékeimben a rettegett hang és remegni
kezdtem. Klaus önelégült feje jelent meg az ajtóban és gonosz tekintetét
egyenesen rám szegezte.
Sikoltva hátráltam a fal felé, és a mellkasomban lévő karó
veszélyesen mozgott. Csak egy kicsi kell, hogy végzetes legyen. Olyan rég
láttam ezt az arcot, valósággal megbénultam. Hol van már Damon?
- Hát itt vagy – suttogta nevetve. Kárörvendett rajtam,
remekül szórakozott. Az arcán különös kifejezés volt. Közeledett, én pedig
hátráltam.
- Ne… menj innen – motyogtam rémülten. Láttam magam előtt,
ahogy megver, megaláz, megerőszakol… lepergett előttem minden vele töltött
perc. Hallottam az emberei nevetését, ahogy felfedi a testem eddig privát
részeit… ahogy belemarkol a mellembe, és úgy vizsgálgat, mint egy darab húst…
- Ne… kérlek… ne… ne bánts… - sikítottam kétségbeesetten.
Miért nem halhatok meg nyugalomban? Ne kelljen még az életem utolsó perceiben
is rettegnem! Hirtelen mintha Klaus birtokán lettem volna… a szoba ugyanolyan
sötétnek tűnt… A falhoz voltam láncolva… férfiak jöttek-mentek. Klaus pedig
csak állt előttem…
Megragadott…
- Klaus, kérlek neee…. ne… kérlek, hagyd abba! – zokogtam.
Soha nem könyörögtem, vagy legalábbis ritkán, de most minden olyan más volt.
Mindjárt megver. Mindjárt megaláz. Nem akarom, hogy még jobban fájjon…
/Damon szemszöge/

Őrültként rontottam be a panzió ajtaján. Mindenki felkapta a
fejét. Stefan és Bonnie egy könyv felett görnyedtek. Elena a kanapén ülve
lapozgatott egy régi naplót. Caroline Tyler mellett ült és zaklatottan
szorongatta a kezét. Amikor meglátott, megrémült. Talán attól a gyűlölettől,
amit Tyler iránt éreztem.
- Ha meghal, megöllek – sziszegtem Tylernek.
- Annyira sajnálom! Nem tudom, hogy mi ütött belém… én… nem
tudtak megállítani. Az én hibám. Hogy van?
- Ehhez neked semmi közöd – vágtam a képébe, majd a
gondterhelt Stefanra néztem. – Találtatok valamit?
- Még nem.
- Mi a francért nem vetted fel azt a kibaszott telefont?
Most egyedül kellett hagynom őt. Vér kell neki.
- Egyedül hagytad? – kérdezte ijedten. Miért néz rám így?
Hiszen Charee megígérte, hogy nem adja fel és nem tesz semmi butaságot.
- Muszáj volt, viszek neki vért.
- Siess. Mielőtt csinál valamit magával – suttogta Stefan
kétségbeesetten. Más se kellett. Futni kezdtem a pince felé. Feltéptem a hűtőt,
és kikaptam néhány vérrel teki zacskót. Nem fáradtam további udvariassági
körökkel. Felrohantam a lépcsőn, és kivetődtem az ablakon.
Hirtelen elöntött a pánik. Felidéztem Charee szavait. Nem
mondta ki. Nem mondta ki, hogy nem tesz semmit. Direkt kétértelműen
fogalmazott. És ahogy egyre közelebb értem, egyre erősebben éreztem a vámpírvér
illatát. Kétségbeesetten nyitottam be az ajtón, de ami bent fogadott, arra nem
voltam felkészülve.
Charee a földön vonaglott, vérben és izzadtságban úszva. Az
egész teste remegett, az arca eltorzult a kíntól. Egy karó állt ki a
mellkasából. Csak néhány milliméterrel vétette el. De ha sokat mozog, akármikor
meghalhat.
Amikor meglátott felsikoltott, és hátrálni kezdett. Értetlenül
néztem rá, mi üthetett belé? Csak én vagyok!
Óvatosan közelebb léptem.
- Ne… menj innen – motyogta rémülten. A szemeiben páni
félelem ült, mintha bántani akarnám. Nem bírtam elviselni ezt a látványt. - Ne…
kérlek… ne… ne bánts… - sikította kétségbeesetten. Óvatosan letérdeltem elé, és
próbáltam magamhoz ölelni.
- Klaus, kérlek neee…. ne… kérlek, hagyd abba! – zokogta. A
név villámcsapásként csapott le rám. Klaust látja bennem? Hát tényleg ennyire
gyors lenne a méreg? Már képzelődik? Tényleg ennyire retteg tőle? Mit tehetett
vele az a vadállat? Vajon, mennyit bánthatta?
- Charee…
/Charee szemszöge/

- Én vagyok az Damon, nem Klaus – suttogta és hirtelen Klaus
helyén Damon volt. Előttem térdelt, óvatosan beszélt hozzám. Az arcán a ráncok
elmélyültek, a szemei aggodalmasan villogtak.
- Damon – rebegtem zavartan és a hátrahanyatlottam. Hogy én
milyen ostoba vagyok! Bedőltem a méregnek. Bedőltem saját magamnak. Damon az
ölébe húzott és lágyan átölelt.
- Css… ne sírj. Minden rendben, csak én vagyok. Gyere, igyál
– suttogta és a szám elé emelt egy vérrel teli tasakot. Úgy kaptam utána, mint
a szomjazó gyermek. Mikor kiittam az utolsó cseppig is, egy fokkal jobban
éreztem magam. A valóságban voltam. Hálásan elmosolyodtam.
- Köszönöm – hálálkodtam. Damon közben egyetlen gyors
mozdulattal kikapta a karót a mellkasomból. Felordítottam a fájdalom újabb
hullámától, a hátam ívbe feszült, majd hörögve zuhantam vissza Damon karjaiba.
- Megérdemled. Átvertél – szólalt meg szemrehányóan.
- Mi?
- Megígérted, hogy nem teszel kárt magadban – csattant fel
dühösen. – A többiek már nyomon vannak.
- Azt mondtam, itt leszek. Itt is vagyok – sóhajtottam, mire
keserűen felnevetett.
- Ravasz. Ostoba voltam, hogy bedőltem neked. Nem hagylak
többet magadra – csóválta a fejét. A szája mosolygott, a szemei szokatlanul
komorak voltak. Nem értettem őt, és akaratlanul is kibukott belőlem a kérdés:
- Miért?
- Hogy érzed magad? – tért ki a válasz alól. – Klaus… régen
bántott téged igaz? – kérdezte kiismerhetetlen arccal.
- Megtett velem mindent, amit csak lehetett.
- Szóval igen.
- Bízhatok benned?
- Nem mondok el semmit senkinek.
- Megígéred?
- Meg.
1217. 06. 17.

Már napnyugta volt és
én visszafelé lovagoltam, amikor megpillantottam egy fiatal férfit felém
sétálni. Megnyerő mosolya és magabiztos kisugárzása megérintett bennem valamit.
Göndör, szőkés barna haja laza eleganciával hullott izmos vállaira. Leszálltam
Pegasus hátáról és biccentettem felé. Nemes úr lehetett, ezért jobb, ha illemtudóan
viselkedem.
- Engem keres, uram? –
kérdeztem udvariasan. Furcsa szemekkel nézett rám, amit akkor még nem értettem.
- A nevem Niklaus,
hogy hívnak szépségem?
- Charlotte vagyok.
Charlotte Petrova – mutatkoztam be és elpirultam a bók hallatán. Még soha nem
bókoltak nekem. Még annyira gyerek voltam és annyira naiv.
- Velem tart egy
sétára, Miss Charlotte? Hívhatom Lottinak? Remélem, nem veszi modortalannak a
kérdésem, de véleményem szerint illene kegyednek a név…
- Ahogy óhajtja, uram.
- Szólítson Klausnak,
Lotti. Jobb szeretem ezt a nevet.
- Rendben, Klaus –
mosolyogtam rá, és botor módra engedtem, hogy belém karoljon. Nemesnek tűnt és
nem akartam csalódást okozni a szüleimnek azzal, hogy rangomon aluli férfiakkal
ismerkedem.
Klaus a végletekig udvarias
és kedves volt. Nem láttam át még a jól felépített álarcán. Egyre több időt
töltöttem vele. A szüleimnek különös ellenérzései voltak vele kapcsolatban,
egyre többet kértek arra, hogy gyakoroljam a boszorkányságot. Talán azt
remélték, hogy ezáltal rájövök, hogy milyen veszélyt hordoz magában. De ostoba
voltam.
1217. 08. 31.
- Nem találkozhatsz
vele többé! – sikította az anyám kétségbeesetten. Dühös könnyek gyűltek a
szemembe és nem voltam hajlandó elfogadni édesanyám szavait. Mindenki ellenezte
a szerelmünket. Még Alina és Cassandra is. Alina rémült volt, akárhányszor
Klaus oldalán jelentem meg. Pedig nem volt vele semmi baj. Egy hete a bálon még
meg is csókolt, életem legszebb estéje volt. A csillagok alatt kísért haza és
édes kis semmiségeket suttogott a fülembe. Hogy még soha nem találkozott ilyen
szép nővel, mint én. Hogy mennyire szeret és szeretne állandóan velem lenni. Én
pedig elhittem. Nem ismertem még akkor a férfiak sötét oldalát. Csak a sok
szépséget, amit a külvilág felé mutatnak. Mindegyik romlott, főleg Klaus, de én
akkor ezt még csak nem is sejtettem.
- Szeretem őt! –
ellenkeztem hasonló hangnemben. Édesapám elém állt és egy pofonnal legyintett
meg. Hátrahőköltem, még soha nem emelt rám kezet. Még több könny gyűlt a
szemembe, de ez most nem érdekelt.
- Veszélyes! Isten
szerelmére, Charlotte! Vámpír! Egy megátalkodott vérszívó!
- Nem hiszek nektek!
Csak félre akartok vezetni, hogy megszakítsam vele a kapcsolatot. Szeretem őt!
Hozzá akarok menni feleségül!
- Ha megteszed, nem
vagy többé a lányom – suttogta az apám halkan. Hitetlenkedve meredtem rá. Ennyi
lenne? Ennyit jelentettem volna nekik? Ha már van szabad akaratom, akkor Isten
veled?
Nem szóltam többet,
zokogva rohantam a szobámba és a párnámba fúrtam a fejem. Csak eztán vettem észre
a levelet. Remegő kézzel bontottam fel, a hátoldalán csak ennyi állt: Lotti…
„Éjfélkor várlak a
házunk előtt. Szeretlek és el akarlak venni feleségül. Csomagolj és én várni
fogok rád… K.”
Hevesen kezdett
dobogni a szívem. Egyetlen legyintéssel összecsomagoltam a ruháimat egy apró
batyuba. De amikor Cassandra kopogott az ajtón, muszáj volt engednem őt.
- Elmész, igaz? –
kérdezte szomorúan. A szemeiben könnyek csillogtak. Tudta, hogy mit jelent ez.
A közeljövőben nem túl sűrűn lesz alkalmunk látni egymást.
- Írni fogok. Annyira
sajnálnom, Cas! – öleltem át.
- Vigyázz magadra –
suttogta.
Klaus és én aznap
megszöktünk a faluból. Annak ellenére, hogy Klaus nem volt képes személyesen
találkozni velem. Egy férfi várt rám, és elvitt hozzá. Próbáltam megvédeni önmagam
előtt: talán csak valami nagyon halaszthatatlan dolga akadt…
A jelenben összerándultam a fájdalomtól és Damonba
kapaszkodtam.
- Nem kell erről beszélned, ha nem akarod. Majd ha jobban
leszel… - szólalt meg Damon csendesen.
- Szeretném. Legalább egy valaki ismerje a történetem. Nem
lesz később, folytatni akarom.
- Akkor mesélj tovább, figyelni fogok – felelte beletörődve.
Jóleső érzés volt a karjaiban feküdni. Különös és megnyugtató. Mindent el
akartam mondani. De annak érdekében, hogy a végére érjek, muszáj volt a
lényegre szorítkoznom.
Így hát folytattam. Sietnem kellett, volt mindenem csak időm
nem. A méreg egyre jobban terjedt a szervezetemben. Bárcsak több időm lenne…
Szia!
VálaszTörlésA francba, már megint lemaradtam!:S
Na, de nem baj, gyorsan bepótoltam mindent! :)
Viszont, most az elmúlt három fejezetről egyben fogok írni, szóval hosszú lesz. :D Előre is sorry. :D
Szóval: Nem hiszem el, hogy Tyler megharapta!!! Tök kiakadtam, mikor olvastam! :(
Damon meg mekkora egy barom volt! Azt feltételezni, hogy Charee Klaus kémje... Istenem, de szerettem volna lekeverni neki egy jó nagy pofont, hogy észhez térjen!! :D
Charee meg... Karót döfni a saját szívébe... Még jó, hogy elhibázta. Jó, persze megértem én, a helyében valszeg én is ezt tettem volna, hogy ne kelljen szenvednem, de akkor is. Nem örültem neki, hogy ennyire szenved. :S
És mindaz, amit megtudtunk, hogy mi mindent tett vele az a nyomorult Klaus... Fú, eddig is utáltam rendesen, de ezek után meg főleg!! Kérlek mond, hogy hosszadalmas kínhalált tervezel annak a nyomorultnak. :P:D
Hihetetlen, hogy Charee hogy bedőlt neki... :S Szegény csajszi... :S
Damon meg milyen cukker lett a végére. Úgy örülök neki, hogy végre tényleg elkezdett érezni valamit Charee iránt. És hogy ezt még be is ismeri magának.:D Fantasztikus egy pasi!:D
Nagyon várom a következőt, és ígérem, próbálok nem lemaradni ismét. :)
Puszi, Zoe
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett. Csak kár, hogy pont itt fejezted be. Na, de mindegy.
Kis millió puszi. Abby!
Szia!!!
VálaszTörlésÁÁÁÁÁ!!! Hogy lehet itt abbahagyni?! Ez kínzás!!! Ez nem igazság!!! Te... szadista...:) Tetszik Damon viselkedése, istenem, de imádom, és hogy utálom Klaust!!! Fúrja az oldalamat nagyon, mi történhetett Charee-val, szóval siess a következő fejezettel, mert nagyon várom!!! Végre megtudom, hogy mit tett Klaus a lánnyal... Légyszí' siess!!!
Puszi
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett, csak sajnálom Charee - t! A jelen és a múlt miatt is... kár, hogy Damonnal is csak most jön össze :(
Várom a kövit, puszi
Szia!
VálaszTörlésEz nagyon jó lett. Csak így tovább. Istenem, alig vár már a következő fejezetet. Én is sajnálom Charee-t. Remélem a többiek találnak valamit, amivel megmenthetik Charee-t.
Sok puszi, és sok sikert az íráshoz.
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó fejezet lett. Én is nagyon remélem, hogy megtudják menteni Charee-t. Nem akarom, hogy meghaljon.
Pussz.
Szia Zoe!
VálaszTörlésAz sose baj ha hosszú :D Köszi hogy írtál :)Damon néha tényleg barom :D Hát meg majd mi lesz még.. Klaus mindent megtett vele amit lehetett. Még egyszer köszi a véleményt!
Szia Abby!
Köszi :)
Szia Orchidée!
Ezt most bóknak vettem :D Ki fog derülni szépen-lassan, már fel is raktam a következő fejezetet. Telis-tele Klaus-Charee nem túl romantikus részekkel :D Köszi a véleményt!
Szia Mágus!
Köszi! :) Igen én is :( Tudom hogy kegyetlen vagyok :$
Szia Virtima!
A vérfarkasharapás kimenetele még odébb van, de remélem tetszeni fog nektek ez a rész is. Köszi a véleményt!
Szia Caroline14!
Köszönöm! Hamarosan kiderül, hogy mi lesz vele :D
Puszi: Ginewra